„Egymásra fogott magyarok” – Ukrán valóság magyar tanulságokkal

Vukics Ferenc írása

Lehet, hogy nem vagy gyenge De ha a szívedbe szalad a penge, Attól nem érzed magad jobban, Ha a kocsidban bomba robban! Tudom én, erős vagy, persze, De ha a fejedben ott van a fejsze, Vagy a fegyver csövébe nézel, Ott már semmire nem mégy pénzzel! És hiába vagy gazdag, Ha az égiek leszavaznak, A kocka, ha el van vetve, Te meg a föld alá temetve, Ott már hiába van ügyvéd, Aki a törvényektől megvéd, Itt senki se golyóálló És ha szakad a védőháló

A halálugrás végén, a túlvilági tévén Majd rólad szólnak a hírek, veled van tele a sajtó, Aki a pokolra kíván jutni, annak balra a második ajtó! De ha a Szent Péter-szigetekre már be van fizetve az útja Önnek, A Mennyország Tourist a legjobb szolgáltatást nyújtja!

(Tankcsapda: Menyország Tourist)

Bogár professzor úr rendszeresen felemlegeti Gérecz Attilának a nemzet egységével kapcsolatos drámai üzenetét. Gérecz akkor került a látókörömbe, amikor a katonai főiskolán a nagyváradi magyar királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola németországi, friedrichshafeni történetéről készítettem előadást. Ott fedeztem fel a francia hadifogságba esett fiúk között a későbbi magyar öttusa válogatott sportolóját és tragikus sorsú költőjét. Gérecz lövészetben, úszásban és lovaglásban is a legjobbak közé tartozott. Maga sem gondolta volna, hogy később mennyire fontos lesz majd az úszótudása. Összeesküvés vádjával 1950-ben letartóztatták és 15 év fegyházra ítélték. Társai közül négyet halálra ítéltek, hármat kivégeztek. A váci börtönbe vitték, ahol a saját versek írása mellett német, angol és francia költők verseit is fordította. A nagy dunai árvíz idején, 1954-ben, a váci börtönből kijutva és az áradó Dunát átúszva – ez nem csekély sportteljesítmény volt –, Budapestre szökött. A Duna-parton egy rendőr elfoghatta volna, de végül futni hagyta. Ezt a feszült pillanatot örökítette meg versében: „Álltunk szótalan én meg a rendőr: / egymásra fogott magyarok”. Három nap múltán – miután valaki besúgta – letartóztatták és újra bebörtönözték. Czigány Zoltán kisjátékfilmje, a Szökés a nagy árvíz idején az ő történetének állít emléket. 1956 október 30-án szabadult ki a börtönből, és néhány nap múlva már az utcán harcolt a szovjetek ellen. A Rókus kórháznál már két szovjet tankot is kilőtt, mikor egy harmadikból leadott géppuskasorozat során halálos lövés érte.

Bizonyos politikai erők úgy döntöttek, hogy egy atomhatalom szomszédságában felépítenek egy „Anti-Oroszországot”. A két ország „pisztolyként egymásra fogott szláv testvérként áll egymással szemben”. A dolgot még tovább bonyolítja, hogy korábbi ukrán állampolgárok is hasonló helyzetbe kerültek (itt a szakadárokra gondolok), és amiről végképp nem esik szó, az az, hogy az „ukrán ukránok” is ugyanígy vannak egymással. A háborút kirobbantó szándék legfontosabb célját még nem érte el: szeretne „két pisztolyként egymásra fogott oroszt” is látni a történetben.

Mindannyian beláthatjuk, hogy az ukránok egy „finnlandizációs” folyamattal jobban jártak volna, mint a mostani helyzetükkel. Egyértelmű, hogy ez lett volna az ukrán nemzeti érdek. Finnország korábbi példája mutatja, hogy működőképes lehet két teljesen eltérő berendezkedésű ország békés egymás mellett élése, ehhez azonban legalább részben le kell mondani az önrendelkezésről. Ukrajna éppen a közvetítő szerep felvállalásával állhatott volna végre növekedési pályára.

