top of page

Dienes Jenő Attila: A Galandféreg csillagkép






Egyszer volt, hol nem…, élt egyszer egy ember, az Óperencián túl, amolyan se szegény, se gazdag, vakaródzó, sovány, kukacos fajta. Amint jobban megfigyeltük az arcát, egyre inkább meglepődtünk. Világos bőrén sötét tincseket borzolt a tikkasztó nyári szellő. A nap sugarai a szemén megpattanva az ég felhőibe fúródtak. Első, impresszív pillantásra ezt a lányt nem neveztem volna szépnek, de formás alakja, beszédes tekintete, dús keble, göndör fürtjei, pinkre lakkozott lábkörme, könnyes szemfestéke élményszerűvé tették a látványát. Egy utcai padon foglalt helyet, a sötét szoknya alól kikandikáló formás térdei kimért, ütemes mozgással leplezték, amint gazdájuk szokatlan módon, időnként egyik ülőizmáról a másikra helyezte testsúlyát, apró távolságokat megtéve ide-oda csúszott a buszmegálló ülőkéjén. (Az igazán szép, szerethető ember önhibáján kívül szenved.)

Heléna. Nevezzük így – antik szerelmünk emlékének hódolva –, talán a hetes buszra várakozott Lakedaimón városában.

(A hercegnő olyan fiatalon meghalt, hogy le sem tudták festeni).

Történetünk valódi főhőse egy karmosszájú, ízekből álló, hengerestestű primitív élőlény, talán Erisz, a viszályok istennőjének átka. A féreg a maga mindenhatóságában teljesen betöltötte, uralta az őt körülölelő életteret, konkrétan a téren várakozó ifjú hölgy bélrendszerét. A természet könyörtelen törvényei szerint a lábait lóbáló, látszólag hétköznapi leány egy galandféreg otthona és elemózsiája.

Az abszurd, de nem valószerűtlen eset e ponton nem csap át haszonleső reklámfogásokba, orvosi diagnózisba, tünetek felsorolásába, a parazitákkal való együttélés szigorú szabályaiba, alant elhelyezett, beazonosíthatatlan félholt fórum-bejegyzések végtelen citátumába, számlaszámokba, inkább a létezés traumáit boncolgatja.


Te jó ég, 26 C°-os a Duna! Hogy hűtik az atomerőművet?


A pillanat elképzelhető, amint az örök vágyakozás kínzó magányában Helena ártatlan ölén, kosztümtelen hellenisztikus natúráján a burján-szösz leng a szélben. Legbelül Ptolemaida sötét árnyalakok, lomhán tekergő lidércteste a pusztuló világ hamvazószerdáján mormolja kegyetlen imáját, annak motorikusan permutált szavait, egy-egy tudatos, még értelmezett foszlányát: Memento Mori!

Kegyetlenül hideg tél köszöntött a kihalt Kárpát-medencére. Helyenként már-már 16 C°-alá dermedt a táj. Sehol egy tőzegcsombók, összeszáradt marhaszar, ez a nemzedék fát már csak néhány felaprítatlan bútor formájában csodálhatott, a világ összes könyvét elégették az elmúlt évtizedben.


– Mivel fűtjük ki a globális felmelegedés márciusi hétvégéjének csontig hatoló fagyát, derét?!


„Íme, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuélnek neveznek” – ami azt jelenti: Velünk az Isten. [Mt1,23] – Mert velünk az Isten… Velünk.


– Nincs hó már évek óta, csak koromfekete, könnyes, örök várakozás – Adventus Domini


Emanuel Shochat rabbi fesztelenül írásjelezett zsidópontkomos szavaival rákunkorít egy nagyot a zsidó-keresztény kultúrára: a judaizmusban központi szerepet foglal el a Messiás és messiási kor, mégis: a zsidó hit szerint a megváltás még nem jött meg és Jézus sem volt a Messiás. Az idő és a becsület a világmindenség apokaliptikus teljes napfogyatkozásán túl, az online marketing invázió töretlenül hódít, a kicsiny nyestek, mókusok pörgicsélnek, a polgárok eszeveszett mód fogyasztanak, híznak, a bolygó fakul – megsülünk a zsírunkban, mondá Nagyi. A divatosan zsidókereszténység, a leváló proglottisok diaszpórái, trendi jelmezekben fesztiváloznak, mint gondtalanul komor farizeusok egy megsárgult Biblia lapjain.

