Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 928.

928.

Ahogy nem keresed magadban, hogy mi az

emberi, magátólértetődő, ami

nemzeti, ráadásul a kettő össze

van fonódva, nem tudod szétválasztani.

Hiszen a csak rád jellemzővel is lehetsz

elégedetlen, másokban többet láthatsz,

és azt, hogy semmi sem tökéletes benned,

jól tudod, s így azt is, magadtól mit várhatsz.

Ám nem mindenki ilyen, van öndicséret,

már-már a vakságig vivő elfogultság,

vagy félelem, hogy kiderül sok hiányunk,

aki felnő, hordozza gyermeki múltját.

Ha elég okos vagy, rájössz a titokra,

hogy az egész részeiként különbözünk,

de közösen tudjuk megtestesíteni

kis-nagy közösségünk, s ahhoz lehet közünk,

amit felvállaltunk, magunk teljesítünk.

S csak annyira szabad, hogy ők is akarják,

a többiek felé elvárással élni,

hatásunk, azaz hogy nem égetünk szalmát,

gondolat egyeztetésben megszülethet,

vagy csak bevált receptet kell megismerni,

bekapcsolni világlátottak tudását,

szomszédtól tanulni, megújulást merni.

Az tudja lelki mását másokban látni,

aki elismeri, hogy ők is hordozzák

mindazt és onnan, ahonnan mi is vettük,

és társként nyújtják az élet vége-hosszát.

Egyén és közösség így nyújt örökséget

számunkra, kik éppen tapodjuk a jelent,

azonosságunkat hogy továbbadhassuk,

addig kell növesztjük, míg jövőt nem teremt.