Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 721.

721.

Nemrég még világra szétterült a béke,

legalábbis ezt gondoltuk idehaza,

mert súrlódásokkal, de volt belső béke,

és nem volt veszélyben kívülről a haza.

Mára hirtelen megváltozott a minden,

bár tudtuk, folyton halmozódik gonoszság

szinte mindenütt a szomszédsági szinten,

vegzálja véreinket mindegyik ország.

Homokba dugni fejünk már nem akartuk,

mint a ránk kényszerített egységességben,

csak keveset tudtunk segíteni rajtuk,

máig nincsen részük saját népfelségben.

De most legnagyobb határosunk népet

támadta meg sokkal nagyobb erős állam,

testvérháború sújt le mint vak s vad végzet,

szörnyként vérengzik két kegyetlen vadállat.

Izgalmunkat, félelmünket felfokozza,

hogy csak torzított hírek jutnak el hozzánk,

mindkét fél bőszen a másikat okolja,

hogy fékezhetetlen hullanak a bombák.

Első gondolatunk, hogy ki kell maradni,

e végzetesen pusztító rombolásból,

menekülteknek mindenünk odaadni,

s megegyezést várni józan tárgyalástól.

De az életünk már sosem lesz a régi,

a sok-sok áldozat megüli a lelkünk,

miközben a szívünk még mindig reméli:

emberségünket sikerül visszanyerni.