A kertvégi kanális egy reaktor langyos hűtővizétől pezseg, nyáron kicsit kifőzi a rákokat, kagylókat, de télvíz idején igazi fogyasztható csemege, ingyen szolgáltatás a megdrágult Európában, idegenforgalmi desztináció. A kerítésen, aknazáron átvergődő zombik itt tudnak először tisztálkodni.

A tágas teremben vendégek, több tucatnak tűnő milliók tapssal köszöntik a bevonuló küldöttséget, vagy ahogy látni akarjuk. Cipolla szanszkrit mosolya kilóg a széthízott öltöny sukárján. A rendezők idegesen forgolódnak, a csendesedő közönség soraiból egy-egy hang, a várakozás csodálatával:


Dikk more, a velőspacal király!

The prime minister sings

Hello everybody, Once Upon a Time in the West second generation! Extremely difficult times await us. I could talk about a lot more, but I don't have time…


Gyenge fordításban: a Metán evangéliuma megrendítette a piacot. A farizeusok, a zsidó mindenszentek, Emanuel Shochat rabbi szavaival: és pláne, ha nem tud héberül…


Félreérthetetlenül, egyszerű, már-már szimpatikus, ez kiköpött Hitler!


Régen még tudtam népszerű lenni, sokkal természetesebb volt az életem, mint kövéren és kopaszon. Mitadisten valaki leírta a vázlatot?! Már megint nem.

Vizsgázgatunk. Kevés volt a hétvége, a jegyzet benn maradt a koleszban, mindegylófasz, most irgalmatlanul kínos ez, de elmondom. Rutin. Brüsszeli, bicskei, texasi, szentistvánbaksai, dallasi, nem mindegy? Ide azért valami komolyabb imádság kéne, de semmi nem jut már eszembe:


Dzsanga Mária Juannah, Szent Ráhel, Gene Simmons, titkárok serege, Ura, könyörögjetek érettünk!


Van ebben a spirituális szóláncban valami démonkergető antifóna, 85-fontos idegszaggató zsolozsmás szittya revü. Belevertük a fejünket az alacsonymennyezetű íjfeszítő hagyatékba, a késő-kádári szimat-tatyós, pacifista, zsíroshajú sámán eklektika közérzetlen gondolatlanságába. Rovására gyülemlő, pernyeputri testszagú üzletemberek csapd be pacsiznak pálinkátlan kesernyés szájízzel. Ahogy jurták, nosztalgálták, egyre inkább kirajzolódott, hogy a vállig hulló korpán hajazott, demokrácia-csörtés, reform-hazafiak valójában invazív kozmopoliták voltak.

Kinőtték nekünk, a még nem csonka magyaroknak a csonka Magyarországot. Nem karpaszományos altisztek, ministránsok, se nem pusztai betyárok, sekrestyés templomszolgák, hadapródok, hanem egyszerű csirkefogók lettek ők is, azok voltak komám, amolyan pántlikagiliszták az alagút végében.


A közbenjáró ima meghallgattatott. Még hét esztendő hiteltörlesztő részlet, és vége. A kivájt hegek már nem vérezték át a tangát, pendelyt, a szűnni nem akaró viszketés is csitult, de időközönként még oda-oda kellett nyúlni, nyúdogálni.


Mára minden gyógyítást kipróbáltak – a beteges világ, és a még annál is betegebb orvosaik:


volt ott homeopatikus kezelés, kártyajóslás, asztaltáncoltatás, ólomöntés, hamu szórás (maszkban, anélkül), pihedobálás, pipettás nanométerezés, vakcinázás, etanolozás, gyorsteszt garatból, orrcsücsökből, nyúltagy-velőből, vérátömlesztés, még a boldogult boldogtalan putnoki halottlátó asszony, Vécsei Joli nénje szellemét is megidézték egy napon.


