Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 935.

935.

Minden elvontságért meg kellett küzdeni,

lehozni az égből a tapasztalatot,

de előtte oda fel kellett küldeni,

jóval előttünk járók alkottak nagyot.

Azért nehéz tehát kitalálni újat,

másként elrendezettnek látni világot,

mert végére kellene járni az útnak,

ahol régen tornyosultak akadályok.

Ezt nem lehet, mert megváltozott itt miden,

fogalmi folytonosságot kell keresni,

lehet magasabb, vagy alacsonyabb szinten,

onnan ki-ki tehetsége szerint vesz ki.

S bár állandóságnak hiszünk szükségletet,

könnyen félrevezet a múltnak sajátsága,

mikor a természet fél kézzel etetett,

másikkal szépsége ölelt, mint ma mátka.

Vagy hogy az emberek kétség nélkül éltek,

oly magától értetődőn telt az idő,

ismerték a jövőt, ezért sosem féltek,

ha felszínesen is, tudták, a lét minő.

Közelben látotthoz mérték a távolit,

pislákoló lámpák voltak a csillagok,

földi meséjüktől semmi se tántorít,

mi is látunk ugyanolyan alakzatot.

Csakhogy minekünk már arról van tudásunk,

hogy minden csillag a Naphoz hasonló,

így tehát már más lesz az azonosságunk,

elvontságainkra hatása lerontó.

Hiszen így nincs különbség ég és föld között,

részecskékre bontottan nincs egyéniség,

de mégsem tudunk dűlőre jutni afölött,

hogy gépek lennénk, ha érzünk s hiszünk mi még.