Egy másik Amerika: A Zelenszkij-paradoxon (Vukics Ferenc cikkismertetője)
Ted Snider az Antiwar.com és a The Libertarian Institute rovatvezetője, a Responsible Statecraft és a The American Conservative munkatársának véleménye szerint az orosz-ukrán konfliktus végső célja mégiscsak a tárgyalóasztal volt. De ha Zelenszkij nem megy a tárgyalóasztalhoz, akkor végeredményben az eddig megvívott háborúnak az amerikai kormányzat szerint sincs semmi értelme.
Snider szerint Zelenszkij eszközből akadályozó tényezővé vált.
Volodimir Zelenszkij hajlandó volt véget vetni a háborúnak. A háború kezdeti napjaiban, jóval az eszkaláció előtt és jóval a szörnyű élet-, testi épség- és földveszteségek előtt az ukrán elnök többször is hajlandó volt megőrizni népe földjét és megvédeni népe életét, cserébe azért, hogy feladja a NATO-tagságról szőtt álmát, egy olyan álmot, amelyet még három hónappal az orosz invázió után is csak az ukránok 59%-a osztott.
De az USA és az Egyesült Királyság visszatartotta őt. Ragaszkodtak hozzá, hogy Zelenszkij tartózkodjon a Putyinnal való tárgyalási politikától, és inkább az amerikai politikát folytassa háborúval. Boris Johnson brit miniszterelnök azt mondta Zelenszkijnek, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökre "nyomást kell gyakorolni, nem pedig tárgyalni vele", és hogy még ha Ukrajna kész is aláírni bizonyos megállapodásokat Oroszországgal, "a Nyugat nem". Zelenszkijt rábeszélték, hogy ajánlja fel az ukrán katonák holttesteit, hogy folytassák a harcot az amerikai célok érdekében. Zelenszkij lemondott a békéről Ukrajna számára egy olyan – hivatalos vagy informális – ígéretért, hogy az USA és NATO-szövetségesei minden szükséges fegyverrel ellátják Ukrajnát, ameddig csak szükséges.
De amikor Zelenszkij számon kéri ezt az ígéretet, és azt kéri, amire Ukrajnának szüksége van, ameddig csak szükséges, hálátlansággal vádolják, és azt mondják neki, hogy eljött az ideje a tárgyalásoknak.
És ez az első paradoxon. Zelenszkijnek azt mondták, hogy ne tárgyaljon, és hogy megkapja a szükséges fegyvereket, hogy tovább harcolhasson; aztán azt mondják neki, hogy ne várjon többé fegyvereket, mert tárgyalnia kellene.
Amikor a fegyverek áramlása a lassulás jeleit mutatta, Zelenszkij emlékeztette a Nyugatot az ígéretére, és kérte, hogy nyissák meg a csapot. Az USA hálátlannak nevezte őt azért, amit már megkapott. Ben Wallace brit védelmi miniszter azt mondta, hogy az USA és az Egyesült Királyság "egy kis hálát szeretne látni" Ukrajnától, és azt mondta, hogy "tavaly, amikor 11 órát vezettem, hogy listát kapjak, azt mondta nekik, hogy nem vagyok olyan, mint az Amazon". Ez igaz: Az Amazon teljesíti, amit ígért.
Az első paradoxon egy másodikhoz vezet.
Zelenszkijnek azt mondták, hogy harcoljon, ne tárgyaljon. Most pedig nem fog tárgyalni. De ezzel ő már nem az amerikai célok eszközévé, hanem akadályává vált.
Az USA célja, ahogy Biden folyamatosan magyarázza, hogy segítsen Ukrajnának "harcolni a csatatéren", hogy "a lehető legerősebb pozícióban legyen a tárgyalóasztalnál". A csata végcélja a tárgyalóasztal volt. De ha Zelenszkij nem megy a tárgyalóasztalhoz, akkor végeredményben a csatának sincs értelme. És ez a második, egyben legnagyobb paradoxon. Zelenszkij eszközből akadályozó tényezővé vált. Hajthatatlansága – az Egyesült Államok által táplált hajthatatlansága – most aláássa az amerikai és ukrán célokat. A csatának az volt a célja, hogy a tárgyalásokat megalapozza, hogy egy gyengébb Putyinról, valamint egy erősebb NATO-ról és Ukrajnáról tárgyaljon.
De ha a csata kizárja a tárgyalásokat, akkor csak meghosszabbíthatja a csatát, ami – ahogyan Valerij Zaluzsnyij ukrán főparancsnok, tábornok rámutatott – csak egy erősebb Oroszországot és egy kisebb, gyengébb Ukrajnát eredményezhet.
