Deli Mihály: VALAMI LÁTHATATLAN

  Amatőr csillagász barátunk, a bérelt obszervatóriumban július negyedikén, hajnali három óra huszonnégy perckor a műszerek szokatlan és különleges beállításával abszurd és nevetségesen ellentmondásos helyzetbe keveredett Észlelése, korrekt számításait felborítva lehetetlen megállapításba torkolt: a Naprendszerben (ráadásul egészen közel a földhöz!) rejtőzködik egy földünkhöz hasonló „égitest” ami nem látható, nem érzékelhető létezése jelenlegi ismereteink szerint képtelenség Bizonyíthatatlan! Elillanó megfigyelését (többszöri, hiábavaló próbálkozás után) sem dokumentálni, sem megismételni nem tudta Azaz ’nem történt semmi’! A lidérces felvillanás azonnal kioltotta magát Az első pillanatban azt hitte egy ’fekete lyukhoz’ hasonló objektumba akadt De a következő pillanatban minden tapasztalati jegy az ellenkezőjére utalt Sőt: nem utalt semmire! Ez hirtelen megdöbbentette, megzavarta Racionális válaszok után kapott Mégis légüres térbe zuhant Felrémlett egy jel, kiteljesedett egy kép, beleégett a tudatába És eltűnt Történtek már hasonló észlelések pályafutása során Nagy részük tévedés, illetve pontatlanság, vagy műszaki hiba volt Kisebb részük később igazolódott De ez a hajnali jel, mást sugallt Van ott valami, ami a tudomány aktuális állása szerint érzékelhetetlen, bizonyíthatatlan, leírhatatlan Térben ijesztően közel mutatkozott ahhoz hogy a számítások ne tehessék idegenné azaz tapasztalatokon túlivá (és mégis…!) „Amíg nem jelentkezik újra és nem okoz gondot nem érdemes foglalkozni vele” – legyintett kollégája akivel óvatosan megosztotta a problémát (Megbízott benne, mégis azt érezte, úgy néz rá mintha azt mondta volna neki: ’Láttam egy angyalt, beszélgettünk, kezet fogtunk de aztán nyomot sem hagyva, szó nélkül elillant) A gépek memóriája sem jelzett semmit „Na, jó, hagyjuk, lehet, hogy csak álmodtam” – legyintett „Kerestél valamit, vagy műszaki hiba?!” – kérdezte a kolléga „Tán a kettő együtt…” – válaszolt talányosan Összenevettek és (zavart gyanakvással) nyugtalanul távoztak „Csak ami adatott, azzal dolgozhatunk amíg nem tudom bizonyítani, lehetetlenség” – morfondírozott Arra gondolt, egy zseniális és újszerű módszert kéne kifejleszteni hogy ezt a Láthatatlant érzékelhetővé tegye Belényilallt: tán spirituális fogások adódhatnak a megfejtéshez… Amit egy gyors sóhajtás után azonnal elvetett De nem eléggé Beléfészkelődött a kínzó abszurditás hogy a racionalitás-spiritualitás szövetség a megközelítés útja Volt már ilyen (volt már ilyen?!), nem az ördögtől való (hanem… – netán az angyaloktól?! – mosolygott önironikusan) Az elkövetkező hetekben minden éjszakáját ezzel töltötte Hű kollégája odaadóan és megértően segédkezett Nem jutottak semmire, a műszerek vakon hallgattak Meddig csináljuk? – néztek egymásra kimondatlanul Aztán egy hűvös hajnalon, hátra rúgva a székét elgémberedetten társára nézett – „Figyelj, most egy képzavaros paradoxont mondok: a tudomány, s vele mi, egy csőben haladunk a végtelen vagyis a racionális ismeretlen felé Inspiráló az út, persze hogy… A cső tágul, kanyarog, hurkolódik, táncol (velünk együtt) de vagy nem vesszük észre a repedéseket a héján vagy nem akarjuk észrevenni (direkt betömködjük) vagy eleve repedéseket sem merünk törni Horizontálisan haladunk, nem vertikálisan ebből a kvantumok, fraktálok sem szökhetnek el Egyéb dimenziókról ne is vizionáljunk »Dimenziótlanságokról« meg egyáltalán! »Anyag«, »anyagtalanság«, »szellem«, »szellemtelenség«… na, és messze ezután következhetne a Valami Érted?! Örökös ellenszélben vagyunk Nem mondtam ezzel nagyot Ez a hiú-pimaszkodó, már szinte perverzen erotikus kihívásunk Nekifeszülni a falaknak De a fene se tudja, mi van a falakon túl Addig pedig időnként jól beleverjük a fejünket Megrettenünk, visszakozunk, furakodunk, belehalunk… etc. Ha valami lehetetlenségbe akadunk, bedaráljuk Megmagyarázzuk, vagyis magunkévá tesszük Így megy ez, de meddig? A végtelenségig? Vagy van valami, ami nem adja magát? Késlelteti a megfejtést, halogatja, bevár? Mi meg közben nem látunk át a cső falán, csak teperünk előre(?) Rendben van, csináljuk (végtelen munka, nem fogy, ellenkezőleg!) …Aztán egy nap július negyedikén, hajnali három óra huszonnégy perckor kiderül, hogy sem anyag, sem kvantum, sem lélek, sem más dimenziók, semmi lószar…! Nemcsak hogy kifejezhetetlen, hanem: valami semmi! Azaz van ott valami, ami semmi! Minden rendszeren túl, de nem is »rendszertelen« Mi az átkozott franc lehet az?! …Oké, pihenjünk, tegyük talonba, bízzuk az időre részeges intuíciónkra Amúgyis otthonos ez a cső, van dolgunk elég…” Kezet fogtak Ugyanarra gondoltak: göröngyös lejtő tetején/alján állnak Kíváncsiságuk és bátorságuk vaksága szabadságuk börtönét feszítette Miért nem fedi fel magát?! Mi nem látjuk? Nem törődik velünk? Vagy valamilyen okból direkt láthatatlan? A titokzatos észlelés óta rendszeresen próbálta megismételni a vétlen pillanatot Számítógépen végigfuttatott minden lehetőséget hogy „véletlen” villanását reprodukálja Sikertelenül Árnyékot sem hagyott maga után Barátunk észnél volt, nem hallucinált, ezt számtalanszor tisztázta Sem magát, sem a tudomány aktuális állását nem kárhoztatta Alig merte kimondani (még suttogva sem) hogy válasz és megfejtés és nagy felismerés helyett valami másra várt Nem bírt szabadulni a gondolattól (izgatott gyerekkori álmától? újraéledő misztikusságától?) hogy egy (vagy több?!) párhuzamos (egy idejű?!) világ fonadékával együtt haladunk/létezünk/forgolódunk a töredékesen érzékelhető Mindenség szellemterében amit egy szent fordulattal, megsemmisülve el kell hagynunk (átváltoznunk? kibomlanunk? végzetet váltanunk?) Furcsa készségeit félve bontogatta Időnként a halálon túl is járt (majd bizonytalanul visszakozott) Már nem állt mellette senki Ez kissé ijesztő volt, de nem bántotta a félelem Sőt, inkább reményt adott / bármire / bármi is lesz  

A kép forrása: itt