Ez volt az egyedüli valamire való spirituális esemény, bár az exorció-dolog mégsem akart működni elsőre. Big Alexander házából való Ráhel idegesen tépdeste buja szemöldökszőrét, lányos bajszikáit a tükör előtt. Tűnődött, hogy mit is fogjon most mondani? A nagycsaládosokat még egyszer, tán utolszor, meg kellene védeni. A birodalmi kardnyelő puritánul feszes hanyagságban sziszegett egy-egy elpattant bozont alámerülésével, kellemetlen volt, mint mindig, akár tűsarkantyúban végződő, farmerba tolt altestű, protokolláris faragatlanság egy világbajnoki döntő díjátadóján. A parasztok táltos-istenei is képesen anakronisztikus időutazásra, totemizáló élvezeti korrupcióra, vazallusi egzisztencia-gyártásra, kegyúri hóbortozásra, szeánszos kenyér nyammogásra, marokra lucskolt pohározásra.


Hiába no, a focit gólra, az életet halálra szeretjük.


Nem lehet tudni, hogy a szentelményhez tartozó imádság pontos szövege bicsaklott-e meg, vagy a fogyni nem akaró allergiás tüsszögés zavarhatta-e a liturgia elrendelt pillanatát – meg kellett ismételni egy hetire, újabb százasért cserébe. Ez egy ilyen exkluzívék-féle szolgáltatás.

Ezúttal egy kövér patkány szaladt ki a ciha alól, és eltűnt a vályogpadló rusztikusan puritán repedésében.


– Mihály, lidércek járják a kertek alját! Hozzon gyorsan fokhagymapálinkát, tépje a gatyakorcát, ördögakasztó madzagot, a balhátsó böszme-ökör döglik a pajtában!


A vénasszony játékosan utána köpött, vert egyet rá a szemivel, készítettek vele egy riportfilmet, aztán meghalt. A szépséges Heléna hamarosan elpirult, kinyitotta szemeit, kikelt a párnák átizzadt völgyéből, úgy tűnt, hogy a Kárpátok leánya végleg kiszabadult az ördög hatalmából. Sajnos nem így esett…


– József és testvérei, maguk maradtak. Talán én is mismás lennék, ha olyan cudar mód növendtem volna, mint őkelme. Az életrajzok, érdekesen, egyedülállóan érzékenyítenek, néha elolvassák őket, én majdnem megkönnyeztem.

Látod, mindannyian gyűlöljük a fűtési szezont, a hideget, szeretjük az új dolgokat, a vidámságot, a merész ötleteket. Irigy a világ, rendezetlenségre törekszik a rend látszata alatt. Könyörtelenül. Nem alkudozik, besúg, lerohan, lokalizál, kiértékel, moralizál. Az átok kinyitotta az ajtót, sétálni indult a homogén paráznaság hevületében, csak el innen, a vészesen villogó utcára le, egy cuccal teli szimattatyóval a háton, jégcsákánnyal a fogak között. Az utolsó interjú végleg haza vágta, mert ebben a témában már nem lehet újat nyilatkozni.


A gyónás, gyógyulás utolsó reménye a La Monumental bikaviadal-aréna, ahol e sötét vasárnapon foghíjas ülőhelyeken várakozott Katalónia reményvesztett népe – Hun fiaink, Attila elszármazott turista vérei, Euskadi ta Askatasuna csillogó tekintetű tűzimádó, piromán gyermekek, letűnt hőskorszak derék terroristái, amolyan baszk népek. Aznap a sátán bikáját nem szúrta senki szíven, de még tökön se, ez volt az utolsó bikaviadal Barcelonában, ráadásul a szertartáshoz hiányzott a napfény, az ősi szemhunyorgató szenvedély. E napon elment elbúcsúzni minden protaurino (amolyan bikaviadal-párti spanyol épeszű), minden gyáva, álruhába bújt antitaurino (bikaviadal-ellenes coca-colavérű sorosbérenc senkiháziak), Juan Mora a veterán torero, Jose Tomas, aki a legjelentősebb bikaviadalok csillaga volt, a Las Ventas de Madrid-ban hétszer nyitotta meg a Puerta Grandét. A pokol kapuiból elővágtázó fenevad elpusztítása egy nemzet bátorságpróbája, permanens vérsöprögetés, idegenforgalmi látványosság, egyedülálló folklór az elnőiesedett, köldökbirizgáló emberiség történetében. Teltkarcsú kedves hölgy ült odébb a nézőtéren, nyaralásvégi kiköltekezetten, tanácstalanul vedlő bőrű turista, aki bárgyú kíváncsisággal nem győzi kapkodni a fejét a véres rohangálásban, a házimosléktól elzárt EU-komfortban.

