Ezért támogatom George Simiont a román elnökválasztáson ‒ Sikerül-e a tudatipar fekete mágiájával manipulálni az erdélyi magyarokat? (Szakács Árpád írása)

Cikk forrása:

https://www.szakacsarpad.com/p/ezert-tamogatom-george-simiont-a-roman-elnokvalasztason

Utánközlás a szerző hozzájárulásával

Ki a magyarellenesebb? Ki veszélyezteti jobban az erdélyi magyarok életét? George Simion, aki jóval korábban meggondolatlan és provokatív kijelentéseket tett, vagy az RMDSZ, az erdélyi magyar egyházak, netán a magyarországi balliberális oldal, amelyek a Covid oltási terror legnagyobb támogatói voltak?

Az 1890-es években Jancsó Benedek, a nemzetiségi kérdések legnagyobb tudósa egy drámai hatású kiáltványt tett közzé. Röpiratában kellő részletességgel és alapossággal arra hívta fel a figyelmet, hogy a román kulturális és gazdasági terjeszkedés miatt pár évtizeden belül el fogjuk veszíteni Erdélyt. 1893-ban Jancsó Benedek folytatta kitartó munkáját, folytatásként újabb megdöbbentő adatokat tett közzé, azt írta, hogy a magyar hatóságok nem tesznek semmit, miközben „a románság, mint politikai aspirációkkal bíró intelligencia, a maga egészében el van határozva a magyar állam és a magyar államot alkotó nemzet ellen egész a végletekig menő harcra”.

1896-ig Jancsó Benedek mintegy kétezer oldalnyi tudományos igényességgel összeállított könyveiben, részletes alapossággal, mindenki számára közérthető módon mutatta be azt a folyamatot, amely Erdély elvesztését eredményezte 1920-ban.

1914-ig kisebb könyvtárnyi terjedelmű azoknak az egyéb könyveknek, röpiratoknak, újságcikkeknek a száma, amelyek dokumentálták a román gazdasági és szellemi terjeszkedést Erdélyben, azonnali beavatkozást követelve a budapesti kormányzatoktól. Budapest nem tett semmit.

Kós Károly 1911-ben szemtanúként is megtapasztalta a végzet fergetegeit, amikor személyesen elment a balázsfalvi román nemzetgyűlésre. Minden korábbinál rémisztőbb képet festett a Budapesti Hírlapban megjelent tudósításában:

“Láttam azt az ünnepet és tudom, hogy Erdély oláhságának győzelme volt az rajtunk. Beszélnék ellenségeinkről az én népemnek, de nem szidnám őket, és nem kicsinyelném az ő munkájukat. (…) Ezt mi magyarok nem tudjuk utánuk csinálni. Mi, erdélyiek már fáradtak vagyunk; a magyarországi közvéleményt pedig most nem érdekli a magyarság sorsa; (…) De mi nem térhetünk oly könnyen és oly hamar napirendre; mert elvégre ez a játék a mi bőrünkre megy. Közvetetlenül a miénkre, de végeredményben az egész magyarságéra. Ma, az Asztra gyűlése után, tudhatjuk — ha csak el nem fedtük szemünket, be nem dugtuk fülünket — tudhatjuk, hogy a vagyonilag, társadalmilag, sőt kulturailag is szervezett oláh társadalom Erdélyben készen van. Ez a társadalom tisztában van erejével, céljaival; ez a társadalom fegyelmezett, fanatikus és — idealista. Ez a társadalom — nemzet. (…)

