Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 993.

993.

Az alvásról gondolkodva rögtön az álom jut eszünkbe, és

a költőknek is inkább ez látszik megragadandónak, s még

a filozófusokat sem érintette meg az alvás puszta ténye,

talán mert olyan egyszerű, csak abbahagyjuk napi dolgunk

és pihenésre párnára hajtjuk fejünk, ágyba fekszik testünk.

A jó éjszakai körülmények biztosítása se túl költői, bár a

baldachinos ágy és a puha-pihe dunna talán érdeklődést

vált ki, elmepillantást vonz, viszont a vászon szalmazsák

mint derékalj már prózaibb, és a meleg takaró gyapja is

egyszerű képzettel bír, nem tudva kalimpált készítéséről.

Magánügy az egész, ahogy a család lefekszik aludni, de

azért ott is ismeretes, hogy kisgyerekeknek mesél anyjuk

vagy apjuk, nagyszülőknek is lehet ez feladata, ám ott az

élet fordulatait idézgetik, tanulságokkal, az nem alvásról

szól, sem ébredésről, de hozzászoktat abbahagyni mindent.

És akkor jön a szép álmokat kívánás, mintha másról nem

szólna az alvás, bár mikor már én meséltem ritkán haza

látogatva, de még fiatalon, apám egyszercsak szólt, hogy

fiam, most már tegyük el magunkat holnapra, mert igen

korán kelünk, még harmaton el kellene kezdeni kaszálni.

A ma vége tehát a holnap érdekében jön el, és a holnap

nélkül nincsen élet tova, tegnap se, tehát ez nemcsak a

munka közbeni kis leülős szünet, hanem sokkal több is,

éjszakánk úgy kikapcsolja életünkből, hogy nem tudunk

róla, mi történt, és reggelre csodálkozunk állapotunkon.

Akkor is, ha fáradt nap után pihenten ébredünk, vagy ha

nem sikerült kialudni – nem kiálmodni! – magunkat, mert

gyötört valami, rosszul aludtunk, csomóba gyűrt lepedő

mutatja alattunk, s visszaemlékezünk a késői vacsorára,

kiadósságára, vagy máshol keresünk okot, de keressük.

S ami régen éppoly természetes volt, mint a naplemente,

napfelkelte, hogy sötétség beálltával következik az alvás,

hogy akkor még a tyúkokkal mentünk aludni, hajnalban

kakaskukorékolásra ébredve, mára már a múltba múlt,

mert összevissza, igen későn fekszünk le, nem szívesen.

Ezért aztán ébresztőórára kelünk, álmosan, kialvatlan

leginkább, és hétvégén próbáljuk bepótolni, de az sem

megy mindig, mert a test közbeszól, van életritmusa, azt

kellene figyelembe vennünk, mit tudunk, ezért furdal

lelkiismeret, s ha későig fennmaradunk, alig álmodunk.

Azaz a tudomány hiába figyelmeztet igen sok mindenre

okosan, valami rejtett összefüggés lehet a háttérben, ami

eluralkodva rajtunk, tehetetlenül egyre későbbre toljuk az

ágyba kerülést, inkább szórakozunk, valami elmésséggel

foglalkozunk, mihez van sok eszközünk, nehéz elhagyni.

Vagy talán egyenesen olyasmi ez, hogy félünk elaludni,

taszít az alvás, mert ha csak időlegesen is, de abbamarad

minden, s különösen rossz alvóként már nem is vonzó a

semmittevésnek kikiáltott állapot, mintha csak a természet

bosszúja lenne, kihívás, miben ébrenléttel lehetsz győztes.

Van hát mit tanulnunk, begyakorolnunk, ha rádöbbenünk

butaságunkra, mint képes a megszokás uralkodni rajtunk,

eszünkön, belátásunkon is, kárunkra, hisz csak szenvedünk

másnap, ezért minél előbb át kell állnunk fejben ama hitre,

hogy éjjel is velünk van életisten, alvásunk szerepe fontos.