top of page

Deli Mihály: BÁBEL TORNYA






Mózes első könyvéből tudjuk, hogy a vízözönből megmenekült Noé leszármazottai várost alapítottak maguknak, és (hálából?) egy tornyot akartak építeni, ami az égig ér, ezzel fitogtatva öntudatos büszkeségüket az Isten felé. El is kezdték, de a legenda szerint Isten összezavarta a nyelvüket, s így (egyetértés híján?) a torony nem épülhetett meg. Félbehagyták, és inkább szétszéledtek a földön. A történet kapcsán számos kérdés adódik. Mivel az Isten nem engedte a torony megépülését, valószínűsíthető, hogy az építők nem voltak egyértelmű és harmonikus, illetve autentikus kapcsolatban az Istennel. Ebből több mindenre következtethetünk:

  1. az Isten nem közölte elég áthatóan szándékait az emberekkel; vagy közölte ugyan, de az emberek nem értették meg.

  2. az emberek nem akarták megérteni (félreértették?) az Isten szándékát.

  3. szembe akartak szállni az Istennel (hozzámérni magukat? egyenrangúsodni?).

  4. hódolni akartak az Istennek, csak hódolatuk kérkedésbe fordult.

Az építés mintha elve kudarcra lett volt ítélve, annak ellenére, hogy összetartó közösség kezdett bele. (Egységes akarat, kontra személyes ambíciók a háttérben?) Az Isten művészi dramaturgiával nem a kövekhez nyúlt, hogy a mű létrejöttét megakadályozza, hanem a nyelvüket megzavarva ellehetetlenítette a munkát. Kérdés: ha az Isten nem lép közbe, építményükkel az égbe jutnak? Nyilván nem. Akkor miért nem várta meg az Isten azt a pillanatot, amikor értelemszerűen egy ponton úgyis megakad az építkezés, és szembesülhetnek véges emberi adottságukkal? Figyelmeztetésül hatalmát akarta demonstrálni? Vagy elképzelte azt a lehetetlen pillanatot, amikor nem és nem megy tovább a dolog, mert nem bírják abbahagyni, és attól kiszámíthatatlan káosz kezd kialakulni az építők között? A rombolás nem kívülről, hanem belülről tör rájuk? Vagyis a katarzis nem ’deus ex machina’ érkezik, hanem immanensen? Nyelvük összezavarásával előre hozta ezt a pillanatot? Mintegy visszavezette őket egy kijózanító állapotba; de a „zavarodottságot” meghagyta: ne Őellene, inkább egymás ellen küzdjenek? Veszélyes játék; esetleg úgy kalkulált, ebből megrázóbban létrejöhet a Nagy Találkozás? Beláthatatlan mélységbe taszította őket, hogy a tisztulás még nemesebb legyen? (No hiszen…)

A torony szimbólum: a gőg, a nagyravágyás, az önhittség bukásának szimbóluma. Túlzás. Csakhogy az Isten erejével szemben stílusos egy ekkora zuhanás. – Talán jobban tetszett az Istennek a Gizai piramisok büszke alázata és nyugalma; építői eljutottak az előre megtervezett csúcsra, addig, amíg ember eljuthat; ott megálltak, a művet befejezték. Az Istent megközelítették; áldozatukat és tiszteletüket az Isten elfogadta. Megőrizte. A bábeli romot elsöpörte.




Flamand festő alkotása

(A kép forrása: itt)



165 megtekintés

Commentaires


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg