Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 829.

829.

Azonosságunk mélységeibe látni

szent kötelességünk lenne, megtanulni

egyáltalán arrafelé nézni, ahol

elődeink történelmet kezdtek gyúrni.

Nemcsak helyről van szó, bár az az őshaza,

hanem emberi állapotnak szintjéről,

miből nem adtak le, s ezért megmaradtak,

s hozzájuk más népek csatlakoztak régről.

Mert nem abból álltak a régmúlt idők,

hogy mindig volt vezér nép és birodalma,

de éppen hogy a népesség tartotta el

hódító elitjét, nem önként akarva

eleinte, és akkor még kölcsönösség

se jött szóba, ami később megvalósult

gyümölcsözőn: katonák védtek várakat,

midőn ellenség tenger ostromra lódult.

Életerő s tetteredmény sűrűsödött

észbeli eszményben és föld aranyában,

előbbit sokaság használta naponta,

utóbbinak kincsén király ült magában.

És ez volt annak az életnek lényege:

mindenki tudása közkinccsé válhasson,

s ritkán jövő veszély elhárítására

elég ember rendelkezésre állhasson.

Szóval megragadott bonyolult életút

tanulságokat közvetített szabadon,

hogy közösség léte közszerepben élve

legyen egyedül üdvözítő hatalom.