Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 928.

928.
Ahogy nem keresed magadban, hogy mi az
emberi, magátólértetődő, ami
nemzeti, ráadásul a kettő össze
van fonódva, nem tudod szétválasztani.
Hiszen a csak rád jellemzővel is lehetsz
elégedetlen, másokban többet láthatsz,
és azt, hogy semmi sem tökéletes benned,
jól tudod, s így azt is, magadtól mit várhatsz.
Ám nem mindenki ilyen, van öndicséret,
már-már a vakságig vivő elfogultság,
vagy félelem, hogy kiderül sok hiányunk,
aki felnő, hordozza gyermeki múltját.
Ha elég okos vagy, rájössz a titokra,
hogy az egész részeiként különbözünk,
de közösen tudjuk megtestesíteni
kis-nagy közösségünk, s ahhoz lehet közünk,
amit felvállaltunk, magunk teljesítünk.
S csak annyira szabad, hogy ők is akarják,
a többiek felé elvárással élni,
hatásunk, azaz hogy nem égetünk szalmát,
gondolat egyeztetésben megszülethet,
vagy csak bevált receptet kell megismerni,
bekapcsolni világlátottak tudását,
szomszédtól tanulni, megújulást merni.
Az tudja lelki mását másokban látni,
aki elismeri, hogy ők is hordozzák
mindazt és onnan, ahonnan mi is vettük,
és társként nyújtják az élet vége-hosszát.
Egyén és közösség így nyújt örökséget
számunkra, kik éppen tapodjuk a jelent,
azonosságunkat hogy továbbadhassuk,
addig kell növesztjük, míg jövőt nem teremt.