Egy másik Európa: Egy autokratikus Európai Unió felé tartunk? (Vukics Ferenc cikkismertetője)
Eredeti írás:
Ursula von der Leyen’s Second Term: Toward an Autocratic European Union? The incumbent EU president has big plans for centralizing power at Brussels., Adriel Kasonta, Feb 27, 2024
Érdekes összefoglaló írást tett közzé Adriel Kasonta londoni politikai kockázati tanácsadó és jogász az American Conservative című lapban. Az Ursula von der Leyen’s Second Term: Toward an Autocratic European Union? c. elemzésében a brit politikai tanácsadó összefoglalja az EU átalakításával kapcsolatos nemzetállami félelmeket. Kasonta szerint nagy az esélye annak, hogy Ursula von der Leyen a második ciklusát valójában azt jelentheti, hogy a hivatalban lévő uniós bizottsági elnök megszilárdíthatja pozícióját "Európa amerikai elnökeként". A cikk szerint ahogy az első hivatali idő letelik, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy
von der Leyen veszélyes út felé tereli az EU-t, amelyet az autokrácia, a föderalizmus és az európai projektet megalapozó demokratikus gyökerektől való növekvő eltávolodás jellemez. Von der Leyen a gazdatüntetések hatására, mint jó eurokrata populista, úgy tűnik, azzal alkalmazkodik, hogy a katonai erő fontosságát és a „Európai Védelmi Unió” megalakítását helyezi előtérbe az éghajlatvédelmi intézkedésekkel szemben.
A kibontakozó elbeszélés azt sugallja, hogy von der Leyen vezetése arra készül, hogy bebetonozza az EU katonai központú óriássá válását, és a külpolitika a militarizáció és a védelmi kiadások irányába fordul. Kasonta szerint Von der Leyen elnöksége elrettentő példaként szolgál, emlékeztetőül a föderalizmus ellenőrizetlen működésének veszélyeire és a demokratikus elvek eróziójára. Vajon Európa enged az autokrácia és a föderalista lelkesedés csábításának, vagy megerősíti elkötelezettségét a demokratikus elvek és a szuverén cselekvőképesség mellett? Ez az európai választások tétje.
Adriel Kasonta
Ursula von der Leyen második ciklusa –
Egy autokratikus Európai Unió felé tartunk?
A hivatalban lévő uniós elnöknek nagy tervei vannak a hatalom brüsszeli központosításával.
Ursula von der Leyen hivatali ideje az Európai Bizottság elnökeként jellemzően viharos volt. Hírhedt izraeli útja, amelyet diplomáciai botlások és viták tarkítottak, csak rávilágított az uniós diplomaták növekvő elégedetlenségére. Még az EU vezető diplomatája, Josep Borrell is merészelt egy ritka nyilvános szemrehányást tenni, megkérdőjelezve von der Leyen jogosultságát arra, hogy az EU külpolitikai álláspontját képviselje.
Ez a nyílt véleménykülönbség jól mutatja, hogy az EU vezetésében törések tapasztalhatók, és egyre kevésbé bíznak abban, hogy von der Leyen képes lesz eligazodni a gyorsan változó világ bonyolult viszonyai között.
Ahogy az első hivatali idő letelik, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy von der Leyen veszélyes út felé tereli az EU-t, amelyet az autokrácia, a föderalizmus és az európai projektet megalapozó demokratikus gyökerektől való növekvő eltávolodás jellemez.
A tagállamok sorsát diktáló, nem megválasztott politikai elit kísértetiesen fenyegető, és árnyékot vet az együttműködés és a megosztott szuverenitás elveire épülő egyesült Európa elképzelésére.
A kibontakozó elbeszélés azt sugallja, hogy von der Leyen vezetése arra készül, hogy bebetonozza az EU katonai központú óriássá válását, és a külpolitika a militarizáció és a védelmi kiadások irányába fordul.
Az egységes uniós hadsereg létrehozására irányuló törekvés erőteljes erőként jelent meg, felgyorsítva a föderalizációs folyamatot és még inkább beavatkozva a tagállamok szuverenitásába.
Von der Leyen először 2021-ben hangsúlyozta, hogy lesznek olyan válsághelyzetek, amelyekben az EU katonai erejének az ENSZ-től és a NATO-tól függetlenül kell működnie.
"A helyszínen katonáink rendőrökkel, ügyvédekkel és orvosokkal, humanitáriusokkal és emberi jogi aktivistákkal, tanárokkal és mérnökökkel dolgoznak egymás mellett" – mondta von der Leyen. "De amire szükségünk van, az az Európai Védelmi Unió" – zárta beszédét.
Von der Leyen, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár még abban az évben 14 pontból álló együttműködési megállapodást írt alá az EU és a NATO között.
Von der Leyen a környezetvédelemről a katonai hatalomra való áttérése aláhúzza azt a tendenciát, hogy a geopolitikai érdekeket a globális fenntarthatósággal szemben előtérbe helyezik.