Kós Károly, híres erdélyi származású építész cikke 1911. szeptember 6-án

Mai helyzetünk az, hogy a zárt sorokban, egységes vezetés alatt és öntudatosan előnyomuló oláhsággal szemben az erdélyi elszegényedett, fáradt és reményvesztett magyar társadalom lépésről-lépésre, lassan, de folytonosan kénytelen visszavonulni minden téren. Sorsunkat előre látjuk és csodára nem számíthatunk. Mi magunk gyöngék vagyunk és segítségünkre nem jön sem a nagymagyarországi társadalom, sem az államhatalom.A magyarországi társadalomra sohasem számítottunk. A múltban is mi: Erdély voltunk azok, a kik, ha kellett, segítséget vittünk Magyarországnak. Jutalmat ezért sohasem kértünk és sohasem vártunk.De az államhatalommal másképpen vagyunk.Annak kötelessége volna minket legalább segíteni, ha már nem vállalja a teljes védelmet. Kötelessége volna minden eszközt, minden fegyvert a mi részünkre szolgáltatni és oláhjainktól minden eszközt és minden fegyvert elvenni, mellyel nekünk árthat.De védelem helyett "nemzetiségeink kultúráját milliókkal segíti a magyar állam — méltányosság címén".

Bíró Sándor, a Kisebbségben és többségben című könyvében, a román-magyar viszony történetének egy legfontosabb alapművében részletesen elemzi a gazdasági térfoglalást. 1850 és 1900 között mintegy 50 román bank segíti az erdélyi románok gazdasági megerősödését, a földvásárlásokat. Ennek eredményeképpen “a magyar királyságbeli románok földbirtokmennyisége megtízszereződött”. Majd így folytatja: “A román parasztok földszerző mozgalma és a magyar köznemesi birtokok pusztulása csak a magyar állam teljes semlegessége alapján volt lehetséges.”

A 19. század végén, a 20. század elején az egyre jobban izzó parázs lángra lobbant Erdélyben. 1918 tavaszán a magyar honvédek még a Fekete tengerben áztatták a lábukat, alig fél évvel később pedig jött a budapesti Károlyi Mihály-féle forradalom, majd a teljes összeomlás. A román katonaság bevonult Erdély szentélyébe, Kolozsvárra, majd a Kis-Románia lépésről lépésre bekebelezte “történelmi jussát”. A román nép ugyanis ekkor már egy jó ideje így tekintett Erdélyre.

Erdély úgy landolt a román állam testében, mint az a bizonyos gombóc a falánk ember torkában, amelyet elsőre se lenyelni, se kiköpni nem tudott. Románia a fulladás kockázatát is vállalva, úgy döntött, hogy a megszerzett zsákmányt mégis megpróbálja lenyelni és megemészteni. Nem könnyű falat, mert ahogy nyelte, egy-egy székely bicska is beakadt a garatba, így néha kénytelen volt lassítani az erőlködést, de a román politikai elit mindmáig nem adta fel azt a célt, hogy a román testbe került erdélyi magyarságot megeméssze.

Az elmúlt száz év ennek a gladiátorharcnak volt a története, koronként változtatva a fegyvernemeket a győztes megpróbált végezni a legyőzöttel. Kétségtelen, az erdélyi magyarság súlyos helyzetbe került, de a legnagyobb siker, hogy ma is talpon maradt. Mindez jelentős részben annak a székely mentalitásnak, észjárásnak köszönhető, amely a világban is páratlan túlélési technikákat fejlesztett ki. A székely nemcsak leleményes, rafinált, hanem egy olyan genetikai kóddal megáldott ember, akit le lehet ugyan győzni, de, megtörni lehetetlen.

Az erdélyi román uralom sokkhatásként érte a magyarokat, és ez mindmáig meghatározza a nép gondolkodását, amely hatással van a románokkal való kapcsolatra is. A románság egy részét már a magyar szótól is az “Erdélyt elvesztő” rémálmok kezdik gyötörni, a magyarság nagy hányada pedig, ha nem is lát esélyt rá, de genetikájában ott hordozza annak az Erdélynek a gondolatát, amely egyszer majd ismét magyar lesz. A felszínen nem úgy tűnik, de a mélyben továbbra is olyan bizalmatlanság van a két nép között, amelynek a feloldása a lehetetlenség kategóriájába sorolható.

Az a helyzet, hogy Erdély elvesztését és megszerzését valójában egyik nép sem tudta feldolgozni.