El ne felejtsük a tablóképről, természetesen ott volt a hibás szagú, örökre elátkozott liberális kommunista spanyol baloldal által előkészített gyásznapon, a bikaviadalok temetésén Serafín Marín, a legendás ifjú, a lányszobák ekéje, a matadorok fejedelme is. Azóta már csak a szellemük járja az arénák gyilkos kettőslépésű táncát a kiszámíthatatlan skorpiós Darth Vader eleganciájával.

Az aréna felcsendülő mérsékelt 3/4-es Bolerója lassan átcsapott az északi szemiták szájízével is kóstolható 4/4-es bolero molto és a bolero tipico-ba, majd jöttek a Paso Doble középhaladó csengésű, hadra hívó trombitái, aztán az arénába idézték Bizet Carmenjét, a bűnös cigánylányt, aki soha nem kukkanthatott alá a nézőtérről, a mindennapos halála, a nagy összeomlás, ma is az Escamillót éltető üdvrivalgás közepette jött, azaz José kése… Heléna kultikus megszabadításának, gyógyításának rekreációs kellékei teljes pompájukban felsorakoztak a teremtéstörténetet lezáró világvége utolsó percében: Andalúzia bora, pengéje, Katalónia sangriája, kasztanyettája, szerelmes lányai, megvadult bikái, flamenco tánc, paso doble, a quadrillák bevonulása, kivonulása, szétszéledése, tömjénillatú mediterrán transsubstantiatio. Az elcsattogtatott fényképek alig őriztek meg valamit a parányi pixeleken az egykori vitézség hamburgerekbe tömött véres korpuszaiból. Nem volt az a parázs jóbarát, ki szólt volna egy bátrat:


– Ne fotózz már annyit, te állat! Lejárt az analóg fényképek kora.


Míg a színpadon az ártatlan szűz szenvedéstörténete sejthető a nagyvárosi forgatag profán valóságában, addig a koromsötét nézőtér leghátsó, nyögésektől otromba sorában az elűzhetetlen vadállat kegyetlen, céltudatosan kitartó, láthatatlanul véres marcangolása zajlott, észrevétlen diszkrécióban, suttogva lopták el a hegyeinket, erdeinket, vadat, halat, s mi szem-szájnak ingere, pikk-pakk, volt, nincs, valamikor itt laktak, az új tulaj lekerítette, tessék odébb parkolni, ide nem lehet belépni...

Holly-woodoochilei permanens, penetráns, ivarérett, intravénás vakcinák, a kommunikáció Szodomái-Gomorái online reklámszövegekben, nyilatkozatokban, röplapokon, óriásplakáton, zsírpapíron, tejfölös dobozon osztják az észt a keresztény világ düledező várfalaira:


„Az igazak szenvedése” egy fordítási hiba csupán, egy szövegkörnyezetből kiemelt félremagyarázott tőmondat. Názáret városa akkor még nem létezett, nem volt semmi a helyén, még a nevével helyettesíthető homok sem, ilyen módon a prófécia, – ne értsetek félre – szóval ez az izé, hibás hivatkozás.


Forrásunknak később gitár nőtt a hasában, a húrjait Jimi Hendrix pengette teljesen beállva, a máján Darwin majmai ugrándoztak.

Mesebeli színházunk jeleneteit, azok kozmikus valóságát, az energiamegmaradás, anyagmegmaradás, anyagátalakulás félreértelmezett metafizikai viszonyai szabályozzák. Az igazi mesterdalnokok szólampróbái, térakusztikai terepgyakorlata egy hatalmas fal tövében, távol a Kínai Népköztársaságtól, egzaltált kényszermozgások kíséretében, merev élethelyzetben, szocio-patológ módon zajlott.


Krisztus, miután felszegelte, felszegeltette magát, illetve felszegeltetett – mi tagadás, ezzel megfékezhetetlen érzelmi kataklizmát idézett elő –, nem lehetett részese emberi/állati vér-áldozatnak, mivel a Szentély lerombolását követően hivatalosan eltörölték a ceremónika áldozatot.


A transzhumanista poszt-traumatizált nemzedék a vén Krúdy után bekussoltatott, hol Tiszának habjai kisodorták az álhableány tetemét. Az ukrán prosti már erősen bomlott, jóval idősebb volt Eszternél.