Ezt az átalakulást két, egymáshoz közelítő tényező irányítja: az európai lakosság elégedetlensége az éghajlat-politikával szemben, valamint az Egyesült Államok érzékelt elhagyatottsága, ami arra kényszeríti Európát, hogy a globális hatalmi harcokban jelentősebb terhet vállaljon magára. A gazdák tiltakozásai, amelyeket a városközpontokat eltömő traktorok szimbolizálnak, aláhúzzák a közelgő környezetvédelmi szabályozásokkal kapcsolatos növekvő csalódottságot, amelyek célja, hogy az EU 2050-re elérje az éghajlat-semlegességet.
Von der Leyen, az eurokrata populista, úgy tűnik, alkalmazkodik ehhez az elégedetlenséghez azzal, hogy a katonai erőt helyezi előtérbe az éghajlatvédelmi intézkedésekkel szemben.
Ezzel párhuzamosan az USA Ázsia felé való fordulása – állítólag Kína megfékezése érdekében – űrt hagyott az európai-amerikai kapcsolatokban. Paradigmaváltást jelent az a felhívás, hogy Európa folytassa az ukrajnai proxy-háborút Washington nevében, de ne az USA-tól való függés, hanem az amerikai katonai felszerelésekbe való beruházás révén. Ebben az új geopolitikai helyzetben von der Leyen hajlandónak tűnik arra, hogy az éghajlatvédelem mellett érvelést katonai szövetségre cserélje, ami a környezeti fenntarthatóság és a globális hatalmi dinamika közötti kényes egyensúlyra nézve súlyos következményekkel járó döntés.
Az egységes uniós külpolitika fogalma a legjobb esetben is csak homlokzat. Ahogy Margaret Thatcher okosan megjegyezte: "Európát a történelem hozta létre. Amerikát a filozófia hozta létre". Az európai nemzetek eltérő történelmi tapasztalatai alakítják külpolitikai döntéseiket, ami hiteltelenné teszi a nemzetközi ügyekkel kapcsolatos monolitikus uniós álláspont elképzelését. A tagállamok közötti nézeteltérés a nemzeti szuverenitás és a nemzetek feletti törekvések közötti eredendő feszültséget hangsúlyozza.
A grandiózus törekvések és retorika ellenére a von der Leyen vezette EU külpolitikája nem hozott stratégiai előnyöket, különösen az Oroszország gyengítésére és az ukrajnai konfliktusok megoldására irányuló erőfeszítések terén, ehelyett szinte teljesen tönkretette az európai gazdaságot.
Oroszországot két éven keresztül kemény szankciókkal sújtották, amelyek célja a gazdaságának gyengítése volt. Ennek ellenére az ország váratlan növekedést tapasztalt, 2023-ban 3,6 százalékkal bővült a gazdasága. Ez a növekedési ütem gyorsabb volt, mint az összes G7-gazdaságé. Az IMF 2,6 százalékra módosította az Oroszországra vonatkozó idei GDP-növekedési előrejelzését, ami 1,5 százalékpontos növekedést jelent a tavaly októberi előrejelzéshez képest.
Oroszország ráadásul megelőzte Németországot, így a világ ötödik leggazdagabb gazdaságává és Európa legnagyobb gazdaságává vált. Vagyona 5,3 billió dollár. Németország viszont azt tapasztalja, hogy a Moszkvával való kapcsolatok romlása miatt kialakult energiaválságok miatt megszűnik az ipari nagyhatalmi cím. Ez a helyzet az elkövetkező években alapvetően befolyásolja majd az egész régió gazdasági viszonyait.
Oroszország mumusként való ábrázolása kényelmes ürügyként szolgál a brüsszeli hatalom megszilárdításához, a tagállamok szuverenitásának erodálásához a nagyobb föderalista egység leple alatt.
A demokrácia csak áldozatul esik a brüsszeli elefántcsonttoronyból irányított nagyszabású jövőkép megvalósításának, és az európai polgároknak egyre kevesebb beleszólásuk marad a kontinens irányának meghatározásában.
Pontosabban, az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottsága (AFCO) tavaly év végén egy merész lépéssel az európai föderalizáció irányába tett egy ambiciózus szerződésmódosítási javaslatot.
A Guy Verhofstadt, Sven Simon, Gabriele Bischoff, Daniel Freund és Helmut Scholz társelőadók által vezetett AFCO-projekt célja az Európai Unió intézményi kereteinek átalakítása, ami potenciálisan megváltoztathatja annak jogi természetét.
Az AFCO elképzelése a Ventotene-i kiáltványban és a Schuman-nyilatkozatban, az európai föderalizmus alapdokumentumaiban gyökerezik. A javasolt reform, amelyet a geopolitikai kihívásokra és az EU jövőbeli bővítésére adott válasznak tekintenek,
három kulcsfontosságú témát ölel fel: az EU intézményi egyensúlyának újrakalibrálását, az Unió hatáskörének kiterjesztését a létfontosságú politikai területeken, valamint a nemzeti politikák fokozott uniós felügyeletét.