A románok tudat alatt úgy tekintenek Erdélyre, mint a magyar népmesében a sárkány a féltve őrzött kisbárányra, amelynek a szíve rejti az erejét. Ha valaki megkaparintja azt, mindörökre oda az ereje, bárki által legyőzhetővé válik, így foggal-körömmel, értelmetlenül és sokszor pusztító szándékkal védik azt, amit a sajátjuknak tartanak. Erdély a román nemzettudat Szent Grálja. A nemzetté válás kiteljesedésének igazi trófeája. Úgy érzik, ha ezt elvesztenék, oda lenne a nemzeti büszkeségük.

Mindezek mellett Erdély ugyanannyira a magyar nemzetté válás egyik legfontosabb epicentruma is.

Az 1789-es francia forradalom után kiteljesedő nacionalizmus keretrendszerében létrejött úgynevezett nemzetté válás folyamatába beletartozott a más népek leuralásának stratégiája. Az öntudatra ébredt nemzet fogalmát csak akkor lehetett értelmezni, ha az akkori monarchikus világrendszert szétfeszítik, és helyettük úgynevezett demokratikus köztársaságok jönnek létre. Ez igazi szabadkőműves találmány volt, ma már tudjuk, a célja a dinasztiára épülő hatalmi szerkezet szétbomlasztása, majd az uralom megszerzése - ahogy azt dokumentáltan bizonyította Raffay Ernő a Szabadkőművesek köztársaságai című könyvében.

A nacionalizmus hatására a korábban nagyrészt békés, soknemzetiségű monarchiában elképesztő feszültségek keletkeztek, olyan lőporos hordók, amelyek nemcsak háborúkat eszkaláltak, hanem megakadályozták azt, hogy a rengeteg konfliktus talaján bármilyen összefogás jöjjön létre a nemzetek között. Majd a két világháború romjain a globalista gólem elkezdte egyenként begyúrni, egy öntudat és akarat nélküli masszává keverni az Európai Unió keretében a különböző népeket, hogy végül megsemmisítse őket a nagy Európai Egyesült Államok kohójában.

Az elmúlt 200 év román-magyar történelme híven leképezi ezeket a stációkat. Ennek folyományaként Erdély elvesztése mindmáig olyan eleven seb a magyarok számára, amelyre nem találnak gyógyírt. A nacionalizmus keretrendszerében kialakult új magyar nemzeteszme olyan csapásként könyveli el a tragédiát, amelyre legnagyobb részt csak érzelmi vonalon reagál. A helyzet végzetszerű megélése sok esetben inkább az önmarcangolásra, a befelé fordulásra, a tehetetlenségre hajlamos magyarság destruktív hajlamait erősíti. Kétségtelen, a román hatalom nem bánt kesztyűs kézzel az erdélyi magyarsággal, Nyirő Józseftől Wass Albertig rengeteg irodalmi feldolgozás is született erről, és a XX. század kommunikációs technológiájának köszönhetően szinte minden magyarhoz elért a tragédia szele.

Viszont ha az elmúlt száz év történéseit az elmúlt ezer év idősíkjára vetítjük, a helyzet korántsem olyan tragikus, mint ahogyan az általában be van égve a magyarok retinájába. Minden évszázadban valamilyen elnyomás alatt aprította az erdélyi magyar életerőt valamilyen háború, járvány, de még a két világháború közötti nótákban is volt optimizmus, tudták, hogy “volt ez rosszabbul is, lesz még jobban is.” A hit és a tudat teremtő ereje minden nehézségen átsegítette azokat, akik élni akartak.

Kós Károly 1911-ben a magyar uralom alatt lévő erdélyi magyarságot úgy írja le, hogy fáradt és reményvesztett. Vajon mi lehet az oka annak, hogy ilyen állapotba kerül a magyar Magyarországon, miközben a “román ellenség” Magyarországon gyarapszik, erősödik, és ezt a budapesti kormányzat támogatja. Mert pontosan ez történt! És a nemzeti tragédiaként megélt esemény igazi oka nem került még kibeszélésre. Pedig tény, hogy Erdélyt, az erdélyi magyarok otthonát nem a románok szerezték meg “aljas árulással”, hanem a budapesti vezetésű magyar kormányok mondtak le róla. A fülük botját nem mozdították azért, hogy Erdély megmaradjon a magyaroknak. A boldog békeidők liberális kormányai tétlenül nézték, hogy Magyarországon a magyarok kiszorultak Erdélyből, helyüket pedig a románok foglalták el. Az igazi árulókat nem a románok körében, hanem Budapesten kell keresni, és ezek nem a zsidók, hanem a fajmagyar arisztokrácia, a főnemesség jelentős része, amely a politikai főhatalom gyakorlója volt.

