Debora Billi: És lám, a puzzle darabkái lassan a helyükre kerülnek... Menekültsors Olaszországban
Az alábbiakat egy olasz tg oldalról hozom, amely personanongrara itt. Családok sorai lassan a határ felé tartanak. Emberek tömegei az állomás peronjain, nők és gyerekek csomagokkal és bőröndökkel, akik felszállnak a háborút maguk mögött hagyó buszokra és távolsági buszokra. Mindezt a média mutatja nekünk a nap 24 órájában: ezek a "szegény ukrán menekültek", az új humanitárius misszió, amelynek Olaszország testestül-lelkestül szenteli magát, és amelynek az EU kegyesen megengedi, hogy túllépje a stabilitási paktumot.
De nem világos, hogy hány ilyen ukrán menekült van, és az sem, hogy miért kellene szétterjedniük a kontinensen, hiszen Ukrajna felében nincs háború, a másik felébe pedig gyakorlatilag nincs átjárás. A tankok között busszal veszik fel őket? Eddig az egyetlen biztos szám a 150 000 donbásszi menekült, akik Oroszországban találtak menedéket, miközben arra várnak, hogy az ellenségeskedések véget érjenek, és visszatérhessenek hazájukba.
Itt viszont már a "befogadásról", a házak (a venetóiaké) rendelkezésre bocsátásáról és mindenekelőtt a munkába állásról beszélnek.
A gyakorlatban az emberek északról történő állandó áthelyezése, most, hogy a déli útvonal el van zárva. De vajon tudják-e az ukránok, hogy egy életre Olaszországba költöznek?
Senki sem kérdezte őket.
Sokan azonban már most is fülig érő szájjal beszélnek róluk: nemcsak a belőlük várt milliós üzlet miatt, hanem mindenekelőtt azért, mert hamarosan újabb nagy oltási kampány indul, hogy mindannyiukat beoltsák.
Valójában Ukrajna az egyik legalacsonyabb oltási arányú ország: mindössze 30% (ahogyan más kelet-európai országokban, például Romániában és Bulgáriában is, és természetesen nem azért, mert az ukránok "szegények és elmaradottak", ahogyan azt a média szeretné elhitetni velünk).
Az első sorban a kimondhatatlan Ricciardi, akinek a világjárvány rosszabb, mint a háború, ezért azonnal be kell oltani őket, amint leszállnak a vonatról. És ez nem vicc: Zingaretti tényleg megcsinálta. A római Termini pályaudvaron már sietve megnyitottak egy oltási központot az ukránok számára, akiknek a karját a vonatjegyükkel együtt azonnal ki fogják lyukasztani. De tévednek: az ukránok azért nem hajlandók beoltatni magukat, mert félnek.
"Bonyolult nap" - jelenti ki D'Amato tanácsos, aki valószínűleg órákig küzdött a kényszeroltást ellenző emberek rúgkapálásása ellen. És mivel Rómában bonyolult a helyzet, D'Amato azzal az ötlettel állt elő, hogy oltóorvosokat küldenek az ukrán határra a bombák alá, hogy minél több embert megszúrhassanak.
A probléma most az, hogy ebben az országban igazolvány nélkül nem lehet dolgozni, és mivel az ukránok desztinációja a futószalag, hogyan lehet ezt megtenni?
Ne aggódj: Zaia, a tettek embere, már gondolt erre, és egy remek módosítást javasol a Szuper Zöld bérletnek, hogy oltás nélkül vagy Szputnyikkal küldje őket a gyárba.
Ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez, úgyhogy mi csak szemet hunyunk és megyünk.
Ennyit a felfüggesztett olaszokról, akik számára nincs kivétel, még akkor sem, ha súlyos betegek vagy káros hatások áldozatai. Mindig és minden esetben másodosztályúak vagyunk. Szegény ukránok mindeközben azon fognak csodálkozni, hogy milyen országba kerültek, ahol úgy bánnak velük, mint a haszonállatokkal, akiket előbb drogokkal injekcióznak, majd a malomkőhöz láncolnak.
Egyfajta Negyedik Birodalom all'amatriciana.
És a végén az ellenkezőjét fogják gondolni, mint Ricciardi: talán a háború tényleg jobb volt.
Mintegy száz ukrán érkezett Rómába,
Olaszország folyamatosan fogadja be a menekülteket
