Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 970.

970.

Miért fontos megkülönböztetni a vallást a hittől, amikor

a hit a főszereplő a vallásban, valamint úgy látszik, hogy

vallás nélkül nincs hit, amint a gyakorlat a földön nagyrészt

mutatja, és a vallástalanság hangoztatása mögött mindig,

ha nem is kimondottan, tételesen, de vallásnak mondható

életmódot, törekvéseket látunk, amiért tehát különbséget

kell tennünk az életgyakorlatot folytató társadalmi nagy,

és kisebb társas közösségek által elsajátított, megengedett,

megkövetelt, vagy csak megtűrt, esetleg üldözött eszmeiség

és megnyilvánulás, elvi rendszer igénye, sokfélesége között,

amikor a látható, és a felszín mögötti, csak belülről megélt

különbségek a sajátosságokban valamennyire tükrözik vagy

visszaadják mindannak jelenségkénti lényegét, valamint a

hit egyéni jellege és a vallás közösségben betöltött szerepe

között, s akkor belátható, hogy ritkábban, de egész nemzeti

közösségeket, földrészeket átfogó hitrendszerek leginkább

a politikai hatalom akarata és intézkedése nyomán alakultak,

amely neki megfelelő világnézetű vallást terjesztett, de még

ott is lehetőség nyílott egyes embereknek, kis csoportoknak

az eltérően felfogottak kifejezésére, megnyilvánítására saját

helyi lelki hagyomány tovább éltetése, beillesztése folytán,

de ha túlságosan erősnek bizonyultak, veszélyesnek látva,

eretnekként megbélyegezve üldözni kezdték őket, egészen

a kiirtásukig, mégis az e mögötti törekvés, a függetlenedési

vágy megfelelő feltételek esetén kiteljesedett és reformhoz

vezetett a vallásban, megújulás képét öltve, ám miközben

a hatalmi fellazulás következtében az egyes emberig elérő

szabadságelvűség a gondolkodásban, világelsajátításban,

ennek eredményei mentén a hitet igencsak megváltoztatta.

Ezért át kell tekintenünk, mi is ennek a hitnek és vallásnak

a tárgya, tartalma, miért áldozták fel életüket oly sokan a

vallásháborúkban, ha egyáltalán volt más jellegű háború,

mert az önző rablási és örökösödési harcok, vagy a törzsi

összecsapások talán nem tekinthetők háborúnak, csak az,

amikor egy egész közösség élethalálharcot folytatott egy

másikkal a vallási és hitkérdések olyan alapvető ellentéte

miatt, amit nem láttak másként feloldhatónak, csak a másik

megsemmisítésével, kivéve persze a hódító hadjáratokat,

amikor a leigázottak szolgalétre lettek kötelezve, de ekkor

is volt vallási indíttatás, mert a leigázók istenek parancsát

teljesítőknek gondolták s mondták magukat, küldötteknek

az égből, akik megfejtették a csillagok járásából következő

üzenetet, s ebből fakasztották felsőbbrendű úrhatnámságukat,

amit az alantasok kiirtásával való megbüntetésével, a maradék

alávetésével, sanyargatásával bizonyítottak még maguk előtt is,

és tehát ebből az összefüggésből kell megközelítenünk ősmúlt

és jelen hasonlóságát, amit a vallás és hit dolgában egyaránt

mutat a kettő nagy-nagy különbségét illetően, amit a régmúlti

lélekhit megléte, de a vallás hiánya jelent, míg ma azt látjuk,

hogy a vallás már csak mint társadalmi keret, rendező eszköz,

törvényt, erkölcsöt segítő jelenség van jelen, az egyes ember

teljes szabadságot kapott a hit kérdésében, ami szökőárként

zúdul rá és úgy elborítja, megbénítja, hogy nehezen engedi őt

hozzájutni saját hitéhez, aminek elérését sem jó szülei, sem a

tanárai nem tudják felé kecsegtető eredménnyel közvetíteni,

reménytelivé tenni, mert már maguk sincsenek birtokában,

hiszen meg vannak zavarva és bele vannak zavarodva a mai

vallás láttán, amely mintha kivonult volna magából, s egyéni

istenkép lenne a hit alapja, az eddigi közös istentapasztalat

helyett, ami boldog itteni és túlvilági életet nyújtott és ígért,

sőt a hit adta és kell adja a bizonyosságot, hogy életünknek

magunkon és közösségünkön messze túlmutató jelentősége

van, aminek nagyszerűségét élvezzük, szentségét tiszteljük,

és értelmességünk képes a világ isteni tervébe betekinteni,

mitől a végtelenség örökkévalóságára érdemessé válhatunk.