Dienes Jenő Attila: A Tizedes

A menyétverem nyirkos falán apró karmocskák jelezték, hogy valami nincs rendben a filmgyártással.

Tavaszodott. Letelepedtek körben, középen Reál Margit ásítozott. Ő volt az egyetlen, akin nem volt bugyi. Láthatóan unta már a repülő szőnyeget, mégis játszadozott a fénnyel, mintha jó lenne… Harisnyáján futottak a szemek, aztán jött a Phys, a korszellem produkciója. Eredetileg az volt a terv, hogy az emberiség minden elérhető tagja edukálódjon, amennyire futja a büdzséből, vagy legalább legyen valaki. A szél süvítve hordta a húszezreseket, huszárcsizmákat csapkodtak, a pártkeresztszülők egymás kezét markolászták, sírva térdeltek Barguzin farkasfogain. A tomajiak nem jöttek, de legalább bort küldhettek volna! Beírták magukat, mégsem utaztak fel, üresen tátongott a helyük.

A premier nem maradt el, csattogott a sok hegyesorrú cipő, nyüzsögtek a zselézett majmok. A film nem volt valami nagy eresztés, de megszokásból azért vigyorogtak. Összebiccentettek a félhomályban, aztán kijöttek. Hol az az élmény, amiért érdemes beülni, amit nehéz elfelejteni?

– Tizedes?!?! Mért nem jelentkezik, Tizedes?! – üvöltötte valaki a gardróbból.

– Tizedes, hol van?! Látni akarom!

– Kinyitni! – sziszegte a tizedes (fekete géppisztoly lógott a nyakában)

– Nahát, mért nem jelentkezik, Tizedes!?

– Egy lógósnak!?

Hm, Nem megy… Nincs tovább. Hárman maradtunk a zászlóaljból. Vagy azt gondolod, hogy már itt az ideje, hogy mindenki megdögöljön?! Hm... Mit akarsz még, Tizedes?! Kevesled a magyar hullát? Pedig igazán van belőle választék: kis hulla, nagy hulla. Tessék, tessék, lőjél keresztül!!!

Gálfy Eduárd és Molnár Ferenc tizedes története élmény volt. A történelem lassan feldolgozatlanul átíródott, csupa ártalmatlan éjszaka a mozgókép előtt, aztán több emlékünk született a földönkívüliek intergalaktikus inváziójáról, mint a nagyfater háborújáról. Mi késztet egy tizenéves lányt arra, hogy konyhakéssel leszúrja az osztálytársát? Oldjuk meg a problémát egy törvényalkotással! Túl sok a kés, miért hegyesek a kések? Ne nézelődjünk, kérem, haladjunk a korral! Megint kiosztották az új eszközöket az addikció legveszélyeztetettebb korosztályának, mert olcsó a villanypásztor. Tele már vele a lakás, jut belőle a kamrába is. Nagyon közel a front, néha furcsa egybeesésekkel szembesülünk.

– Herr Obersturmführer, die Russens sind schon im Speis!

– Idiot! Was? Die Russens? Alaarm!

A jó film mulattat, tanít, nem enged eltunyulni. Naphosszat sütkérezünk álmaink kéklő tengerpartján, miközben valami komoly dologról beszélgetnek ezek az snájdig fiatalemberek. Mi nem a túlélésünkért kínlódunk, megmártózunk a bűnben a pénzért, a sikerért, hatalomért, vagy pusztán kedvtelésből.

– Látta valaki valahol a 4. határvadász ezredet, a hamisított nyíltparancsot, a zászlóalj ellopott zsoldját? El kellene jutnunk valahogy a Néprajzi Múzeumba, hogy megtaláljuk az utunkat. Talán ott lógnak a magyar gúnyák, az eltüzelt bútorok, a gránátokba tekert bankók valamelyik terem falán. Az oroszok körülzárták Budát, de a Népligetben megnyugtatóan kanyarog a piros prolibusz. Sajnos a sok interaktív baromság között alig találtunk magunkra. Se a cigány teremben, se a dél-amerikai pucér nyomorban nem találkoztunk a beforratlan sebeinkkel. Nyugi, béke van! Így is jól szórakozunk a cigányok „szerény koronázási ékszerei” és a kétegyházi Hitler-ballada dialektusában.

– Indulhatunk már? Ezt a koncepció nélküli méregdrága szeméthalmazt rohadtul unják már a gyerekek!

– Anya, hol vannak a rajzok?

Olyan jól esik ez a meleg, időzzünk még egy kicsit a megvásárolható látvány nyugalmában, hiszen odakünn cudarul lőnek! A raktár tele van népviselettel, mi meg itt, ezeket a monitorokat masszírozzuk, nyakunkon a tatár, török, labanc, muszka, el kellene vegyülni a tömegben – talán kapjunk magunkra egy fotót? Ez így nem megy, lebuktunk.

– A Drága jó édesanyátok szomorúszemű úristenit! Hova indultatok ebben az egészségtelen időben?

Akik a kiállításokat, filmeket rendezik, azok ismerik a ruhásszekrények kulcsait, tőlük kérjünk egérutat a tiplihez. A menyétverem falán a sok kint hagyott néprajz már nem a mi világunk.

– Ez Magyarország! Átöltözünk, mindig csak átöltözünk…

– Ne bolondozz már, Edukám, itt most kire gondolsz?!

– Kérdezd meg a kopaszt!

Álbért tovább borotválta a vendégeket. A nagy büdös gondolat, a túlélés ötlete bezárult. Maradt a régi nóta, „Nye sztriljátye! Mü vengérszkíj kommuniszt!”, a láger sikamlós derűje csak csupa Phys.

– Hogy hívnak?

– Gazdám, az idős Dexler báró úr, Albertnek hívott. A báróné Mon Albertnek, az ifjú báró Don Alberto-nak, a baroness vén majomnak.

– Ez a legjobb.

– Ahogy gondolja, uram.