Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 901.

901.

Van-e út a normalitáson kívül is

és vezet-e valahová? – nem kérdezi

senki, mert nem ismeri, nem találkozott

vele, vagy beleragadt, s valósnak véli.

Utóbbi győzködi azért az előbbit,

mennyivel gazdagabb az a belső élmény,

és habár nagy részében közölhetetlen,

ugyanúgy jellemzője emberi érvény:

Módosult tudattal többet lehet látni,

kinyílnak ablakok fényesebb mezőre,

a kedvünk is az egekbe emelkedik,

háttérbe szorul tudatunk merev őre.

S kimerészkedünk magunkból oly világba,

hol úgy összeérnek a távoli szálak,

hogy egyetlen folyammá duzzad a létünk,

feleslegessé lesz minden magyarázat.

Sőt, tilos az észhasználat régimódi

csökevénye, mi gúzsbaköti a lelket,

ez igazi szabadság tapasztalása,

éber álom, vele mindenki csak nyerhet.

Beszélni róla csak nagy leszűkítéssel

tud, aki átélte, önálló érzések

külön életet élnek, összegződésük

megismételhetetlen fokon személyes.

Közbe vetem, hogy „ezt mindet nekem mondod”,

közlendőd hát mégis át akarod adni,

mert csupán magadban tartanod mit érne,

szükséges a visszhang, üdvös túlsó parti.

És a híd, mi köztünk távolságot legyőz,

csak a közös eszme lehet mindenáron,

valódi értékeket úgy növelhetünk,

ha rendezettek vagyunk tudati tájon.