Deli Mihály: ŐSZI LEVÉL FERNANDÓNAK
ŐSZI LEVÉL FERNANDÓNAKKedves Fernando! / most értem haza / itt közben ősz lett
A tengerparton talán kellemesebb, mégsem adnám
semmiért / a hely okozhatja: a havat váró táj
a megnehezült levegő, félelmeink, meséink
Múltunk sötétre festett, ködös homályban gomolyog
Pedig ugyanaz az ég teríti ránk a szoknyáját
Gyanús emberek őrzik börtönünk lengőajtaját
Hátunkkal barátaink hátának feszülve vívunk
Hallgatagon egymást élesítik gondolataink
Így van ezzel mindenki, akárhol él / vegyíthető
De a közérthetőség mélyén mégis oldhatatlan
kristályok vagyunk, magunk fölé kerekedő lelkek
Míg élünk, külön emberek, aztán összemosva mind
egy pirinyó, megütött, feleselő önátadás
lepofozott akaratosság, szégyenlős alázat
A többi belegyúrva a lélekvesztett tejútba
Ezt nem árt titkos éjszakákon eldönteni még itt
Lisszabon és Budapest között, minékünk, Fernando!
Mi sem lehetünk kivételek / a szeretet mögött
a fájdalom és a magány hős apoteózisa
közös Istenünk ölébe röpít: tán visszafogad
Lám, lám, hiába beszélünk két nyelven, a költészet
virágágyában gyökereink, színes illataink
összekeverednek / emlékezetünket aláhull
Nem tudom, találkozunk-e még? / lehet, csak levelek
útján dübörgetjük egymás ajtaját / beleheljük
másikunk ablakát, párolgó üzeneteinkkel
Olyan itt az ősz, mint Lisszabonban egy váratlanul
megbotló reggel / már fénylik, közben lehúz, marasztal
túlvilággal hiteget, bölcs szerelemmel ölelget
megérti minden görcsödet, és mögötted kinevet
A legtöbb, amit tehetünk: mindig újjá születünk
Most tél lesz / vers-idő / ha túléljük, erre majd iszunk!
Fernando Pessoa
(a kép forrása: itt)
