Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 875.

875.

Miért akarunk mindenre s mindenkire

érvényes megállapításokat tenni,

mikor a saját esetünket sem tudjuk

jól irányítani, valóságnak venni?

Hiszen elfogultak vagyunk érdekünkben:

nem leszünk ellensége önnön magunknak,

helyette köztől várunk hitelességet,

rájuk vonatkoztatjuk vélt igazunkat.

Szeretnénk: önzőség távol álljon tőlünk,

még a látszatát is elkerülnénk folyton,

holott világlátás szemünk által nyújtott,

s magyarázatot saját eszünk kell mondjon.

Mert másra sohasem szívesen hallgatunk,

nincs joga beleszólni az életünkbe,

olyan tökéletes úgyse lehet senki,

mint mi, mert őket nem a mi anyánk szülte.

Okosabb se lehet nálunk másik ember,

hiszen nem tudhatja, mi zajlik belsőnkben,

nem bújhat bőrünkbe, hogy alkalmazkodjon

viszonyunkhoz, tanácsa hamar megdőlne.

Nem mondunk le magunkról senki kedvéért,

csonkán másoknak se tudnánk segíteni,

sokkal inkább magunkkal kell úgy törődnünk,

ügyünket tudjuk egyetemesíteni.

Általánosítani tapasztalatot:

minden úgy van és úgy jól van, ahogy látjuk,

megküzdöttünk elvi eredményeinkért,

másokat meg gyakran vezérel a vágyuk.

S ha vannak is, akik nálunk többet tudnak,

azt csak a szerencséjüknek köszönhetik,

mi csak ragaszkodjunk kiküzdött énünkhöz,

külső erők tőlünk azt el nem vehetik.