Mára ilyen vagy olyan mértékben tengernyi sérelem vizén hajózik mindkét nép. A kérdés, hogy merre felé?

Miközben Románia még mindig az erdélyi magyarság megemésztésével van elfoglalva, a gombócnál sokkal nagyobb problémák kezdték el az egész Románia testét rágni: teljes demográfiai összeomlás, miközben a cigányok szaporulata őrületes iramban emelkedik, és a legelemibb matematikai műveletekkel kiszámolható, mely területeken mikor kerülnek kisebbségbe a…. nem a magyarok, hanem a románok. A fiatalok, a munkaerő elvándorlása tovább súlyosbítja a helyzetet. Elképesztő mennyiségű ázsiai és afrikai munkaerő beáramlás tudja csak fenntartani a nem túl nagy gazdasági nívót. Elkezdődött a lassú népességcsere. Egyes erdélyi nagyvárosok főterén hétvégén máris több az ázsiai, afrikai, mint a magyar… Elkezdtek üzemelni a globális pénzszivattyúk. Folyamatosan szorul vissza a román nemzeti érdek, a tőke, a függetlenség.

És a nagy román test, miközben még mindig próbálja emészteni a magyar gombócot, most nézett szembe a Leviathánnal. Zsákmánnyal a gyomrában, maga is zsákmánnyá vált. Egész Románia egy zsákmány. Minden lakójával, a többségi románokkal egyetemben. Egy olyan fenevad tűnt fel a láthatáron, amely gonoszságban felülmúl mindent, ami eddig a világtörténelemben megjelent.

Állítólag Mark Twain író egyszer azt mondta:

“Ha a szabad választásokon bármiben valóban szabadon dönthetnénk, csak nem gondoljátok, hogy megengednék nekünk?”

Vagyis ha a demokratikus választásokkal valóban eldönthetnénk bármit, akkor ezt a lehetőséget biztosan betiltanák.

De vajon ki az, aki megenged valamit, ki az, aki betilthat bármit is?

Sokan érzik úgy ‒ én magam is ebbe a körbe tartozom ‒, hogy a demokrácia arra ad lehetőséget, hogy megválasszuk önmagunk szellemi és anyagi kifosztóit, azt a helytartói kört, amelynek annyi köze van hozzánk, mint egy állattartó telep gazdájának a birkákhoz. A társadalom legnagyobb része szerint ez egy őrült összeesküvés-elmélet és akármennyi bizonyítékot sorolnánk fel a mi igazunk mellett, esélyünk sem lenne azoknak a meggyőzésére, akik vallásos hittel fordulnak a demokrácia nagy eszméje felé.

A demokrácia minden idők legnagyobb kreált illúziója. A tömegeknek pedig illúziók kellenek. Gustave Le Bon pszichológus, A tömegek lélektana című zseniális művében történelmi példákon keresztül mutatja be, hogy az illúzió mögé nagyon könnyű beterelni a tömegeket, mert azok annyira vonzódnak hozzá, mint éjjeli lepkék a fényhez. A tömeg mindig oda sereglik, ahol illúziókkal látják el. A történelmi események nagy mozgatórugója sohasem az igazság volt, hanem a tévedés.

Idézem Le Bon szavait 1895-ből:

“Hogy a szocializmus olyan hatalmas manapság, annak az az oka, hogy még eleven illúziót tartalmaz. Folyton tért hódít a tudományos bizonyítások ellenére. Fő ereje abban áll, hogy olyan emberek védik, kik annyira sem ismerik a dolgok valóságát, hogy vakmerően boldogságot mernek ígérni az embernek. A szociális illúzió uralkodik a múltnak fölhalmozódott törmelékein és övé a jövő. A tömegek sohasem szomjúhozták az igazságot. A nekik nem tetsző bizonyságok elől elfordulnak és inkább a tévedést istenítik, ha ez őket elkápráztatja. Aki illúzióba ringatja őket, úr lesz fölöttük, de áldozatuk az, aki megpróbálja kinyitni a szemüket, leleplezni az őket körülvevő hazugságokat.”

Jól jegyezzék meg, megismétlem:

“A tömegek sohasem szomjúhozták az igazságot. A nekik nem tetsző bizonyságok elől elfordulnak és inkább a tévedést istenítik, ha ez őket elkápráztatja. Aki illúzióba ringatja őket, úr lesz fölöttük, de áldozatuk az, aki megpróbálja kinyitni a szemüket, leleplezni az őket körülvevő hazugságokat.”

Milyen jó példa erre most Magyar Péter messiási küldetése. Kiben látják az emberek az illúziót? Egy velejéig romlott, erőszakos, nárcisztikus pszichopatában, egy, a Fidesz által kitermelt immorális lényben, pont egy olyan személyben, aki a Fidesz terméke. Magyar Péter arról beszél, amiről a manipulált tömeg hallani szeretne: a hatalom korrupt, a politikusok lopnak, és nem érdekli őket az emberek élete. Csakhogy az igazán lényeges kérdésekről ugyanúgy hallgat, mint a Fidesz: a Covid időszak oltási terrorjának következményei, a digitális állampolgárság veszélye, a társadalomra kényszerített digitalizáció problémája, az emberi egészségre veszélyes globális multicégek élelmiszernek árult mérgei, a Big Pharma embereket gyilkoló tevékenysége, a kondenzcsíknak elhitetett geoengineering kérdése, az 5G egészségre káros hatása tabukérdés. És még hosszan lehetne folytatni a sort...

A másik oldal, a fideszesek pedig sohasem teszik fel a kérdést: milyen rendszer az, amelyik ilyen alakokat termel ki magából… Vajon ők jó oldalon állnak?

A demokrácia szerte a világban a gyávák kommunizmusa. Emberek tömegeinek a gyülekezete, akik, mint az állatok az akolban, úgy élnek a tudatlanság kényelmesnek gondolt légkörében. Nem mernek felelősséget vállalni azzal, hogy felébrednek, tapasztalatot szereznek a valóságról, nem akarnak gondolkodni, kérdéseket feltenni, még a saját gyermekük életét befolyásoló ügyekben sem. Gondoljunk csak Magyarországon a gyerekoltási rendszer terrorjára, egyre több a riasztó jel, ennek ellenére az oltásokat mégis olyan társadalmi illúzió veszi körül, mint a középkorban a búcsúcédulák dogmáját, amivel az egyház szerint üdvösséget lehetett nyerni.

A demokráciában a gondolkodó ember sokszor érzi úgy, mintha a pokolban élne. Minden reménytelen, kilátástalan, esélytelen...

A demokrácia egy börtön az elme számára, amit a fogvatartottak önkéntes akarata hoz létre. A pribékek szerepét is a fogvatartottakkal láttatják el. Aki elkezd gondolkozni, kérdéseket feltenni, arra egyből lesújt a gumibot, a megkövezés rituáléja. A nyilvános térben zúdul az áldozatra a társadalmi konszenzus ítélete: összeesküvés-elméletben hívő, bolond, nem normális, alusisakos, szélsőjobboldali őrült, ügynök, bomlasztó. És még jól jár az áldozat, ha csak ennyi történik, nem jelennek meg nála a különböző hatóságok koncepciós eljárásokat lebegtetve.

A színjátékot mindig ugyanazok, ugyanazzal a módszerrel viszik véghez, a nézőközönség pedig ugyanaz a tömeg, a cél pedig a demokrácia-börtön védelme. Mindig minden ugyanaz. Mert ezek ugyanazok!