Persze, szórványosan ezután is előfordultak ad hoc keresztre feszítések, olajban főzések, pörkölések, fejezések, csonkítások, karóba húzások, tüzes fából vaskarikák, kerékbe törések, de ezeket a barbár farkas-szopó római kultúra örökítette át a zsidó-kereszténységre. A történelemnek se füle, se lába, leírva minden lébe kanál, pokol-fortyantó manipulatív ici-pici redakció.

A férges nő egy rendkívül vonzó, néhány archaikusan erőszakolt vonással körbehímzett teremtés, aki multikulturális környezetből, kohász, gépgyártó panelből szervíroztatva, kisebb higiéniai hibákkal, vétlen hordozója a parazitának (akár a végbél-Nohabnak), a legváltozatosabb autentikus tünetcsoportokat képes prezentálni mindenféle megerőltetés nélkül: mortyogás, csikarás, fájdalom, sebek, hegek, folyások, hebegés, remegés, láz, egzaltált tekintet, foghullatás, inkontinentia, beszarás.

Mindezek a kóros elváltozások, a globalizált posztmodern, az adaptációs szindróma, a rohadó hétköznapok jegyei is lehetnének. Nem kell mindent a cion-cicamica-talmudista hagyományok félremagyarázásával, szélsőséges előítéletességgel, a parázna makabi asszonykórus agyonkövezésével, az ős-testamentom testvérnászszal, a hadtápétkeztetés örök kárhozatra vetett, megállíthatatlan divatjával, a plázacivilizáció műkörmölt tundratanga igénytelenségével összemosni.

Ráhel és Heléna, mint két dudás egy csárdában, konyhában, kádban, gőzfürdőben - egy közös ősről leágazó DNS-szálon pajzánkodó, már éppen nem hajadonok. Buja lélek, természet, társadalom, civilizáció, vitalitás, kapzsiság a fejlődés ösztökéi és korlátolt börtönei egyben.

Ráhel alpári ármánya, bugyogó mély cickafark tea, Achillea millefolium, Achillea collina meddő felületi kezelés, csupán könnyed húgyúti méreg, hiszen Heléna titkos társa egy rendkívül ígéretes példány, nagyságában és képességeiben az evolúció egyik ősi, fantasztikus csúcsragadozója, mérhetetlen módon fejlődött, statisztikai-művészi kiteljesedése során a bőr alatti kötőszövetekbe is eljuttatta lárváit. Ilyen puha tapintatú 1-3 cm-es csomók jelentek meg Heléna tökéletesen görög testén, az emlő, hónalji nyirokcsomó mellett immár a genitália bikinivonal-alapvonal-kezdőkör vakolatlan állati boltíve holkerjében, ahol a surlófényben lopakodnak a nyugvó lárvák kiválasztotta mészsókkal, egyszerű röntgenképalkotó árnyékokkal.

Ilyenkor jön az, hogy inkább nem akarom megkapni a választ, a modern orvostudomány maga alá gyűri a hagyományt – suttogta Heléna a fáradt matador fülébe. Finom testhez simuló fekete ruha, fehér kendő, vérpötty, könnypára, valami rózsaillatú seggharmat. A végső viadal, corrida de toros egyetlen felvonása ma a suerte de varas. Ünnep és gyász egy napon – a megismételhetetlen nászé, és az elmúlásé. A bűnös nemzedék lelke halálos vétkekkel pigmentáltan szikkadt a dühös ég alatt. Ha a pápa gyóntatna mindenkit egyesével, személyesen, még az is kevés lenne az egyetemes megváltáshoz, az emberiség üdvösségéhez. A primátus, infallibilitas szentpéteri statútuma falra hányt borsó, lefosott állomási ülőke, a megszállott disznók kondáinak a posvatag szúnyoglárvás dagonyája. A katedrálisépítő főpapok, sátánüszők kaftános ivadékai kőfalakat emeltek az őszinteség együgyűen ragyogó virágoskertjei fölé. Gonoszul elállták a napot a sápadtan imádkozó szent szüzek elől – amikor az emberek fiai az istenek lányait megismerték, óriásokat nemzettek. Kopasz, lúdtalpas, végbélillatú ön- és közveszélyes gnómokkal ellették tele a legelőt.

A püspökök, bíborosok nem győzték tűzre villázni a Szavanna gnú-tetemeit, a préri halmokban bűzölgő bölényeit, a skalpolt fejű indiánok foszló irháit. A víz szaladt, az arany maradt.

