Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 748.

748.

Az érvelés közege lett a csatatér,

jobb esetben fegyver-elvek csapnak össze,

rosszabb, mikor résztvevők egymást ekézik,

mintha csak az ellenfél lehetne böszme.

Pedig „hülye, aki mondja” itt is igaz,

hiszen nem magát képviseli vitázó,

ha rosszul teszi is, tisztelet illeti,

szaván kell fogni, ha igaza nem látszó.

Majd küldői levonják a tanulságot,

ha mérlegen súlytalannak bizonyult,

oda–vissza kiderül, hogy ki mit akar,

megcélzott jövő hozzon derűt, ne borút.

Mert nem olyan nehéz a jót kitalálni,

de azt lebontani minden ember felé

úgy, hogy az igazságosság megmaradjon,

nagy kihívásként áll érintettek elé.

Viszonylag egyszerű dologról van itt szó,

a tettet fogalma mindig megelőzi,

és ez érvényes legnagyobb méretben is,

kérdés csak az, hogy észerővel ki győzi.

Sőt, az sincs eldöntve, hogy nem jobb-e csupán

az erőre hagyatkozni – forrására

tiszta hatalomként szoktak hivatkozni.

Ugyanakkor megvan mindennek az ára,

s legtöbbször előre, megrendelő fizet,

hogy mozgásba lendüljön a jótétemény,

nemcsak emberiség felhalmozott érték,

forgóeszköz is, ha van belőle elég.