Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 751.

751.

Szabadságszeretőnek mondják a magyart,

mert örökkön lázad elnyomói ellen,

ami természetes, ha régmúltját nézzük,

mert rá jellemző az eredeti kellem.

Nem a dicsőségre áhítozik folyton,

hanem aprómunkája a diadal,

amit megteremhet az emberi szellem,

míg magától rájön, rajta addig agyal.

Aztán csodálkozik, hogy te ezt nem tudod,

és szívesen megmutatja, magyarázza,

a magátólértetődő elvetése

az, mi az embert igazán megalázza.

Eszébe se jut, hogy bárkit leigázzon,

ez a találmány igen távol jött létre,

s habár képes volt híveket toborozni,

sosem hatolt a lelkekben elég mélyre,

Hanem csak a felszínen parancsolgatott,

reménytelenül tekingetve az égre,

onnan lehívogatva a segítséget,

de a szabad élet tört felszínre végre.

Mi abban találtuk meg az igazságot,

hogy a kettősséget mindig egyesítsük,

úr és szolga viszonyra bomlott életet

egyre csak boldogság vizébe merítsük.

Ha kibontakozhat az emberi lényeg,

sosemvolt hasznos tevékenységet folytat,

tejjel-mézzel folyó Kánaánt hoz létre,

nem csupán hatalmi közkenyeret csorgat.

Ezért kell kiiktatnunk a nagyravágyást,

hamvadjon el minden felsőbbrendű szikra,

helyére felnő majd szép tevékeny élet,

megtermékenyülve sok gondolat-ikra.