Itt dőlt meg, majd teljesen kifeküdt Órigenész Krisztus uralmáról alkotott infantilis elképzelése, hogy az abban diadalmaskodó isteni hatalmat még a megátalkodottak, a kárhozott teremtmények is elismerik. Tanítványai végső soron a Sátán és az ő angyalainak megtérését és megmenekülését is vallották. Mire rádöbbentek szavaik ízére, mind megégtek. Mint azt később megtapasztalta mesterük, ennél a naiv bűnhődés-alternatívánál még a földi pokol is szenvedélyesebbre sikeredett 253-ban, a Decius-féle Caesareai kínkamrákban. A korabeli börtönviszonyok, a büntetés-végrehajtási intézetek túlkapásai, egy megesett lány blablabla. Abban a játékos, szőrpörkölős korszakban töprengő ősatyák, egyháztanítók, a bölcs merengések hágóin átjutva, a kínzásokba később belehaltak.

Az Isten városának (civitas Dei – mondjuk: Nyékládháza vagy Kisbér) és a Sátán városának (civitas terrena, civitas diaboli – mondjuk csak: Budapest, Tatabánya, Siófok) egymással való küzdelme, intercity kapcsolata, újabb Szentélyek építésének lehetőségei, migráció, kisebbségek és a másság érdekképviseletei, a majomhimlő vészhelyzete, klezmer cini-cini, tömegjárványok, természeti katasztrófák, energiaválság, zavargások, polgárháborúk, hitelek, adók, környezetpusztítás, erdőink tarra-lopása, az esetleges zárások, ezerévre titkosítások, mind ott hevernek az íróasztalon, egymás hegyén-hátán, de mindez még semmi… Ebbe a szobába évtizedek óta nem lépett be senki.

A rontás, a purgatóriumi kárhozat, teljes nevén Taenia solium (horgasfejű galandféreg), akár egy ős Carcharodon megalodon, áramvonalas, örökké éber fenevad, az elpusztíthatatlan mitologikus szörnyeteg, láthatatlan szárazföldi óriás. A túlélés eszelős ösztönei időnként koncolásra, máskor léha tespedésre, emésztésre ösztökélték a férget, esetleg fékezhetetlen vágyat keltettek benne a nászra, szaporodásra, petézésre, ízszaggató szökésre, tovább-élésre.


Nézzük csak, nyissuk ki a szánkat, ááááá!


Hülyeségeket azért ne beszéljünk, még ha meg is tehetjük(!). Mert Isteneink felruháztak, felkentek, beiktattak, kormány-kibucüdülő közeli jakuzzi élmények, határtalan bőrpanaszok: szenátor vagyok az első fejtésből, bátortalan hülyéim száma magabiztossá tesz, ez a magasság, mélység, másnaposság már nem ajándékoz meg használható kontrollszemélyekkel, tapasztalt hiúságom bizserget, megérthetetlen bölcsességem pallérozatlan ugyan, de hatalma megingathatatlan rajongásból fakad. A bukott angyalok gusztustalan fajtalankodása, nullaemberek féktelen tobzódása ezen a szinten már szándékos perverziónak, primitív kocsmai tréfának is szánalom.


„És amikor kimennek, látják majd azoknak a holttestét, akik elpártoltak tőlem; mert férgük nem pusztul el, és tüzük nem alszik ki, s iszonyattá lesznek minden ember számára.” [Iz 66,24]


Nagyon nehéz volt bejutni a járványügyi szakértő Dr. Úrhoz. Az operatív törzs harmadfokú hőségriasztást adott ki a mai napra, így csak a mássalhangzóval kezdődő nevűek látogathatták az országos egészségügyi intézményeket, magánrendelőket, himbilimbi oktatási intézményeket, nemzeti karcinogén mutyikos-butikos dohánybazárokat, olajkutakat, vérmezőket.