A háború eszkalációjával több forgatókönyv is megjelent a háború lehetséges lezárásáról, és én továbbra is úgy gondolom, hogy a finnlandizáció lenne az ukránok számára a legkisebb vérveszteséggel járó megoldás. Nem hiszem, hogy az ukrán vezetők szólamaiban megjelenő „három nemzedékről szóló végtelen háború”, „az oroszok teljes kiirtása” lenne az egyetlen lehetséges lezárása ennek a háborúnak. Oroszországot a tektonikus folyamatok nem fogják arrébb sodorni Ukrajna határaitól, és az európai vezetőket is egyre inkább foglalkoztatja a kérdés, hogy mit kezdjenek majd az oroszokkal a háború után.

Roger Waters a Pink Floyd alapítója nyílt levélben bírálta az ukrán elnököt és feleségét. A legendás angol rockegyüttes frontembere azt rótta fel Olena Zelenszkának, hogy béke helyett még több fegyvert kért egy új interjújában. Roger Waters azt írta: az ukrán first lady „tragikusan” téved, ha azt gondolja, hogy a nyugati fegyverszállítások elvezetnek a háború békés rendezéséhez.

A zenész az elnököt is elítélte. Úgy fogalmazott: Zelenszkij beleegyezett az ukrán nép akaratának totalitárius és antidemokratikus elutasításába, azóta pedig a szélsőséges nacionalizmus erői uralják Ukrajnát. A zenész emlékeztette az elnököt, hogy a választásokon ígéretet tett arra, hogy lezárja a keleten zajló polgárháborút, megteremti a békét a Donbaszban és biztosítani fogja az autonómiát Donyeck és Luganszk számára.

Úgy tűnik azonban, hogy a Nyugat valami teljesen más koncepciót vert bele az ukrán vezetők fejébe. Először Andrij Jermaj elnöki hivatalvezető mondta ki, hogy Ukrajna legfőbb feladata, hogy megleckéztesse a mai orosz generációknak még a gyermekeit és unokáit is.

Az elnöki hivatalvezető a Vozneszenszk elleni szombati rakétatámadásról szóló bejegyzésében azt írta:

„Vozneszenszk. Egy Oroszország nevű terrorista ország lecsapott egy lakóépületre. Eddig sebesültekről lehet tudni, akik között gyerekek is vannak.” Hozzátette: „gyávák és bűnözők, akik nem képesek a hadseregünkkel harcolni, és csak a civil lakosságot tudják támadni.” Aki a parancsot kiadja és végrehajtja, azt ismerjük – mutatott rá. „De mindenki felelős lesz ezekért a bűncselekményekért. A mi feladatunk, hogy ne csak az oroszok mai generációi legyenek felelősek, hanem a gyermekeik és unokáik is meglakoljanak. Oroszország mindenért fizetni fog” – hangsúlyozta Andrij Jermak.

Amikor Petro Vrublevszkij, Ukrajna meghatalmazott kazahsztáni nagykövete azt mondta, hogy most az a legfontosabb dolguk az ukránoknak, hogy minél több oroszt kiirtsanak, mert annál kevesebb marad, akivel majd a gyermekeiknek kell végezniük, rádöbbenthette a világot arra, hogy ez a konfliktus nem csak néhány kellemetlen hónapot fog okozni Európa számára.

Dmitro Kuleba külügyminiszter Boris Johnson látogatása után azt nyilatkozta, hogy azok, akik készek Ukrajna feláldozásával megbékíteni Putyint, olyan alkut kötnek az ördöggel, amely nem hoz békét. Olekszij Aresztovics, az ukrán elnöki hivatal tanácsadója ugyanekkor felszólította az ukránokat, hogy higgyenek a győzelmükben, és megjegyezte, hogy Ukrajna fegyveres erői már megkapták az Egyesült Államoktól a Herszon felszabadításához szükséges fegyvereket. Aresztovics „rémhírnek” minősítette azt a hírt, miszerint az Orosz Föderáció atomfegyvereket vethet be. A tanácsadó felszólította az ukránokat, hogy „ne dőljenek be” az orosz propagandának. „Lassan megölünk mindenkit és mindent, és kikergetjük az oroszokat ebből az országból. Ez egy eldöntött kérdés.”

