Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 741.

741.

Felnőtt korra hozzá kell szoknunk a tényhez,

hogy nincsen vezérlője a vezéreltnek,

hanem a vezérlés önmagunk lényege,

bennünk keletkezik és bennünk is marad.

A helyét szokás lett valahová tenni,

de valójában az összességünk maga,

mert úgy működünk, hogy mindig egész leszünk,

nem különül el lélek és test kettőse.

Hogy tudunk magunkról, még fokozódik is,

mert ránk hárul egyedül a felelősség

magunkat illetően, legyen cselekvés

az, vagy csupán általános magatartás.

Így, amikor tanácsot adunk, kikötjük,

hogy „ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz”,

mi viseljük tettünk következményeit,

élvezzük is persze, ha minden rendben megy.

De a társainkkal sincs ez nagyon másként,

akkor azért rímelhet cselekedetünk,

ha leghasznosabb belátás előhívja,

hogy összehangoltan juthatunk előre.

Másnak kárára téve magunk is vesztünk,

egyre-másra többet, ha nincs kiegyezés

erősebb és gyengébb, öreg és fiatal,

gazdag és szegény között balgatag módon.

Mert amint az embert, közösségeit is

nagyban meghatározza természettörvény,

benne lettünk alkalmazkodóművészek,

ami ezért egymáshoz még kötelezőbb.