Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 830.

830.

Régi időkre szívesen emlékezünk,

mert amit felhalmoztunk, időtálló lett,

csak ami fontos volt, maradt fenn szívünkben,

és ami történik, mindig hasonló tett

legyen ahhoz a kialakult mintához,

ahogy elrendezve éljük napjainkat,

azonosságunkat örökkön megéljük,

a világ bennünket csecsemőként ringat.

Fél évszázadunk töltve dús élményekkel,

külön úton járva gyűjtöttük magunknak,

mindet elmesélni nem jut rá figyelem,

s nem takarja senki, ha a másik untat.

Mert úgy lettünk együtt akkor elindítva,

hogy különlegességünkben is egyek legyünk,

az élet szebbik oldalát megragadva,

környezetünket reménytelivé tegyük.

Csalódások sem személyünket érintik,

hanem bocsánatunkra feszülnek elénk,

ha nem tud tökéletesség nyilvánulni,

marad az istenhit, mit vetettek belénk

nevelő atyáink, mert ők is megkapták

korábbi évszázadokat áthidalva,

hogy az embernél nincsen csodálatosabb,

de csak élve teljesít, sosem meghalva.

Nagy értéket jelent ritka találkozás,

ilyen örökségből egyre részesedve,

megerősítjük, hogy jónak megmaradtunk,

nagy nyugalom száll ránk egymásra tekintve.