Eléggé aggasztó volt hallgatni, amikor a Bledi Stratégiai Fórumon videókapcsolaton keresztül Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arról beszélt, hogy akik nem harcolnak az „orosz terror ellen”, azok támogatják Putyint, és ezért felelősségre kell vonni őket.

Még inkább aggasztó volt hallani, amikor Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó azt állította, hogy három olyan európai vezető van, aki szerint Oroszország jogosan támadta meg Ukrajnát. Mihajlo Podoljak úgy véli, Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Gerhard Schröder, egykori német szövetségi kancellár és most már Marie-Ségolène Royal, a francia alkotmányozó nemzetgyűlés egykori tagja is úgy gondolja, hogy Oroszország jogosan támadott meg egy szuverén államot, és jogosnak vélik az ukránokat ért támadásokat is. „Emlékeztetnünk kéne őket arra, hogy hogyan néznek ki az orosz barbárok által ártatlanul megölt ukránok?”

Zelenszkij a Bledi Biztonsági Fórumon arra felhívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy az orosz állampolgárokat a rezsim elleni harcra kell ösztönözni. Az ukrán vezető véleménye szerint ez nemcsak Putyin háborúja, hanem Oroszország háborúja is, hiszen az oroszok választották meg a politikusokat, és kevesen hajlandók tiltakozni ellenük, ezért az orosz állampolgárok is felelősek a most kialakult helyzetért. Hallottunk már ilyet a magyar ellenzéktől is a „fideszes szavazók felelősségével” kapcsolatban, akik szerint az egyszerű emberek is felelősek egy ilyen "diktatúra" fennmaradásában.

Ukrajna életveszélyes. Ezt nem csak azért mondom, mert a kontinens második legnagyobb haderejével rendelkezik. (Éppen ezért lesz nehéz pótolni a veszteségeit. Kétezer harckocsit, négyezer gyalogsági harcjárművet, kétezer tüzérségi eszközt senki sem tud Európában „leakasztani a szögről”. A nagyobb nemzetek ezeknek a számoknak csak a negyedével, ötödével rendelkeznek.) Nem is a rendszeresen hazánkat fenyegető ukrán katonai vezetőkre gondolok, hanem a gondolkodásmódra, amely képes bárkit és bármit feláldozni céljainak elérése érdekében. Elvállalta az „Anti-Oroszország” szerepet, és nem érdekli a vezetést, hogy a lakosságnak mekkora árat kell ezért fizetnie.

Ugyanez az európai vezetőkre is jellemző, mintha „egy kaptafán készült” volna a kijevi vezetéssel. Mintha a vezetők egy párhuzamos univerzumban élnének, és nem értenék Európa legnagyobb politikai filozófusaként is emlegetett német szociológus, Jürgen Habermas érvelését. A 93 éves német filozófus még áprilisban védelmébe vette a tétovázó német kormányt, mondván, az atomháborús fenyegetés idején az óvatosság a legracionálisabb cselekedet, és az idősebbek még emlékeznek a hidegháború leckéjére.

Habermas szerint mivel a Nyugat úgy döntött, hogy harcoló félként nem avatkozik be a konfliktusba, akkor van egy kockázati küszöb, ami kizárja az Ukrajna fegyverkezése iránti féktelen elkötelezettséget. Miközben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter potenciális nukleáris eszkalációval fenyegetőzött, azok, akik továbbra is agresszíven és magabiztosan tolják a küszöb felé a német kancellárt, vagy figyelmen kívül hagyták, vagy nem értették meg azt a dilemmát, amibe a háború a Nyugatot sodorta. Azzal, hogy a Nyugat morálisan megalapozott döntéssel nem lesz harcoló fél a háborúban, meg is kötötte a kezét.

A dilemma arra kényszerítette a Nyugatot, hogy két rossz alternatíva – Ukrajna veresége vagy egy korlátozott konfliktus III. világháborúvá eszkalálódása – közül válasszon.

„Egyrészt a hidegháborúból megtanultuk, hogy egy atomhatalom elleni háborút többé semmilyen észszerű értelemben nem lehet 'megnyerni', legalábbis katonai erővel nem, egy forró konfliktus korlátozott időtávján belül. A nukleáris fenyegetés azt jelenti, hogy a fenyegetett fél – akár rendelkezik atomfegyverrel, akár nem – a katonai erő által okozott elviselhetetlen pusztítást nem tudja győzelemmel befejezni, de legjobb esetben is csak olyan kompromisszumos megoldással, ami mindkét fél számára lehetővé teszi az arcmentést. Egyik fél sem kénytelen elfogadni a vereséget, vagy, hogy 'vesztesként' hagyja el a csatateret.”

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök és korábbi miniszterelnök azzal vádolta az Egyesült Államokat és szövetségeseit, hogy megpróbálják kiprovokálni az ország szétesését, és arra figyelmeztetett, hogy az ilyen kísérletek súlyos következménnyel járhatnak. Putyin egyik legfőbb szövetségese szerint az a kísérlet, hogy Oroszországot az összeomlás felé tereljék, valójában „sakkjátszmát jelent a halállal”. Azt állította, hogy egyesek Nyugaton az ukrajnai katonai konfliktust arra szeretnék felhasználni, hogy Oroszországot a szétesésbe taszítsák, és mindent megtesznek azért, hogy megbénítsák Oroszország állami intézményeit, hasonlóan ahhoz, ahogy ez 1991-ben történt.

Medvegyev szerint az ilyen kísérletek rendkívül veszélyesek, mert egy atomhatalom erőszakos szétesése mindig sakkjátszma a halállal, és egyben a világ korábbi erőviszonyainak teljes szétesését hozza magával.

Ukrajna tragédiája nemcsak az „Anti-Oroszország” szerep eljátszása, hanem az is, hogy közben megalkotott egy „Anti-Ukrajnát” is a saját országán belül. Itt nemcsak a szakadár köztársaságok lakóira gondolok. Zelenszkij a háború leple alatt felszámolta az ellenzéket, Ukrajna más részein is folyamatos a „kollaboránsok” felkutatása. A „bizonyítottan bűnösök” eltűnnek. Talán az ukránok által közölt orosz veszteséglistában találhatjuk majd meg őket, mint megsemmisített ügynököt vagy felderítőt.

Sajnos szinte biztosra vehető, hogy a háború után egy jóval nagyobb pusztítás képe fog kirajzolódni a mostani történésekből, mint ami a híradásokból eljut hozzánk.

Az országba bezárt, korábbi jövedelmétől (külföldön dolgozók) megfosztott lakosságnak pénzjutalmat ígérnek, ha feljelentik egymást. Miután rengetegen vannak munka nélkül, ezért sok embernek jól jön az „időszakos anyagi” támogatás. A háborús helyzetre hivatkozva sok ember lakását, házát elfoglalták és a hívatlan vendégek erőszakosságukkal sokszor szabályosan elűzik házigazdáikat otthonaikból, vagy feljelentik őket, mint „hazaárulókat”.

Leginkább a magyarok, a románok és a lengyelek jutnak erre a sorsra, mert az „őslakosok” számára eleve gyanúsak és megbízhatatlanok.

Hiába a lengyel állam szinte határok nélküli segítségnyújtása, a nacionalisták számára továbbra is gyanúsak, és attól tartanak, hogy Nyugat-Ukrajna elcsatolására törekednek.

Olekszij Danilov Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára írta nemrégiben a Twitteren, hogy a krími kollaboránsok és árulók enyhíthetik a bírósági ítéletet, ha tájékoztatást adnak a megszállt félsziget területén lévő orosz katonai létesítményekről. Nincs megbocsátás senkinek.

Ukrán győzelem esetén a korábban „biomasszának” tartott lakosságra genocídium vagy exodus fog várni. A héten bejegyeztek egy új törvénytervezetet, amely lehetővé teszi, hogy a munkáltató a munkaszerződés felbontásával elbocsáthassa a stratégiai fontosságú állami vállalatoknál az állásaikból az oroszokkal történő együttműködésen kapott kollaboráns alkalmazottakat.

A jogszabálytervezet előírja az Ukrajna gazdasága és nemzetbiztonsága szempontjából stratégiai jelentőségű állami tulajdonú vállalatok, valamint a kritikus infrastrukturális létesítmények, elsősorban az atomerőművek munkatársainak az elbocsátását, ha együttműködtek az oroszokkal. A tervezet szövege szerint a felmondás alapja „az állam gazdasága és biztonsága szempontjából stratégiai jelentőségű állami objektumon és/vagy kritikus infrastrukturális létesítményben dolgozó munkavállaló agresszor állam támogatásával kapcsolatos vétkes elköteleződése, ami összeegyeztethetetlen munkájának a folytatásával”.

Ukrajna mindig is az oligarchák országa volt. Most azonban minden olyan politikai és gazdasági szereplőre vonatkozik az „oligarchamentesítés” szándéka, akiről a legkisebb gyanú is fennáll, hogy nem tökéletesen elkötelezett híve a rezsimnek.

Olekszij Danilov úgy véli, hogy az Oroszországgal vívott háború befejezése után Ukrajnában már nem lesznek oligarchák, mert a társadalom nem engedi, hogy az egyes emberek befolyásolják a politikát.

„Személyes benyomásomat mondhatom: a háború után nem lesznek oligarcháink, mert a társadalom nem engedi, hogy emberek befolyásolják a politikát, állami folyamatokat, képviselőket, törvényeket vásároljanak, mint korábban. Több mint biztos vagyok benne, hogy ez nem fog megtörténni, a társadalom nem engedi, hogy megtörténjen” – szögezte le Danilov.

Danilov megjegyezte, hogy az oligarchákról szóló törvény szerint jelenleg 86-an esnek a négy kritérium valamelyike alá. Mivel most háború van, ezért nem tudni, kinek milyen vagyona marad meg.

Nekem az a sejtésem, hogy ezeknek az oligarcháknak még mindig elég hatalmuk van ahhoz, hogy a megfelelő pillanatban bosszút álljanak. Ezek az emberek azért tudtak korábban ilyen hatalmas vagyonokat felhalmozni, mert ők „belátták”, hogy a mai világban mennyire „célszerűtlen, avítt, ócska, maradi és bornírt érzelem a hazaszeretet”, és elhitték azt a tételt, hogy modern, haladó ember ilyet már nem érez és csak a profittal foglalkozik.

Február 23-án, a háború kitörése előtti nap estéjén az elnöki hivatalban Volodimir Zelenszkij tanácskozásra hívta az ország leggazdagabb és legbefolyásosabb embereit.

A tanácskozáson félszáz ukrán vezető politikus, oligarcha és gyáriparos gyűlt össze az elnök hívására, aki akkor már tudhatott valamit a készülő orosz offenzíváról. Az elnök azzal fordult a jelenlévőkhöz, hogy ezúttal nem pénzt kér tőlük, hanem teljes körű támogatást, mert nagyon nehéz idők jönnek. Zelenszkij akkor azt közölte, mindent megtesz azért, hogy tárgyalásos úton rendezzék a Moszkvával szembeni konfliktust. A vicces kedvű többséggel ellentétben aggodalmas kedvében volt Rinat Ahmetov, a leggazdagabb ukrán oligarcha. Többször elismételte, hogy a legfontosabb megvédeni az emberek életét. A béke megőrzéséről beszéltek a többiek is. Igaz, egymásnak másról suttogtak. A Szurkisz testvérek voltak ebben a legaktívabbak. Mint jólértesültek súgták oda a szomszéd székeken ülőknek, hogy: Reggel négykor elkezdődik. Bizonyára az orosz offenzíváról beszéltek, ám hangosan nem merték ezt kijelenteni. A megbeszélésen jelen lévők egy része már elmenekült az országból, van, akit fogva tartanak, egyeseknek a vagyonát kobozták el. Ezek az emberek a vagyonuk egy részét elrejtették, és erre a pénzre támaszkodva keresni fogják majd a lehetőséget a visszavágásra.

Ukrajna elvállalta az „Anti-Oroszország” feladatot, miközben felépített egy „Anti-Ukrajnát” a keleti határok mentén. A kijevi vezetés a politikai ellenfelek kiiktatásával, a lakosság vég nélküli kihasználásával szépen lassan építget egy másik „Anti-Ukrajnát” a jelenleg ellenőrzött területeken is. Ukrajna tragédiája valójában a saját belső megosztottsága, amit jól mutat az is, hogy a háború áldozatainak a 90 %-a korábban ukrán állampolgár volt.

Nehéz idők jönnek. Nekünk is számot kell vetnünk a saját országunk belső megosztottságával. A pesti utcákon az ellenzék politikai vezetése már elhelyezte azokat a táblákat, amely szerint a pénzromlás, az infláció, az áremelkedés egyedüli oka a FIDESZ.

Úgy tűnik, hogy hazánk nem tanult semmit az elmúlt időszakok történelmi tragédiáiból. A társadalmat formálók egy része inkább megkockáztatja a nemzetállam megszűnésének lehetőségét, csak azért, hogy ellenfeleit bukni lássa.

Mindannyiunknak be kell látni, hogy a magyar társadalom (és sok európai nemzet is) robbanás előtt áll, és vannak erők, akik pontosan a belső feszültségek vég nélküli kiélezésében érdekeltek. Nekünk nincs szükségünk „Anti-Magyarországra”!

Ehhez azonban végig kell vinnünk egy nemzeti megbékélési folyamatot és nem szabad elfogadnunk, hogy jelentős társadalmi csoportok gyűlöljék ezt az országot. Ezt a helyzetet feloldani a politikai pártok képtelenek: működésük ellenségkeresésről és szavazatmaximalizálásról szól.

A magyar emberek döntő többsége békés magyar utcákat szeretne és gyermekei jövőjének biztosítása érdekében hajlandó száműzni a két pisztolyként „egymásra fogott magyar” állapotot.

Nemrégiben egy Magyarországot bíráló írásban a Radio Szvoboda újságírója magyar diplomáciai körökre hivatkozva, ám konkrét neveket nem említve arról cikkezett, hogy Magyarország az EU-t zsarolja. Állítólag blokkolni fogja az újabb Oroszország ellen készülő szankciókat, ha továbbra is a szankciók alá eső személyek között marad három orosz oligarcha: Aliser Uszmanov, Petr Aven és Viktor Rasnikov.

Ezen kívül Magyarország más oroszok elleni szankciókat is eltörölne, s ennek érdekében igyekszik nyomást gyakorolni Brüsszelre. Az újságíró állítólag kérdéseket intézett a magyar kormányhoz, ám választ nem kapott.

A mellékelt videóban az eurpean pravda munkatársa azt feszegeti, mikor és miként vonhatja meg az EU Orbán Viktor vétójogát és zárhatják ki Magyarországot az EU-ból, sőt még a NATO-ból is mint az egyedüli országot, amely szembe megy az európai értékekkel, korrupt és megsérti a nemzeti kisebbségek, valamint a menekültek jogait.

Lesz nekünk itt még bajunk az ukránokkal, az oroszokkal és a nyugatiakkal is. Ezért is építgetjük Bösztörpuszta és Ópusztaszer szellemiségét, mert hiszünk Zrínyi Miklós szavainak:

„...kit kévánok s micsoda nemzetet akarok oltalmamra, azt mondom: a magyart kévánom. Miért? Azért, mert ez a legalkalmatosabb, legerősebb, leggyorsabb, és ha akarja, legvitézebb nemzetség... Azért magyart kévánok oltalmunkra, nem indust, nem garamantát, nem olaszt, sem németet, sem spanyolt. Csak jobbítsuk meg magunkat, szabjunk más rendet dolgaiknak, tegyük helyére és méltóságára militarem disciplinam: egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók...”

.