„Élő riport Kijevből” – Mi is a helyzet valójában a tömegsírokkal?

Több visszajelzést is kaptunk azzal kapcsolatban, hogy itt, a Szilaj Csikón igazán foglalkozhatnánk többet azokkal a háborús bűncselekményekkel, amelyeket a hadviselő felek egymás ellen elkövetnek. Egyik olvasónk pedig annak a gyanújának adott hangot, hogy „szándékosan” elhallgatjuk az oroszok által elkövetett bűncselekményeket.

Először is szeretnénk jelezni, hogy embertelen dolgokról az újságírónak is nehezére esik írni, és egyikünk sem lesz tagja azoknak a független vizsgálóbizottságoknak, amelyek majd a háborús propaganda lecsillapodása után ezeket az ügyeket, vélhetőleg objektív módon ki fogják vizsgálni. Addig mindenkinek csak olyan ismerete lehet erről, amilyet az ukrán hadvezetés az orrunkra akar kötni. A tömegsírokkal kapcsolatban nemcsak az oroszoknak vannak fenntartásai, hanem az Ukrajnában dolgozó nyugati haditudósítók, humanitárius segítséget nyújtó szervezetek tisztviselői egy részének is.

Jim Fitzgerald is azok közé az emberek közé tartozik, akik sok mindent láttak már a világban, ezért nagyon vigyáznak arra, hogy olvasóikat a háború valóságával, és ne az elbeszélésekkel szembesítsék. Fitzgerald a presbiteriánus egyház lelkésze Amerikában, valamint misszionáriusi tevékenységet folytatott a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Cikkei rendszeresen megjelennek az American Greatnessben, az American Thinkerben, az Antiwar.com-ban és az Aquila Reportban.

„Reporting Live From Kyiv” c. írásában a lelkész arra hívja fel az olvasói figyelmét, hogy az ukrajnai háborút valójában sokkal inkább szavakkal vívják, mint fegyverekkel. Fitzgerald szerint a világon nem volt még egy olyan konfliktus, amelyre ez a megállapítás ennyire érvényes lett volna.

A lelkész így ír erről:

„Természetesen a szavak minden háborúban fontos szerepet játszottak, de a múltban a tudósítók sokkal közelebb tevékenykedtek a konfliktus valóságos hadszíntereihez, mint Ukrajnában. Még ez év áprilisában a CNN-nek Christiane Amanpour azzal dicsekedett a kijevi InterContinental szálloda halljában, hogy "Ez a szálloda csatlakozni fog a világ néhány nagy háborús újságírói főhadiszállásainak sorába. A Holiday Inn Palesztinában, a szálloda Szarajevóban, a szálloda Irakban… és most az Intercontinental Kijevben."

Ez a kijelentés, persze, máris felveti a kérdést:

Miért van az, hogy a legnagyobb hírügynökségek haditudósítói mind ugyanabban az ötcsillagos kijevi szállodában vannak összebújva?

A háború több mint 800 kilométerre zajlik Kijevtől keletre és délre. Az ember azt gondolná, hogy a haditudósítónak az a dolga, hogy minél közelebb kerüljön a háborúhoz, hogy a lehető legpontosabban és minél objektívebben beszélhessen az ott folyó eseményekről.

Szóval, mi folyik itt?

A veterán külföldi tudósító, Patrick Lawrence egyenesen azt mondja, az ukrajnai tudósítóknak egyszerűen "nem engedik meg, hogy közelről foglalkozzanak ezzel a konfliktussal. Külföldi szerkesztőik sem nagyon akarják, hogy a front közelébe menjenek, és az ukránok sem engedik meg nekik”.

Lawrence azt állítja, hogy az ukrán tisztviselők döntik el, mit láthatnak az újságírók, és lényegében elmondják nekik az adott szituációról, hogy mit írhatnak le. Aztán az éjszakai híradásokban a volt katonai szakértők és hírszerzési elemzők "úgy tesznek, mintha a helyszínen ellenőrzött megerősített jelentésekről lenne szó". Nem csoda tehát, hogy a fősodratú média háborúval kapcsolatos üzenetei miért is olyan alaposan egységesek.

Jó példa erre a Reuters és más hírügynökségek jelentése egy tömegsír felfedezéséről az ellentámadás során Izyum városától északkeletre. Egy ukrán katonai egység állítólag egy tömegsírt fedezett fel, benne 440 holttesttel. A videóriportban egy nagy üres gödör látható, egy katona kotorászik a földben. Azonban nincs látható bizonyíték arra, hogy emberi maradványok lennének az úgynevezett sírban. Nincsenek ruházati cikkek, cipők és semmilyen szennyeződés, amely arra utalna, hogy a holttestek egymásra voltak rakva a gödörben.

