Egy másik Amerika: Nincs olyan vészhelyzet, amely több katonai finanszírozást igényelne…

Vukics Ferenc jegyzete

William Hartung a Responsible Statecraft-on megjelenő írása (Megjegyzés a kongresszusnak: nincs olyan vészhelyzet, amely több katonai finanszírozást igényelne) pontosan írja körül azt az összeférhetetlenségi gyakorlatot, amely a hadiipari vállalkozók, a politikusok és a katonák együttműködésével valósul meg az USA-ban, és amely úgy tartja fenn hatalmát, hogy állandóan konfliktusokat generál a világban.

„A Biden-kormányzat a 2024-es pénzügyi évre 886 milliárd dollárt kért a nemzetvédelemre, ami reálértéken jóval magasabb összeg, mint a koreai vagy a vietnami háború csúcspontjai, illetve a hidegháború csúcspontja során felhasznált összeg. Ez az összeg még magasabb lehet a Biden elnök és Kevin McCarthy képviselőházi elnök által elért adósságplafon-megállapodás feltételei szerint, mivel a kongresszusi sólymok egy olyan sürgősségi csomagot szorgalmaznak, amely nemcsak az Ukrajna megvédéséhez szükséges segélyt, hanem a Pentagon rendes költségvetésének több tízmilliárd dolláros kiegészítő finanszírozását is biztosítaná.

Ez egy szörnyű ötlet. Nincs ok a Pentagon költségvetésének kiegészítésére, amint azt a Quincy Intézet jelentése is dokumentálja.

A Pentagonra szánt hatalmas összegeket egy olyan hibás nemzetvédelmi stratégia támogatására fordítják, amely megpróbál mindenhová menni és mindent megtenni, az Oroszország vagy Kína elleni háború megnyerésétől kezdve az iráni vagy észak-koreai beavatkozáson át a terrorizmus elleni globális háború folytatásáig, és amely legalább 85 országban folytat katonai tevékenységet.

A jelenlegi stratégiához való ragaszkodás nemcsak gazdaságilag pazarló, de kevésbé biztonságossá is teszi Amerikát és a világot.

Szükségtelen konfliktusokhoz vezet, amelyek életeket és kincseket emésztenek fel, és hozzájárulnak az instabilitáshoz azokban a régiókban,

ahol ezeket a konfliktusokat vívják, ahogyan az iraki és afganisztáni háborúk esetében is történt. Ezen túlmenően, ha a határozatlan idejű katonai kötelezettségvállalásokat más biztonsági kihívások – az éghajlatváltozástól a világjárványokig – fölé helyezzük, az azzal a kockázattal jár, hogy a kezelésükhöz rendelkezésre álló erőforrások csökkentése révén felerősödnek e fenyegetések emberi és biztonsági következményei.

Amerika katonai túlkapásainak költségeit súlyosbítja a fegyveripar és szövetségesei által a Kongresszusban gyakorolt indokolatlan befolyás, amelyet az elmúlt két választási ciklusban több mint 83 millió dollár kampánytámogatással és több mint 820 lobbista alkalmazásával támasztanak alá, vagyis minden egyes kongresszusi tagra több mint egy lobbista jut.

Az iparág a programjaival teremtett munkahelyeket is felhasználja arra, hogy a törvényhozókat az egyre magasabb költségvetések finanszírozására bírja, annak ellenére, hogy a fegyverkezési ágazat gazdasági szerepe az elmúlt három évtizedben drámaian csökkent – 3,2 millió közvetlen munkahelyről napjainkra mindössze 1,1 millióra, vagyis a több mint 160 millió fős nemzeti munkaerő hat tized százalékára. Eközben csak tavaly a kongresszus 45 milliárd dollárral növelte a Pentagon költségvetését azon felül, amit maga a minisztérium kért, nagyrészt olyan rendszerekre, amelyeket a kulcsfontosságú képviselők államaiban vagy kerületeiben építettek, egy olyan folyamat, amely különleges érdekeket helyez a nemzeti érdekek fölé.

Az Egyesült Államok sokkal kevesebb pénzből is képes lenne erőteljes védelmet biztosítani, ha visszafogottabb stratégiát követne, amely reálisabban látja az Oroszország és Kína által jelentett katonai kihívásokat, nagyobb mértékben támaszkodik a szövetségesekre, hogy gondoskodjanak saját régióik védelméről, áttér a kizárólag elrettentő nukleáris stratégiára, és a diplomáciára helyezi a hangsúlyt a fenyegetés vagy az erő alkalmazása helyett a nukleáris fegyverek elterjedésének megfékezése érdekében.

Ezzel a megközelítéssel a következő évtizedben legalább 1,3 billió dollárt lehetne megtakarítani, amely összegeket más, sürgős nemzeti szükségleteket jelentő területekre lehetne fordítani.

Egy ilyen mértékű váltás azonban politikai és költségvetési reformokat igényel, amelyekkel csökkenthető a fegyverkezési lobbi mértéktelen hatalma.

A visszafogottabb védelmi stratégiára való áttérés mellett számos kezdeti lépést – kisebbeket és nagyobbakat – lehet tenni a fegyveripar gazdasági befolyásának gyengítésére a Pentagon kiadásaira és politikájára.

Először is, meg kellene tiltani, hogy a Pentagon vezető katonatisztjei és magas rangú tisztviselői olyan katonai vállalkozónak dolgozzanak, amely évente több mint 1 milliárd dollárt kap a Pentagontól.

Legalább négyéves tilalmat kellene bevezetni arra, hogy a nagyvállalkozók a kormányból való távozásukat követően ne alkalmazhassanak védelmi minisztériumi tisztviselőket, ahogyan azt Elizabeth Warren szenátor védelmi minisztérium etikai és korrupcióellenes törvénye is előírja.

Másodszor, véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy

a fegyveripar finanszírozza a fegyveres szolgálatokkal foglalkozó bizottságok és a kongresszus egyes házainak védelmi előirányzatokkal foglalkozó albizottságai tagjainak kampányát.

Ideális esetben törvényileg be kellene tiltani az ilyen támogatásokat, de ha egy ilyen intézkedés nem állja meg a jogi próbát, a gyakorlatot olyan mértékben meg kellene bélyegezni, hogy az érintett képviselők önként lemondjanak az ilyen adományokról.

Harmadszor pedig olyan regionális gazdasági stratégiákat kell kidolgozni, amelyek polgári alternatívákat teremtenek az erősen védelmi függőségben lévő területek számára. Tekintettel az éghajlatváltozás által jelentett sürgető veszélyre, e tevékenység nagy része a zöld technológiák fejlesztésére és gyártására szolgáló új központok létrehozására összpontosítható.

A Pentagon költségvetése rossz irányba halad, ami a biztonságunk és gazdasági kilátásaink rovására megy. Meg kell kettőznünk a visszafogására irányuló erőfeszítéseket, a civil szervezetek vezetésével, akikhez olyan kongresszusi vezetők csatlakoznak, akik nem engedelmeskednek a katonai-ipari komplexumnak, amelyre Eisenhower elnök 62 évvel ezelőtt figyelmeztetett.”

Most, amikor éppen egy az USA által tervezett, kiképzett és felfegyverzett katasztrófa anatómiájáról beszélgetünk, érdemes lenne Eisenhower szavait komolyan venni, és nem várni addig, amíg a gazdasági érdekek mentén szerveződő háborúk közül az egyik a az otthonainkba is be akar költözni majd.