Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 985.
985.Idegen szavakat régóta használunk, hiszen a latin
volt az államnyelv, ama eszmei területen a jogtest
elkülönülten építkezett, de erősen idomult a magyar
sajátosságokhoz a Koronatan révén, amely háttér
nagy szerepet vitt uralkodóréteg s nép viszonyában.
S mivel latinul írtak okleveleket, tulajdoni ügyekben
mozogva be kellett vonni a használt fogalomkörbe a
tárgyi és az elvont elvi környezetet, így az élet egyre
több területén idegen szavakat kellett megtanulnia
mindenkinek, akit érinthetett a biztos jogi alapvetés.
Ezért a középkor során ezt az idegen nyelvet mi is
sokban fejlesztettük, bár ebben voltak, akik korán
kezdve a folyamatot előttünk jártak, ám Pannóniai
János latin költészetének világhíre mutatja, hogy
semmivel nem maradtunk le latin országok mögött.
A nyugatról, keletről és a görögöktől érkezettek a
hatalom közelébe, szintén hatottak ránk, ide hoztak
új szemléletet a közügyek intézésében, különösen
a királyi udvarba, s mi viszonoztuk szülőföldjükre
küldve hercegnőinket házastársnak, és kereskedve.
Így mire a reneszánsz ideje kibontakozott, közösnek
mondható ez a követett út-mód a maga felfoghatatlan
gazdag mivoltában, jelentőségében, mit csak épület,
festmény és szoborként emlegetnek, ámde a bölcselet
is párját ritkítja, minek latin egyetemesség mérvadója.
Ehhez a mi hozzájárulásunk még kutatandó, mert volt
e téren igen sok kezdeményezésünk és eredményünk,
hisz’ a szellemiséggel párhuzamban a magyar nyelv is
kiszabadult az évszázadok óta a pogány eretnekséggel
vádolt sajátosságai börtönéből és az egész nemzeté lett.
Ez a nép nyelve volt, de nemcsak magyarként, hanem a
belőle kiváltak, messzire távozva hosszú idő alatt nyelvi
távolságot teremtettek, s így elkülönülten ha visszatértek,
műveltségpályájuk miatt idegen nyelvűként mutatkoztak,
és a zömmel tartva színesíteni tudták az újabb életvilágot.
A régészettől tudjuk, hogy igen régen volt itt e tájon egy
kőkorszak utáni egyetemesség még, parasztságunk által
létrehozva, minek ős-jelei a mai nyelvünk felé irányulnak,
magukhoz kötnek bennünket, s az országon kívülre került
elődeink műveltségi hatása is hihetetlenül kiterjedtté vált.
A nemzeti ébredést hozó újkor során ezek a népek mind
igyekeztek saját kezükbe venni sorsuk, ennek jó eszköze
lett volna a népnyelv államnyelvvé tétele, de amit éppen
nemcsak az uralkodó réteg ellenállása nehezített, hanem
a latin örökség is, ha nagyon erős szerepe volt korábban.
Nyugaton gyengébb lett népnyelvi szerep, mint nálunk,
a latin szavakat sajátjukként érzékelik használóik, míg
mibennünk feltámadt alkotó igyekezet rugalmas nyelvi
átalakítással az élet új területein is magyarul boldogult,
keletebbre pedig a vallás papjai végeztek nyelvi pótlást.
Azaz olyan gazdaggá tettük magunkat nyelvi kifejező
eszközökben, hogy fogalmi árnyalatokra is jut szavunk
elég, sokszor magyarral helyettesítve a latint, s máskor
változatként megtartva azt, s még szomszédaink sikeres
szóit is átvehetjük, végtelen erejű nyelvünknek nem árt.
