Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 698.

698.

Szerencsénkre elmaradt a mai napra

jósolt-rendelt világháború, bár sokan

sok mindent összehordtak róla, esélye

veszélye már maga veszteségbe rohan.

Kevesen fogják fel a kockázatot, hogy

életünk zuhantabb lesz, mint középkorban,

egy szőnyegbombázás után, alig marad

más, mint tudás a fejben, erő izomban.

És segítség se jöhet sehonnan akkor,

ha „biztonság kedvéért” minden fegyvert

bevetnek, elsütnek, ne maradjon sehol

túlélő hatalom, mely bír elég embert,

hogy világ új ura legyen fenn a hegyen,

miközben a völgy teljes népe elpusztult:

csupán véletlenül lennének túlélők,

megsemmisítő eszközünk így eldurvult.

Mert nemcsak építésre fordították

felelőtlenek a tudásnövekedést,

de elszakadva nincstelen valóságtól,

száműztek életükből kincstelen levést.

Szegényként hetente sütöttünk kenyeret,

amit ma már élményként gyakorolhatunk,

nem volt szemétszállítás, fával fűtöttünk,

s új mód egyre többen ingyenért lakunk.

Akarnokoktól óvjuk egyensúlyunkat,

hagyjunk megtörténni kiegyenlítődést

csoportjaink között, sikerként könyvelve,

üdvözölve minden találmány-képződést.