Helena éppen csak kóstolgatta a közép-európai lányok fogyasztópolgári életét. Tanulmányozta a spórolás művészetét, a takarékosságot, ízlelgette az egy láng egy élet egy Celsius-fok globális frigó csatakiáltásának zöngéit. A gasztronómia teljes mellőzésével, pusztán racionális beviteli értékekkel, kalória kalkulátorral szervezte minimalizált létfenntartását, számolta harapásait, nyalásait, porciózta a nyálát, odaadóan nyeldekelt, öklendezett, környezettudatosan emésztett, szelektíve nézett, kívánt, hallgatott, székrekedt. Ebbe az idillbe gyűrűztek be hirtelen makrovilág cudar körülményei, a Lebensraum minden konvex és konkáv szegletét benépesítve, felemésztették energiáit, csendesítették szokásait, csiszolgatták mozdulatait, új tartalommal töltötték meg az egyébként felhőtlen életét. Kimértsége ellenére duzzadni, püffedni, gázosodni kezdett. Hirtelen megnyúltak a gyanú árnyékai, a tökéletes sötétség…

Idefelé kétszer állt meg tankolni, átszökkenve robogóján töltötte a kétszer másfélliter üzemanyagkeretét az igényelhető valamennyi támogatással. Az utazás most is elringatta, kellemes melegség töltötte el a szíve alatt hordott anakondáját, máskor rémület hasított át rajta, riadt tekintettel kereste a hűs mellékhelyiségeket, a toalettek frissítő magányát, a higiénia rapid eszközeit.


Miért csak most látogat bennünket, Heléna? Itt komoly gondok vannak.


A doktor hosszasan forgatta a leleteket, kórlapokat, a beteg előéletéről szóló dokumentumokat. Időnként a monitorra tekintett, közben szórakozott mozdulatokkal sztetoszkópját kocogtatta.

Félelmetes sebességgel suhantak át gondolatai a hivatalos és szubjektív sztereotípiák végtelenjén. Hosszas bejegyzések, Covid-történetek, vakcinák, zötykölődő megerősítő védőoltások, ellenanyagszint, védettség, kiszolgáltatottság. Az online távgyógyászat évezredében nem egyszerű egy 3D-és humanoid vizsgálata élőben. Színe-szaga gyanú, kizárható tévedések, végső diagnózis, tények, adatok, feltevések, sejtelmek, szándék, bizonytalanság, rettegés, tudás, dilettantizmus…

Emlősök, majom-himlősök, elkaptuk az ANTRAX-ot, Ebolát, HIV pozitívek vagyunk, remek, marburg-vírus, vérzéses láz, fasza, van itt már minden, vetkőzzünk le derékig, Mindenki!


(a rádióban) – aljas dallamok, Bochkor rekedten egyhangú dadogása, talán Szandi.


A transzhumanista intergalaktikus űrinváziós projekt e kevésbé fennkölt témájának prezentálásában ott feszeng a logikai evolúció, a mindennapok apokaliptikus szindrómája, a világképünk, s mindenek végén a remény:


Qui tollis peccata mundi.


Az egykori egészségügyi álamtitkár posztján ma egy transzhumanista intergalaktikus űrinváziós alispán foglal helyet, a két hozzárendelt vármegyei kutatóközpont, kutatócsoport az elkülönített költségvetési forrásból szoros kapcsolatban áll az operatív törzzsel, élén a repedtmosolyú géphang. Heléna érdekében köveket mozgattak meg a pártban, leszóltak a főegyházmegyétől, rájuk írtak a kancelláriából, átszóltak a vármegye házából, végül a BM közleményt adott ki – ez most nem téves riasztás(!) – a téveszmés parazitózis, primer bőrférgességi téboly, az apenia dolorosa tünetcsoport terjedéséről. Már ketten meghaltak, hárman fekszenek intenzíven, lélegeztetőn, agypumpán, szedálva.

Az alkotói szabadnapjukon az űrinváziós szittya csillagász-kör tagjai az eget pásztázták. Az elemek rendezetlen kuszaságban tekeregtek, a spinkvantumszámok szanaszét fetrengve, bolygók, holdak, csillagok, galaxisok, fekete lyukak, univerzum(ok). Az anyag megmarad, a vágytól függően oda-vissza alakulgat.


Gondolkozzunk, Béláim! Mi légyen az a nagy izé kívül-belül, talán egy új csillagkép? Az Istenünk, és fartúró gyapjas alakváltó Alien-ivadék ősötök, közös többszörösötök üzenete a Sírius-ról, egy slukk erszoftcigi a hálózaton kívüli offroad dzsindzsából.


A bélférges nő a színpad közepén áll, heves felolvasásba kezd:


külföldön már sehol sem süt a nap végre…


(keservesen zokog).




A szerző felvétele











177 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page