top of page

Deli Mihály: AZ ELTÉVEDT LEVÉL





„Tisztelt Gali Pál, kedves ismeretlen!

Megkaptam levelét, bár nem nekem szól. A posta tévedett. Ön Circók Mangának, a botrányos megnyilvánulásairól ismeret publicistának szánta felháborodott levelét, de a posta, a névazonosság miatt, hozzám dobta be. Engem is Circók Mangának hívnak. Pusztán ezért írok Önnek; tán félig magamnak… Nyíltan, az interneten is üzenhetett volna az újságírónak, hiszen nem névre szóló támadás érte, általános tiltakozást-tiltakozásunkat fogalmazta meg vele szemben, és százezer példányban kinyilvánított véleményre hasonló méretű reakció dukál. Ez a hagyományos levélformája bátorít föl az alábbi sorokra. Személyes ügy, bocsánat a tolakodásért, ígérem, rövid leszek. Amúgy dühödt soraival messzemenően egyetértek. Ugyanis gyanútlanul felbontottam a levelét. Elég ritka a nevünk, eszembe sem jutott a posta pontatlansága. Rosszhírű névrokonomhoz vér szerint semmi közöm. Furcsa nevünk miatt, ennek már régebben utánajártam. Azokon a helyeken, ahol be kell mutatkoznom, mindig jelzem, hogy nem vagyok azonos vele. Minden megnyilvánulása felzaklat. Mindenben tökéletesen az ellentétem. Egy ártalmas, destruktív alak. Trágár, kárörvendő, cinikus hazudozó. Romlott, negatív, sátáni figura. Árad belőle a gyűlölet, a harag, a rombolni vágyás. Mintha direkt a gonoszság éltetné. A legmegdöbbentőbb, hogy óriási támogató tábora van. Amikor megpillantom a nevét az újságokban, vagy feltűnik a TV-ben, megjelenik az interneten, mindig görcsbe rándul a gyomrom. Tudom, hogy nem én vagyok, mégis, meglátva a nevem, mintha rám suhintanának. Egy barátom, terápia gyanánt azt javasolta, kezdjek el írni én is, hátha az semlegesíti a belőle áradó rontó sugárzást. Erre nincs késztetésem, sem írói vénám. Pedig nem egy nagy tehetségű tollnok, csak bizonyos gyakorlatra szert tett zsurnaliszta. Mindennek ellenére nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a névazonosság árnyékában megbújva, van valami félelmetes és megfoghatatlan kapcsolat közöttünk. Pedig az a sok bántó mocsok, ami ömlik belőle, engem éppen az ellenkező irányba tol, illetve megerősít a magam igazában. Úgyhogy a szakadék közöttünk egyre inkább mélyül. Mégsem bírom elengedni, de nem is tudok mit kezdeni vele. Már megfordult a fejemben, hogy találkoznunk kéne, de nincs hozzá gyomrom. Szó szerint: ez már nem szellemi, hanem zsigeri, fizikális taszítás. Vajon ő hogyan viszonyulna egy ilyen találkozáshoz? Írásai alapján úgy gondolom, nagyon öntelt, egocentrikus alak, nem rendíteném meg a magabiztosságát. Persze ez csak gyanakvó előítélet, amire gusztustalan és provokatív megnyilatkozásai alapján következtetek. A gyűlölet bezárja az embert. De vajon bennem az elzárkózás és a taszítás nem rejt valamennyi gyűlöletet? Vagy ez csak önvédelem? Mindenesetre előítéletem – beláthatja – megalapozott. No meg ostoba kereszténynek sem akarnék látszani, akit ha megdobnak kővel, visszadobja kenyérrel. Tehát nyilván marad a megcsontosodott távolság köztünk, és csak bennem feszül az az oldhatatlan kíváncsiság, hogy egy elvontabb dimenzióban, az ilyen végletes ellentét lazán elfut-e egymás mellett, vagy valahol mégis összeér? Ne értsen félre, nem lenne ízléses, ha magamról csupa jót mondanék, de többé-kevésbé hű keresztényként feltételezem, hogy ő egy eltévedt-megvezetett gonosz, akihez képest én ugyanolyan mértékű ellentéteként jellemezhetem magam. Valamiképpen a letagadott lelkiismerete tükreként. Azonban ha már így szembeállítom magunkat, nem egyszerűen a ’rosszat’ kutatgatom magamban, sem benne a ’jó’ szikráit, hanem azt a fájdalmas és kényelmetlen és érthetetlen összetartozást, amit akkor érez az ember, amikor két mágnest próbál akaratos reménnyel összedrótozni. A vonzás/taszítás fölcserélődik? Semlegesíti egymást? Összeforr? Vagy nevet vált? Vagy már a nevét is elveszíti? Pedig mindannyian hűek akarunk lenni önmagunkhoz, igazunkhoz. A nagy kérdés: miért is?! Hiszen minden harcban két igazság küzd egymással; az egyik nyer, a másik veszt (és nem mindig a gyengébbnek van igaza, sem fordítva). A béke meg rendszerint csak színes irodalom, gyanús zsurnalizmus, többnyire önámító illúzió. – Levelét (indiszkréciómért bocsánatát kérve) visszazártam és továbbítottam neki. Ki tudja, mi fordít az emberen: egy ütés, egy simogatás? Dráma? Fojtogató csend? A lélek moccanása? A tudat rándulása? Vagy valami isteni sugallat? – Ó, ó: a semleges halál?!

Üdvözlettel: Circók Manga”



(A kép forrása: itt)



95 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page