Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 745.

745.

Nehezen jövünk rá a titok nyitjára,

legfőképpen azért, mert rosszul keressük,

végsősoron várunk valami csodára,

nem tudjuk, hogy mi az, de szájtátva lessük.

Többnyire a meggazdagodás vágya hajt,

olyasmihez jutni gyorsan, olcsó áron,

de nem ehejt persze, hanem csakis ahajt,

ami csak nekünk lesz, nem árult vásáron.

Ez mutatja, hogy mesével keveredik

ilyenkor valóság, onnan van a minta,

csak mi használhassuk világ eszközeit,

minket emeljen, mint égbe szálló hinta.

Pedig népmeséből nem ez a tanulság,

hanem mindenkor érvényes kötelesség

teljesítése a hasznos jóság útján:

jó álmuk számára örök ágyuk vessék.

És ha lépten-nyomon találkoznak vele,

nem árt az, kevésbé lesz titokzatosság

mindenséget élni: van nyara, lesz tele,

és csak eszmeileg hasonlíthat hozzánk.

De úgy igen, s lesz élet és világ fája,

feldíszítve minden tapasztalatunkkal,

ismerősként köszönt ránk érzelmek tája,

és a tiszta lelkiismeret se furdal.

A felszínt hímezve a mélyére látunk,

időfelhalmozódásban a jelen örömét,

így már életünkben nemzedéket váltunk,

megtartva újdonság jót takaró ködét.