Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 769.

769.

Hogy megalapozatlan-e véleményünk,

nekünk kellene eldönteni, mielőtt

kimondjuk, megalapozásába fognunk,

ám szavunk már ismeretlenbe belelőtt.

Beszédhez kötött gondolkodásunk nem vár,

hanem rögvest, ha észreveszi a tárgyát,

megállapításokat tesz, próbaképpen,

célba értet megtart, s kiszórja a trágyát.

Így lenne, persze, ha magunkban beszélnénk,

de annak lényege éppen a közlendő,

megosztása társasságunk tagjaival,

válaszuk keverve teljen vita-bendő.

Ez inkább baráti alapon történik,

szakmai közösség is értve ez alatt,

hol becsúszott hibát rögtön kijavítunk,

s nem csúszik le torkunkon a túl nagy falat.

Az ilyen társalgás békésnek mondható,

bár történnek néha összecsattanások,

s ha vita hevében sértések hangzanak,

végére kisimulnak gondolat-ráncok.

Vészhelyzetben azonban minden szó fegyver,

ha meggondolatlan, s oda üt, ahol fáj,

nincs türelem okos kiigazításra,

ekkor kapcsolatot együttérzés szolgál.

Ezért kell mindig fegyelmezettnek lenni,

mi csak jó természet kialakítása:

túlnőve üres fecsegés szükségletén,

szép szavunk jószándékunkat magyarázza.