top of page
szilajcsiko

Esti szemezgetésünk idegennyelvű, külföldi sajtóból (2022.08.25).




Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a Nyugat leváltja Ukrajna éléről – állítja Ilja Kiva, a hazaárulással is megvádolt volt ukrán parlamenti képviselő. Kiva a Telegramon azt írta, hogy szerinte egyre egyértelműbbé válik: a Nyugat eldöntötte, hogy leváltják Zelenszkijt, aki „napról napra egyre toxikusabbá és idegesítőbbé válik”. Szerinte már meg is találták Zelenszkij utódját, Valerij Zsaluzsnyij ukrán főparancsnok személyében. A képviselő szerint ugyanis a nyugati médiában célzottan építik Zsaluzsnyij imidzsét, felkészítve őt az elnökségre. „Az év végén, az ukrán hadsereg frontokon elszenvedett veresége és az ország délkeleti felének elvesztése után az egészet a bohócra kenik” – mondta Zelenszkijről, majd azt is hozzátette, hogy Zsaluzsnyij mellett szerinte még Petro Porosenko volt elnök, Arszen Avakov volt belügyminiszter, valamint Vitalij Klicsko kijevi polgármester is vezető pozíciókba kerül. A bohóc sorsa meg van pecsételve – írta a bejegyzése végén Ilja Kiva, aki a háború kirobbanása előtt elhagyta Ukrajnát és az orosz invázió kezdetén közölte, hogy támogatja az Ukrajna elleni hadműveletet. Ezután hazaárulással vádolták meg, és március közepén a képviselői státuszától is megfosztotta az ukrán parlament.

Jurij Ihnat, az ukrán fegyveres erők légierejének parancsnoki szóvivője csütörtökön szokásos sajtótájékoztatóján osztotta meg, hogy az orosz hadsereg több mint 400 repülőgépet, valamint 360 harci helikoptert csoportosított át az ukrán határhoz. Ihnat közlése szerint az orosz-ukrán határon jelenleg is egy nagyobb orosz repülőgép-állomány található: több mint 400 orosz harci repülőgép; 360 harci helikopter, melyek közül 150 darab Ka-52-es típusú. A Pravda jelentése szerint a szóvivő hozzátette, az orosz erők továbbra is aktívan alkalmazzák a taktikai repülést, az orosz vadászgépek pedig folyamatosan járőröznek Fehéroroszország, Oroszország, valamint a jelenleg orosz megszállás alatt álló területek légterében, továbbá a Fekete- és az Azovi-tenger vizei felett.


Az eurointegration.com.ua azt fejtegeti írásában, hogy milyen akadályokkal kell szembenézni Ukrajnának az Európai Unióba való belépésről szóló tárgyalások elkezdéséig. Mint írja a portál, az EU két hónappal ezelőtt gyorsított eljárásban megelőlegezte Ukrajnának a tagjelölti státuszt. A tényleges tagjelöltség megadását azonban hét feltétel teljesítéséhez kötötte. A támasztott feltételeknek az év végéig kellene megfelelni, ám ez szinte lehetetlen feladatnak látszik, írja a portál cikkének szerzője. Bár Olga Sztefanisina az ukrán kormányfő kérdésben illetékes helyettese kijelentette, hogy Kijev mind a hét követelményt teljesíteni fogja az idei év végéig. Más kérdés, hogy az Eu tagállamai mennyire fogadják el és elhiszik-e majd a teljesítésről szóló jelentést. Dánia, Svédország és Hollandia eleve kétkedésükről adtak számot. Ukrajna számára sarkalatos feladat a nemzeti kisebbségekről és a médiáról szóló törvények elfogadása. A kisebbségek jogait szabályozó törvény hiánya miatt Magyarország, de több más uniós ország is akadályt gördíthet Ukrajna uniós integrációja elé. Ez a törvénytervezet még el sem készült. Ha elkészül, akkor az ukrán parlament elé, majd onnan a Velencei Bizottsághoz kerül, amely minden bizonnyal kifogásokkal fog élni és módosító javaslatokat tesz. Ezek figyelembevételével kell majd újraírni a jogszabályt. A másik fontos törvény a média szabályozásáról szól. Ez a kritérium az ukrajnai ellenzéki televíziós csatornák erős kételyeket ébresztő betiltása miatt született. Erősen kérdéses, miként fogadja majd az EU ezt a jogszabályt. Ezeken kívül még Ukrajna elnökével szemben is vannak kifogások, számára is kimértek néhány teljesítendő feladatot, mint az alkotmánybíróság és az igazságszolgáltatás körüli problémák rendezése.


Mintegy 137 ezer fővel, 1 150 628-ra növelte az orosz fegyveres erők hivatásos állományának létszámát Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte a Korrespondent.net. Az erről kiadott rendelet csütörtökön jelent meg a hivatalos online közlönyben. A dokumentum érdekessége, hogy az intézkedés 2023. január 1-jétől lép hatályba. A létszámnöveléssel a jövő év elejétől a haderő kötelékébe 2 039 758-an tartoznak majd. Putyin ezt megelőzően 2017 novemberi elnöki rendeletében mintegy 1 millió 903 ezer főben szabta meg a fegyveres erők összállományát. A létszámból 1 013 628 fő katona.

(vukics)








454 megtekintés

Comentarios


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK