Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 966.

966.

A kiszolgáltatottságot csak olyan emberekre szoktuk érteni,

akik rosszindulatú befolyás alá kerülnek, kihasználják őket,

vagy amikor magatehetetlenné válik valaki, de ebben az esetben

is csak akkor nevezzük így a helyzetét, ha nem szerető környezet

veszi körbe és gondoskodik róla, azaz közösségek esetében

többnyire mellőzzük a fogalmat, és főként elkerüljük, hogy

személyi függésként fogjuk fel a dolgot, hogy önálló akarattal

bíró közösségtől lássunk függeni egy másikat, vagy a többit,

hanem inkább csupán a természeti kihívásokat emlegetjük,

a hőmérséklet kirívóan magas vagy alacsony voltát, aszályt,

szárazságot, szélviharokat, melyek lerombolják a házakat,

vagy az áradások és a földrengés pusztítását, de még a

sáskajárás is ide tartozik, vagy átható virágpor terjedése, és

a szennyezett levegő, magas–mély talajvíz, tápanyag kimerülés

pedig már átvisz bennünket a kevéssé megfogható, csak

jeleiből, következményeiből kimutatható, velünk ellenséges

cselekvések, törekvések, folyamatok világába, ahol az

érdekek hol rejtetten, hol nyíltan, de mindig megtalálhatók

a háttérben, s a haszon szentsége háttérbe szorít bűnpoklot.

Nagy kérdés, hogy jutottunk ide, tudunk-e védekezni ellene,

vagy már annyira átfogja ez az érdekrendszer a világot, úgy

behálózta az életünket, hogy észrevétlenül bár, de minden

egyesünket cinkosává tett, ezért szinte lehetetlen ellene

felébreszteni a társdalom többségét, aztán olyan akaratot,

egységet nyilvánítani, ami megakadályozza mindennek

a továbbterjedését, végső pusztításig elmenő működését.

Azért, mert bár elméletben régóta tudjuk, és éles szemmel

a gyakorlatban is meglátható, éles ésszel kikövetkeztethető,

hogy az államaink magatartása, törekvése a rájuk bízott kis

és nagy területű közösség javára, boldogítására nincsen

eléggé eszközökkel, elegendő anyagi forrással, céljaiknak

megfelelő mozgástérrel ellátva, hanem világbotrány a tőke

nagyfokú hiánya, hogy beruházni csak azt az összeget lehet,

amit a fogyasztástól megtakarítottunk, míg luxusigényeikről

még akkor se mondanak le embertársaink, ha az az alapvető

szükségletek kielégítésének kárára történik, s ha forráshiányt

tervgazdaság vagy hitelből indíttatás old meg, hamar kifullad

az ilyen élénkítés akarata, mert az élelmiszerek és fogyasztási

cikkek tömegének az előállítási költségei a több milliárdos

népesség esetén olyan nagyok, valamint az annak hátterét

biztosító berendezések, szállítási rendszerek, egyebek nagy

romlási százaléka, állandó megújulási kényszere csak a

szinten tartáshoz is, szinte kezelhetetlen önerőből, tehát

kényszerűen külső, távoli forrásokat is be kell vonni,

onnan, ahol esetlegesen felesleg képződik, hogy megoldást

nyújtani mindenre központilag szinte nem is képzelhető el

sikeres eljárás, bár kezdeményezők felléphetnek ilyen álarccal.

Sőt nagyobb baj, hogy a mennél nagyobb terület és emberszám

bevonása mint vásárlóerő lett a megoldáshoz vezető út kulcsa,

amihez akár már a legnagyobb kényszerítő erőket is fel tudják

vonultatni, mint biztonságos kiterjedést biztosítót, egy ideig

békés lépésekként, mikor fegyverek árnyékában, azokat még

nem működtetve, a szóbeli meggyőzés, a lehengerlő állítások,

egyoldalú beállítások érvényesítik az anyagi haszonnal járó

intézkedésekhez szükséges szellemi színvonalat, vagy inkább

színvonaltalanságot, helyi, esetleg áruló együttműködőkkel,

akik így együtt a kiszolgáltatottságot észrevétlenül vonják rá

a világ túlnyomó többségére, s az ilyenkor fellépő ellenállás

letörésére még háború árán is, nincs akadálya ilyenkor, hogy

az erőszakossággal kiépített eszközrendszerrel érjenek célba.