Deli Mihály: GICCS

A hatalmas fa dús ágbogai között egy elszáradt levél nem vált el az ágtól. Hó, jég, eső, vihar tépte, szaggatta, pofozta, rángatta, – hiába. Ott van. Imbolyog, hajladozik, rángatózik a szélben, nem szakad le. No, ez miért van? (Tudható.) Mit jelent? (Elgondolható.) Körbeálljuk, szemünkből száraz könny fakad, és elmélázunk a természet művészetén; játékos dinamikával lírában összeszőjük e levélke létét szárnyaló-robotoló életünkkel, sorsunkkal, a kvantumfizikával, a naprendszerrel, az Istennel… Megtáncoltatjuk és lebegtetjük gondolatainkat a Mindenség ágbogas ketrecében, és amíg csak lehet, kapaszkodunk, az utolsó pillanatig. Legalább tavaszig, – valameddig. Egy még szebb gondolatig. Nem úgy tűnik, hogy mindegy lenne; és mégis.

(A kép forrása: itt)