VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Európa a Pozsonyi csatától Mark Ruttéig. Egy Bogár Naplója





Az a konfliktus, ami már 907-ben is szembeállított minket Európa uralmi struktúráival, valójában egy sokkal mélyebb lételméleti rétegben leli meg magyarázatát. Európa akkori létszerveződési módja ugyan formálisan szakrális volt, ám a deszakrális átfordulás előfeltételei már megmutatkoztak azokban a szerkezeti deformációkban és abban a lelki, erkölcsi, szellemi degenerációban, amelyek a pápaság intézményében is kifejtették pusztító hatásukat. A magyarság legyőzte Európát, és ezzel megnyílt az út a magyarság létértelmezési logikájának érvényesítésére az egész Nyugat uralta világban, ám kiderül, hogy erre már alkalmatlan Európa, így marad a „kiegyezés” a 973-as quedlinburgi béke, amelyben mindkét fél rögzíti, hogy a két létszemlélet és létszerveződési mód nem lehet semmilyen „multikulturális” keveredés, tudomásul vesszük egymás létét, technikai jellegű kapcsolódásokon kívül nincs mit kezdeni egymással. A helyzet azóta semmit sem változott, a magyar uralmi elitek mindig végzetes csapdába csalták önmagukat mikor úgy vélték, hogy a Nyugat a mi „természetes élőhelyünk”, és Magyarország minden tragédiája, legfőképpen Trianon ebből a végzetes tévhitből származott.



Tovább a filmhez


MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek