Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 718.

718.

Az élőknek van istene, a holtaknak

pedig ő legszentségesebb lételeme,

egésszé egyesíti mindenségünket:

tudjunk múltat s jövőt élni benne, vele.

Így aztán mennél később merül fel bennünk

önazonosság kérdése, annál előbb,

jobban tudunk válaszolni, választani,

hitet megvallani közösségünk előtt.

Azaz nagyobb egység életereje visz

hajóján legbiztosabban, s még háborgó

tenger-élet veszélyei közt is, Istent

mutatva fel magában – ahonnan meríts,

nyerj célt és eszközt, ne máshonnan akarva

boldogságot pótolni, mert lehetetlen

átugrani árnyékunkat és nem is kell,

mert Isten itt fogja kezünk, ezt nevelten.

Ezért csak rajta keresztül érintkezzünk,

ne közvetlenül, távoli társulások

vívmányaival, mert sorsot rontók lesznek,

ha nem egyezők, mert lényegeink mások.

Ne hagyjunk keresztül-kasul szervezkedni

ellenünk család- és nemzedéki kapcsolat

összekevertével: nemünk közti tévely

ártó kis öröme hoz nagy bánatokat.

Ha nem is Istent, de gyermekét lássuk

becsület otthonát építőkben, tágabb világ

felé ezt közvetítsük, hogy legyen

életünk védvára keményebb, s a szívünk lágyabb.