Von der Leyen célja, hogy felkészítse az Uniót arra, hogy nagyobb felelősséget vállaljon a külpolitika, a biztonság és a védelem területén, ami az egyik oka a szerződésmódosítás elfogadásának.
Ilyen kihívásokkal szemben az újrakalibrálás és az önvizsgálat a legfontosabb.
Európa válaszúthoz érkezett, és az egység és a sokféleség kettős szükségszerűségével küzd. Von der Leyen elnöksége elrettentő példaként szolgál, emlékeztetőül a föderalizmus ellenőrizetlen működésének veszélyeire és a demokratikus elvek eróziójára.
Miközben a kontinens egy gyorsan változó geopolitikai táj bonyolult viszonyai között navigál, a tagállamok szuverenitásának és cselekvőképességének fenntartását nem árnyékolhatják be az autokratikus uralom alatt álló nemzetek feletti egység utópisztikus elképzelései.
"Az Unió helyzete 2023" címmel nemrégiben tartott beszédében von der Leyen a hagyományosan jogalkotási program bejelentését stratégiailag a 2024 júniusában várható újraválasztási kampányának előjátékává alakította át. Von der Leyen beszéde párhuzamot vont az Egyesült Államokban régóta fennálló "State of the Union" hagyományával, és az "én" helyett a kollektív "mi" került előtérbe.
A beszédben ismertette von der Leyen második ciklusra vonatkozó ambícióit, új szerepeket, eljárásokat és kinevezéseket jelentett be, és a döntéshozatali hatalomnaj a fennhatósága alatti konszolidálását.
Különösen az EU kis- és középvállalkozói (kkv) biztosának létrehozása, aki közvetlenül neki tartozik elszámolással, keltett aggodalmat az EU-n belüli demokratikus deficit növekedésével kapcsolatban, mivel a nem kormányzati szervezetek és a civil társadalmi csoportok hangjával szemben a vállalati érdekeket részesíti előnyben.
Mivel von der Leyen a jövő hónapban Bukarestben megrendezésre kerülő Európai Néppárti kongresszuson hivatalos jóváhagyást kér második mandátumára; a legitimitása és az EU-n belüli demokratikus elvek körüli vita tovább folytatódik.
Von der Leyen vezetésének ellentmondásos jellegét tovább fokozza Martin Schulz, az Európai Parlament korábbi elnöke, aki 2014-ben megalkotta a csúcsjelöltek (Spitzenkandidaten) fogalmát.
Schulz azt állítja, hogy Von der Leyen 2019-es kinevezése a Spitzenkandidat-eljárás megkerülésével hiba volt, amely aláássa az EU demokratikus arculatát.
Őt "hamis" csúcsjelöltnek tartja, és lemondásra szólítja fel az Európai Bizottság vezetői tisztségéről.
Az európai szocialisták csúcsjelölti pozíciójáért folytatott versenyben a luxemburgi Nicolas Schmit tűnik a befutónak, aki az Európai Szocialisták Pártján belül a spanyol és a német frakció támogatását is megszerezte. A 70 éves, foglalkoztatásért és szociális jogokért felelős uniós biztos jelenleg az egyetlen hivatalos jelölt a posztra. A Német Szociáldemokrata Párt és a spanyol szocialisták is Schmit mögé álltak, megnyitva ezzel az utat a lehetséges jelölése előtt.
Az európai balközépnek a nehézsúlyú Frans Timmermans távozása óta kihívást jelent egy kiemelkedő jelölt köré tömörülni. Maroš Šefčovič, a szocialisták egy másik alakja nem rendelkezik ismertséggel Brüsszelen kívül, és szlovák származása miatt is kétséges. Az egyértelmű jelöltek hiánya tovább nehezíti a szocialisták azon törekvését, hogy von der Leyennel szemben meggyőző alternatívát mutassanak be.
Vajon Európa enged az autokrácia és a föderalista lelkesedés csábításának, vagy megerősíti elkötelezettségét a demokratikus elvek és a szuverén cselekvőképesség mellett? A válasz nem a brüsszeli hatalom folyosóin, hanem az európai polgárok szívében és elméjében rejlik, akiknek a kezében van a valódi hatalom a kontinens sorsának alakítására.
És rajtuk múlik, hogy akarják-e, hogy Ursula von der Leyen a második ciklusát is kitöltse és megszilárdítsa pozícióját "Európa amerikai elnökeként".
Adriel Kasonta londoni politikai kockázati tanácsadó és jogász. Munkái többek között a Forbes, a CapX, a National Review, a National Interest, a The American Conservative és az Antiwar.com című lapokban jelentek meg. A Twitteren @Adriel_Kasonta címen követhető.
Forrás:
