Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 988.

988.

A falu és a város közti határ elmosódik, vagy mégsem annyira,

mert a széltében-hosszában adott saját terület falun természetes

a ház melletti udvar, azon túl a kert alakjában, míg városon a

házak összeérnek és legfeljebb felfelé terjeszkedhetnek, és így

megtéveszti a nagyság és sűrűség képzetével a felszínesen ítélőt.

És ha a kezdetekig visszanézünk, a lakás nem is a nyílt színen

alakult ki, hanem barlangokban találták megtelepedés nyomát,

ott sok-sok réteg mutatja az irgalmatlanul hosszú eltöltött időt,

amikor még az északi hideghez alkalmazkodott testű emberhez

olyan is érkezett, akit meleghez alkalmazkodott test jellemzett.

Déli földrészeken még ma is alszanak a szabadban, s nemcsak

nyáron, mint náluk néha élményszerzés kedvéért, de északon

a favázas sátorlakások megjelenéséről is százezer évre rúg a

régészeti feltárás beszámolója, ami tehát épp olyan különleges

találmány volt, mint ruhaként állatok bundájának használata.

Aztán a településeket védeni kellett vadállatoktól, amit maguk

köré vont árkokkal és a tetején palánk kerítéssel oldottak meg,

innen jön a kert szavunk, mint elkerített hely, s ott növényeket

is termesztettek a háztartáshoz, és állatot tartottak, tojásáért meg

húsáért, de más hasznáért is, nem lelki társnak, mint manapság.

S valahol itt lehet város és falu különbségének a lényegére jól

rátapintanunk, hogy a falu az életmód egésze nagy részét a saját

ház körül végezte, élte le, legfeljebb szántani-vetni-aratni kellett

kimozdulni, eleinte kézimalomi liszttel is magukat látták el, és

még mi mindennel, végignézhetjük a mai zsúfolt boltjainkban.

Kemence, húsfüstölő, daráló, szövőszék s még sok más eszköz

állt rendelkezésükre, a gyomirtást se vegyszerrel oldották meg,

és a kapálás mellékhatás nélküli eredményt hozott, értettek az

állatszaporításhoz, s azok betegségeit, mint magukét is, kezelni

tudták elég jól, s gyermeknevelést mintautánzással gyakorolva.

Ma már félreértjük és -magyarázzuk az ünnepeket: azok régen

az évkör kiemelt fordulópontjaira figyelmeztettek, és az aznapi

teendőikre naptárhoz kötött szokások emlékeztették őket, mert

a hagyománykövetés nem üres fényűzést, szórakozást jelentett,

hanem lélekemelő töltekezést annak hosszútávú hatását nyerve.

Még aztán a várost sem értjük, hiszen nem vesszük figyelembe,

hogy ez a szavunk a várra utal, melyet védműként hoztak létre,

amikor kőfalra cserélték a fakerítést, palánkot, csak állatoknak

meghagyva a karámot, s majd azokat is istállókba terelték, így

ettől kezdve eme sokkal kisebb helyre szorultak be a városiak.

Ott kellett az életet a szűkösség keretei közt úgy megszervezni,

hogy hatékony maradjon, ezért nem mindenki tudott és csinált

mindent, mint falun, hanem ez az életközösség kitermelte a

szakmák mestereit, s ők céhbe tömörülve már többet tudtak

létrehozni, mint mi helyben kellett, létrejött a kereskedelem.

Mert eleinte a váralja népe tartotta el a várkatonákat, a nép

csak támadás esetén ment be a várba, majd akik ott maradtak

békés időkben is, kifinomultan megdolgozott áruval fizettek

a paraszti terményekért, húsért és más jókért, de még egyéb

téren is összpontosítva erőt, s köztudást könyvtárba gyűjtve.

És amikor az ember úgy elszaporodott, mire korábban csak

gondolni sem tudott, minden munka és szerep is sokasodott,

szinte beláthatatlanná kiterjedtek a méretek, milliós városok

mutatnak végtelen tömörülést, lehetőségeket, már a falvak

is csak alvóhelyek lettek, igen kevesen dolgoznak a mezőn.