Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 820.

820.

Mi marad a sorsnak, ha irányítva van

minden lépésünk a munkahelyünk által,

mert állandóan készenlétben kell lennünk,

s kímélni magunkat, hogy tartsuk a formánk.

De már előtte egyetemi képzésben

kiszorít fejünkből minden mást tananyag,

még előtte nehéz alapokat kaptunk

gondolat-rendszerek megismeréséért.

S már az iskolában idegen nyelveket

sajátítottunk el, hanyagolva magyart,

de hogy menők legyünk kortársaink előtt,

a durva beszédnek legaljára menve.

Közben már a levegőt is beszennyezték,

rontott természet rontja egészségünket,

csökkent tápértékű étel étkezésre,

a lelki környezet stresszes ráadásnak.

Ennyi meghatározottság közt kell élni,

nem törődve kihívások veszélyével,

nem az életmódunk sok-sok ártalmával,

miközben a cél is elég bizonytalan.

Mert még az sem biztos, hogy kapunk-e munkát

saját hazánkban, avagy el kell azt hagynunk,

s lesz-e fedél a fejünk fölött valaha,

ha érte életre el kell adósodni.

Ennyi nehézséget csak a sors gyűrhet le,

bízunk is benne, hogy nekünk lesz szerencsénk,

ha mindent nem tud is majd jól elrendezni,

mintha szabad lennék, úgy választja utam.