Deli Mihály: ŐSZI LEVÉL FERNANDÓNAK

ŐSZI LEVÉL FERNANDÓNAK

Kedves Fernando! / most értem haza / itt közben ősz lett

A tengerparton talán kellemesebb, mégsem adnám

semmiért / a hely okozhatja: a havat váró táj

a megnehezült levegő, félelmeink, meséink

Múltunk sötétre festett, ködös homályban gomolyog

Pedig ugyanaz az ég teríti ránk a szoknyáját

Gyanús emberek őrzik börtönünk lengőajtaját

Hátunkkal barátaink hátának feszülve vívunk

Hallgatagon egymást élesítik gondolataink

Így van ezzel mindenki, akárhol él / vegyíthető

De a közérthetőség mélyén mégis oldhatatlan

kristályok vagyunk, magunk fölé kerekedő lelkek

Míg élünk, külön emberek, aztán összemosva mind

egy pirinyó, megütött, feleselő önátadás

lepofozott akaratosság, szégyenlős alázat

A többi belegyúrva a lélekvesztett tejútba

Ezt nem árt titkos éjszakákon eldönteni még itt

Lisszabon és Budapest között, minékünk, Fernando!

Mi sem lehetünk kivételek / a szeretet mögött

a fájdalom és a magány hős apoteózisa

közös Istenünk ölébe röpít: tán visszafogad

Lám, lám, hiába beszélünk két nyelven, a költészet

virágágyában gyökereink, színes illataink

összekeverednek / emlékezetünket aláhull

Nem tudom, találkozunk-e még? / lehet, csak levelek

útján dübörgetjük egymás ajtaját / beleheljük

másikunk ablakát, párolgó üzeneteinkkel

Olyan itt az ősz, mint Lisszabonban egy váratlanul

megbotló reggel / már fénylik, közben lehúz, marasztal

túlvilággal hiteget, bölcs szerelemmel ölelget

megérti minden görcsödet, és mögötted kinevet

A legtöbb, amit tehetünk: mindig újjá születünk

Most tél lesz / vers-idő / ha túléljük, erre majd iszunk!

Fernando Pessoa

(a kép forrása: itt)