Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 810.

810.

Lényegtelen ügynek látszik nyelvhelyesség

szabályai betartása, hiszen beszéd

közben nem figyelünk annyira, hogy helyes

legyen, ne korlátozza gondolat terét.

Pedig éppen az elvi megközelítés

teljessége szenved csorbát elégtelen

kifejezés használatával, vagy romlott

szókapcsolatokkal meg nem értés terem.

Mert a mondanivaló mögötti képek

eredeti állapotukban csak akkor

tárulnak elénk, ha felidézett alak,

fordulat illesztve van a tartalmakhoz.

Vagy fordítva, a jó beszéd erejével

megidéződik a régi fontos helyzet,

minek rögzítése, megőrzése gazdag

világ híradójává teszi a nyelvet.

Mert e beszámoló mindenki felé tart,

egyetemes közlésként használjuk mindig,

s amikor más nyelvre fordítjuk időnként,

hitelesen tesszük a lehető szintig.

Nyelvédesanyánkat sértjük nemtörődöm

módon tehát trehány, hanyag nyelveléssel,

mert vele a múlt szentsége bontakozhat,

sosem elégedjünk belőle kevéssel.

S hogy mi a sok, azt a tökéletességgel

tudjuk kifejezni, megragadni: nyelvünk

emberséggel egyidősként végtelent

vonz, Istent, nélküle üres lenne elvünk.