Miközben Zaluzsnyij azt mondja, hogy a háborút nem lehet megnyerni, és az USA azt suttogja, hogy Ukrajnának esetleg fel kellene adnia valamit, és béketárgyalásokat kellene vizsgálnia Oroszországgal a háború befejezése érdekében, Zelenszkij továbbra is tiltja a tárgyalásokat, és ragaszkodik a győzelemhez. Ragaszkodik ahhoz, hogy a győzelem az ukrán területek teljes visszaszerzését jelenti, beleértve a Krímet is: ez az álláspontja nem volt meg a háború elején, amikor hajlandó volt tárgyalni a területről és a területi engedményekről. Ragaszkodik ahhoz, hogy a háború nem patthelyzet, és fenntartja a Putyinnal való tárgyalási tilalmát. Az Oroszországgal folytatott tárgyalások Zelenszkij számára továbbra is "tabu".
De ha a csata értelme a tárgyalások előkészítése volt, ha nem lehet tárgyalni, akkor a csatának sem volt értelme. Zelenszkij hősből és az USA eszközéből akadály és probléma lett.
De ha Zelenszkij nem fog tárgyalni, akkor majd mások fognak. És ha választások lesznek, ez a választás lehet a központi választás.
Zelenszkij úgy döntött, hogy a háború utánig nem lesz választás. Ez a nyilatkozat kizárni látszik a tárgyalásokat.
Ha 2024 márciusában választások lennének, ahogyan az normális esetben történne, az egyetlen személy, aki eddig bejelentette jelöltségét, Olekszij Aresztovics, Ukrajna elnöki hivatalának volt tanácsadója. Bár Aresztovics úgy véli, hogy ő "mindenképpen potenciális elnökjelölt", Volodimir Iscsenko szociológus elmondta, hogy bár Aresztovicsnak "megvan a helye az ukrán közvéleményben", nem valószínű, hogy "komoly kihívója lenne Zelenszkijnek".
Zelenszkijjel ellentétben Aresztovics elismerte, hogy Ukrajna céljainak elérése a harctéren valószínűtlen.
Egy nemrégiben adott interjúban azt mondta, hogy "hadseregünk nem tudta bevenni Tokmákot. Könnyen lehet, hogy az ország hamarosan elveszíti Avdijivkát. Az 1991-es határokról már biztosan nem lehet beszélni". Bevallotta, hogy a kormány idején félrevezető, pozitív képet festett a harctérről, és most azt mondja, hogy
a valós képet kell a nyilvánosság elé vetíteni.
Programjában szerepel az az ígéret, hogy azonnal megkezdi a béketárgyalásokat Oroszországgal, és a diplomáciai megoldás részeként a területek átengedésének lehetősége. A programban szerepel továbbá az Ukrajnában a közelmúltban tapasztalható "orosz nyelv üldözésének" megfordítása, valamint az orosz nyelv szabad használatának garantálása a kormányzatban, a médiában és a kultúrában, az ukrán nyelv előtérbe helyezése mellett.
Aresztovics azt mondta, hogy tárgyalni fog Oroszországgal, és hogy kész az általa "Kissinger-opciónak" nevezett megoldásra. E terv szerint Ukrajna vállalná azt a "kötelezettséget, hogy nem foglalja vissza a belépéskor megszállt területeket, hanem csak politikai eszközökkel érné el a visszatérésüket", cserébe azért, hogy Ukrajna többi része "beléphet a NATO-ba". Fenntartja, hogy Ukrajna visszatérhetne a területek visszaszolgáltatásáról szóló tárgyalásokhoz a Putyint követő orosz vezetővel.
Egyelőre azonban nem lesz választás. És ez paradoxon elé állítja az Egyesült Államokat.
Zelenszkij értékes és sokoldalú eszköze volt az amerikai politikának, kimerítően kampányolt azért, hogy a politikai Nyugat a háború egységes támogatója maradjon, folyamatos fegyverellátással. De ennek a szerepnek az amerikai ápolása mostanra Zelenszkijt teherré tette, aki nem a céljaik eszköze, hanem azok akadálya. A háború, amelynek Zelenszkij engedett, amikor a rendezés lehetséges volt, és eladta, amikor nehéz volt, azt a célt szolgálta, hogy javítsa Ukrajna helyét a tárgyalóasztalnál.
De ha Zelenszkij most nem tud vagy nem akar tárgyalni, akkor a háborúnak semmi értelme nem volt, és mind Ukrajna, mind az USA gyengébb és rosszabb helyzetben marad, nem pedig jobb és erősebb.