Ezzel szemben közvetlenül a gödör kerületén kívül több gondosan ásott sír található, amelyek parcellákba rendeződnek, és mindegyik elhunytat azonosító kereszt jelöl. A videóban beszélő katona azt mondja, van egy másik videójuk is, amely bizonyítja, hogy a feltárt hely valóban tömegsír volt. Nos, talán igen, de a Reuters riportere nem is kéri, hogy láthassák ezt a bizonyítékot. Úgy tűnt, megelégedtek azzal, hogy szót fogadtak a tisztviselőnek, és egy gyenge, egy mondatos nyilatkozatot tettek arról, amely szerint "Oroszország tagadja, hogy háborús bűnt követtek volna el". A Reuters nyilvánvalóan nem kísérelte meg kivizsgálni az incidens vagy az ukrán tisztviselői jelentésének valódiságát.

Nyilvánvalóan azonban valaki a helyszínről aggodalmát fejezte ki ennek a jelentésnek a pontosságával kapcsolatban, mert a Reuters éppen most vonta vissza cikket és a videót, és a következő értesítést tette közzé: "Az ukrán válsággal kapcsolatos tudósítás (WRAPUP 6) hibás, ezért visszavonták."

Ez év májusában újabb jelentés érkezett egy Mariupol melletti tömegsírról. A tömegsírról szóló történet majdnem teljesen megegyezett azzal, amit Izyumban a médiának elmeséltek. A nyugati média mindenféle ellenőrzés nélkül ismét tényként közölte az ukrán tisztviselők által elmondottakat.

Ezúttal azonban Eva Bartlett független újságíró eljutott arra a helyre, ahol az újabb tömegsírról számoltak be. Amit Bartlett Mangush városában látott, az nagyon hasonlított arra, ami Izyumban történt. A független újságíró arról számolt be, hogy a város helyi lakosai azt mondták, hogy nincs itt semmiféle tömegsír. Kijelentették, hogy a holttestekkel tisztelettel bántak, keresztény temetést kaptak, és minden sírt egy felirattal jelöltek meg, amelyen az elhunyt neve és/vagy száma volt feltüntetve azonosítás céljából. Bartlett azt is megjegyezte, hogy ezek a sírok egy meglévő temető területén voltak a faluban.

Meglepő módon nincs általánosan elfogadott műszaki vagy jogi definíció arra vonatkozóan, hogy valójában mi minősül tömegsírnak. Az ENSZ meghatározása szerint a tömegsír „olyan temetkezési hely, ahol három vagy több kivégzés áldozata van eltemetve”. Más emberi jogi szervezetek pontosabb meghatározásokat kínáltak. Például az Opinio Juris akadémikusainak és jogi szakértőinek egy csoportja a következő meghatározást javasolta az Ukrajnában felfedezett tömegsírokról szóló jelentések fényében: „Eltemetett, víz alá süllyesztett vagy felszínen szétszórt emberi maradványok (beleértve a csontvázas, összekeveredett és széttöredezett maradványokat) sokaságát (többet) tartalmazó helyszín vagy meghatározott terület, ahol a halál körülményei indokolttá teszik a vizsgálatot.” Jelenleg azonban nincs jogilag kötelező meghatározás. Ez a tény önmagában is lehetővé teszi, hogy ezt a témát a konfliktus minden résztvevője kihasználja és az érdekeinek megfelelően tálalja.

Természetesen a háborúban erre számítani kell. Biztosak lehetünk abban, hogy mindkét oldal olyan történetet épít fel, amely a legjobban megfelel saját nemzeti érdekeinek. Ugyanilyen biztosak lehetünk abban is, hogy mindkét oldal jártas a propaganda felhasználásában saját stratégiai és taktikai céljainak elérése érdekében.

De az erkölcsi egyenértékűség nem adott. Az egymásnak ellentmondó narratívákkal szemben az újságírók felelőssége, hogy emberileg a lehető legközelebb kerüljön az igazsághoz. Az igazsághoz pedig ebben a háborúban közelebb kell menni az aktuális eseményekhez.

Ez azt jelenti, hogy a haditudósítónak a lehető legközelebb kell lennie a frontvonalhoz, nem pedig elkerítve egy szállodában laknia. Egy független újságírót nem kísérnek körbe a felvezetők, és nem viselkedik papagáj módjára, aki azt mondja, amit az ukrán tisztviselők mondanak neki. Ha nem vagy ott, ahol a háború dúl, akkor valójában nem is vagy "háborús" tudósító.

És azoknak a tudósítóknak, akik a szállodáik erkélyén állnak, és "élőben tudósítanak Kijevből", ki kell törölniük a "háborús" szót a megnevezésükből. Semmi olyat nem tudnak elmondani a háborúról, amit magunk ne fedezhetnénk fel.

Ezeknek a "papagáj üzemmódú" a tudósítóknak az "élő riportjai" nem visznek minket közelebb az igazsághoz, és mivel mi nem vagyunk ott a helyszínen, sajnos ki kell várnunk az időt, hogy az igazságnak esélye legyen eljutni hozzánk. Ahhoz azonban mielőbbi békére volna szükség. Ez az egyetlen módszer arra, hogy ne ássanak újabb és újabb tömegsírokat.

(szilaj csikó)