Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 711.

711.

De jó lenne, ha mindig csak olyan könnyed

témák jönnének tűzni elme s tollhegyre,

mint tél jeges foga, új tavasz, nyár heve,

nem mint most, mitől emberség földre görnyed,

s ahol csak párhuzam lehet levélhullás,

mert most őrület-őszbe csavarodik fejünk,

hogy költözőmadarakként messze megyünk,

különben égből célzottak leszünk: hullák.

A kilátás is vészes, hogy egy darabig

még van biztonságos hely, de azt sem tűrik,

e harc ember-hajtóvadászatnak tűnik,

míg felperzselt földdel ördög jól nem lakik.

Tehetetlenül nézve előrefelé,

magunkból kell előhúzni tartalékot,

abból építeni menedék hajlékot,

nem elég számvetést tenni hátrafelé.

Számolni kell hittel, hogy lelkes lények vagyunk,

barátság, szeretet eszme-hídja ragyog

közöttünk, kik reményre nem vagyunk vakok:

megmentett jövőnknek hűséget fogadunk.

Egyesítve erőnk esküdjünk egymásra,

bízva az értelem üdvös szentségében,

legyen újra békés élet, mint volt régen,

maradjon törekvés: lenni isten mása.

Kell a józan ész és az erkölcsi tartás,

egyesítve, de külön észben megélve

jó végtelen gyarapodását, úgy félve

rossztól: irtsuk, ne legyen tőle nőtt hajtás.