Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 962.

962.

Azért írunk-e, hogy mennél többen olvassanak, s így nem is érdemes

írni, ha olvasatlan nincs hatás? – vagy sokkal fontosabb kifejteni

valamit, hogy megszülessen a gondolatmenet, mint arra figyelni,

kikhez jut el, mert ez ugyanaz a kérdés, minthogy merjünk-e véleményt

megfogalmazni egyáltalán, olyat különösen, amely szembemegy

mindenkivel, aki állást foglalt róla, mert ekkor az újdonsággal

találkozunk, felfedezést teszünk, és világos, hogy ha nekünk jutott a

feladat, mert nekünk jutott eszünkbe a téma, az összefüggés,

hogy kidolgozzuk, belemenjünk a részleteibe és vállaljuk a

teljesen szokatlan kapcsolatok feltárását is, tehát adottság

ebben az esetben, hogy eleinte vagy igen sokáig nem lesz, ki

egyetértsen, aki meghallgasson, így aztán már az is felmerül, hogy

eljuthat-e bárki olyan estben is az igazi újdonsághoz,

felfedezéshez, amit tényleg érdemes felkarolni, fontos közzétenni,

s aki egyetértést, minél többek részéről történő elfogadást

hajszol, eleve olyat mond, ami már ott van az emberek fejében

valamennyire, tehát nem mondanak neki ellent, sőt örülnek, ha

olyat olvasnak tőle, mit ők is tudnak, s így még jobban megértenek,

majd pedig teljes egyetértés jeléül nagyokat bólogatnak rá.

Tehát a dolog nem egyszerű és biztos van benne rendszer, de azt

kevesen merik megvizsgálni, hiszen nem akarnak kiugró módon

viselkedni, viszont a különböző társadalmak története azt

mutatja, hogy nem volt sima futású a közösségi élet sehol,

amióta annyira megszaporodtunk, hogy összeértek ezek a

közösségek a föld hátán, és a kapcsolatuk vagy békés vagy viharos

alakot öltött, illetve saját magukon belül is változások

lettek mindig, és legtöbbször összefüggésben a külkapcsolatokkal,

voltanak azok kereskedelmiek, ismeretbővülést okozva,

vagy ellenségesek, háborús támadások védekezést kiváltva,

megkövetelve elhárításuk megszervezését, ha nem akartak

elbukást elszenvedni, ezért a védekező válasz a közösség

irányítóinak újabb és újabb feladatokat adott, s azok

csak megfelelő bátorsággal, kockázatvállalással teljesültek,

siker reményében olyan intézkedéseket kellett bevezetni,

ahol a mögöttes megfontolás, ötlet vagy elmélet érvényesült,

háttérbe szorult minden addigi eljárás s az új képviselői

kerültek előtérbe, de csak annak kipróbálása alatt derült

ki, hogy elképzelésük megfelelő volt-e, célt ért-e, segített-e

győzelmet, vagy csak a közösség túlélését elérni, vagy a kudarc

lett tanulságával a tapasztalatszerzés eszköze a jövőre

nézve, ezért a nevelődésben egyetemesen érvényesült az

a szemlélet, hogy az élet tele van meglepetésekkel, amire

úgy kell felkészülnünk, hogy minden percben készen állunk a kihívásra,

azaz elfogadjuk, hogy események jövendő alakulásába

beleszólnak ismeretlen erőhatások, véletlenek, a világ

felszínes látszatai mögött bonyolult rendszerek felfedezhetők,

türelemmel az összegabalyodott szálaik kigombolyíthatók,

ezért nem szabad belefulladásig ragaszkodni nézeteinkhez,

hamar le kell vetni meggyőződésünket, ha más jön szembe, mint vártuk,

meg kell szabadulni többnyire igazoltalan beállítódástól,

amely immár elvi akadályként tornyosul előttünk minden olyan

esetben, amikor hirtelen és teljesen másként kell dönteni, mint

annak előtte bármikor, mert addig megvolt a maga hasznossága,

de pillanat alatt elavulhat és tehertétellé válhat hitünk

különösen olyanba vetve, minek helyén sosemvolt jelenik meg.

Eme alapvetően más helyzetnél léphetünk vissza eredeti

kérdésünk további alapos, mélyreható vizsgálatához, ami

ugyan csupán módszertani megfontolásként megragadott, de mégis,

alkalmazása eredményétől függetlenül szokatlan sértések

okozója lehet felfogásunkban, bármennyire nyitottnak tudtuk

magunkat eddig ilyen téren, fejbeverő, mert olyannak látszhat,

mint aminek tényleg semmi sem szent, ami van, ami fennáll, s amihez

mint végső menedékhez kell ragaszkodnunk, mert az egyéni mivoltunk

megkérdőjelezése lehet akár, ha figyelembe vétele, sőt alkalmazása

érvényre jut, ugyanakkor szükségszerű, hogy összetörje eddigi

porcelánbaba mivoltunkat, sérthetetlenségünket, mert különben

sose fogjuk a kapcsolatos eredményes kutatást elvégezni,

hogy emberi közösségünk túlléphessen mai korlátain, magas

szintű eszközhatékonyságon túl a beszélő agy távhatását is

fegyelembe venni, amikor őt közvetlenül nem hallja senki sem.