Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 769.

769.
Hogy megalapozatlan-e véleményünk,
nekünk kellene eldönteni, mielőtt
kimondjuk, megalapozásába fognunk,
ám szavunk már ismeretlenbe belelőtt.
Beszédhez kötött gondolkodásunk nem vár,
hanem rögvest, ha észreveszi a tárgyát,
megállapításokat tesz, próbaképpen,
célba értet megtart, s kiszórja a trágyát.
Így lenne, persze, ha magunkban beszélnénk,
de annak lényege éppen a közlendő,
megosztása társasságunk tagjaival,
válaszuk keverve teljen vita-bendő.
Ez inkább baráti alapon történik,
szakmai közösség is értve ez alatt,
hol becsúszott hibát rögtön kijavítunk,
s nem csúszik le torkunkon a túl nagy falat.
Az ilyen társalgás békésnek mondható,
bár történnek néha összecsattanások,
s ha vita hevében sértések hangzanak,
végére kisimulnak gondolat-ráncok.
Vészhelyzetben azonban minden szó fegyver,
ha meggondolatlan, s oda üt, ahol fáj,
nincs türelem okos kiigazításra,
ekkor kapcsolatot együttérzés szolgál.
Ezért kell mindig fegyelmezettnek lenni,
mi csak jó természet kialakítása:
túlnőve üres fecsegés szükségletén,
szép szavunk jószándékunkat magyarázza.