Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 853.

853.

Aki látott erős szélvészt mindenhova

befújni, hogy semmi sem kerülhette el

söprő hatását, tudja, ez jó hasonlat

arra, ha hatalom diktatúrát nevel.

Árvízi áradat csak a mély részeket

rohamozza: magaslatokra vonulhat,

menekülhet az ember, amint eszmei

magasságot híg propaganda nem dúlhat.

A nagyobb baj tehát, ha minden ízében

támadás éri valamely közösséget,

olyanoktól, kiknek van elég ereje,

pénze, régiségteleníteni népet.

Minden lélekből kitaposni, ami jó,

mert az nem szolgálja, hogy szolgák legyenek,

semmivé téve szellemi szerveződés

hagyományos szertartásait, ünnepeket

se hagyva ünnepelni, sem múltról való

énekeket előadni tábortűznél,

még szokásokat is átalakítanak,

oly kedvteléseket, mit szívesen űznél.

És ha mindez így volt régi korszakunkban,

nem kerülhető el, hogy megismétlődjön,

újra vallásként támad szellemi fegyver,

elveri a port bűnös tegnapelőttön.

Mert a tegnapot már éppen ő uralta,

de nem vallja be saját felelősségét,

s bár rossz irány gyökerét ő mélyítette,

fenntartja okosságának látszat-képét.

S ehhez minden ellenállást letör, szélként

minden zugba befúj, ahol még értelem

pislákol, lelohaszt ellenálló kedvet,

nem csoda, hogy jövő így aligha terem.