A nemzetek felszámolása, a kevert népességű Európa megteremtése, a világ etnikai összetételének megváltoztatása egy olyan kimondott cél, amit maga a szabadkőműves Kalergi gróf programként hirdetett meg: eltörölni minden különbséget, még a faji különbséget is az emberek között és létrehozni egy olyan masszát, amely nem kötődik semmilyen hagyományhoz, nemzethez, családhoz, csak a nagy globális emberi testvérközösséghez, ezáltal eljön az örök béke kora. Nem lesz háború, éhezés, mindenki boldog lesz úgy is, hogy nem lesz semmije, ahogy Klaus Schwab lefestette a közeli jövő társadalmát.

Íme egy új illúzió!

A már idézett Gustave Le Bon arra hívta fel a figyelmet a 19. század végén, hogy ha egyszer a kommunizmus diadalra jut, az lesz az emberi történelem legsötétebb kataklizmája. Ezt a 20. század beigazolta: a kommunizmus és édestestvére a nácizmus minden emberi képzeletet felülmúló pusztítást eredményezett. Mindkét sátáni eszmének szabad utat nyitott a két világháború, amit a londoni Titkos Elit szabadított rá az emberiségre, azért, hogy egy gátlástalan pénzügyi kör által megálmodott világkormány világ feletti uralomra tegyen szert.

A Titkos Elit című könyv nemcsak ennek az ördögi világnak a hálózatrendszerét tárta fel, hanem minden egyéb körülményt, amit megpróbáltak az elmúlt 100 évben eltitkolni. Nemcsak a rendszert, hanem a módszert is bemutatták. Mert a jelen és a jövő ennek a folytatása. Aki nem ismeri és nem érti a múltat, az a jelenben sem tud eligazodni, annak a jövője hasonlatos a mesebeli birkához, aki folyamatosan a farkastól félt, ám végül a juhász kondérjában végezte.

Gerry Docherty és Jim Macgregor A titkos elit c. könyve érthetővé teszi jelenkorunk történelmének folyamatait is

A Titkos Elit, ahogy ‒ Gerry Docherty és Jim Macgregor dokumentálta – saját zsoldoshadsereggel rendelkezett, ehhez nemcsak a gazdasági hálózatrendszer tartozott, a különböző egyetemek, tudományos folyóiratok, kutatóintézetek, hanem a politikai elitnek nevezett kör tagjai is, akik aztán eljátszották a Titkos Elit nekik szánt szerepét a demokrácia nevű bábjátékban.

A mai folyamatok megértése szempontjából nélkülözhetetlen A Titkos Elit című könyvet Jim Macgregor és Gerry Docherty azért tudta megírni, mert egy olyan repedés keletkezett a rendszer titkosságát eltakaró vásznon, ami mögül, ha kis időre is, de kivillant az igazság. Carroll Quigley, mint a Titkos Elit bizalmi embere olyan információkhoz fért hozzá, amikhez senki más, ezeket pedig egy idő után megosztotta a nyilvánossággal. Jim Macgregor és Gerry Docherty Quigley adatait használta fel, hogy megírja a nagy történelmi tablót, amelyet egy egész hálózatrendszer próbált eltűntetni.

Ritkán volt ehhez hasonló példa a történelemben, de Quigley professzor esete nem egyedülálló. Két évvel ezelőtt két globális csúcsszervezet vezetőjeként is tevékenykedő személy olyan dolgokat mondott el, ami példa nélküli az elmúlt évtizedek történetében. Az illető nem beszélt személyekről, csak folyamatokról. Ez a rejtélyes valaki nem volt közismert a politikai életben, de nagyon befolyásos helyeken dolgozott: a Római Klub – igazi céljait tekintve titkosan működő szervezet – európai vezetője volt, majd az ENSZ egyik legmagasabb rangú tisztségviselője lett. Annak az ENSZ-nek, amelynek az égisze alatt próbálja a Titkos Elit megteremteni a világkormány rendszerét. Íme egy ember, aki belülről látta a globális folyamatokat, azokat a történéseket, amelyek az egész emberi civilizációt érintik. Minden újságban, az összes médiafelületen ez kellett volna hogy legyen a vezető anyag, ám furcsa módon egyetlen újságba, semmilyen médiafelületre nem került egy sor sem ebből az interjúból.

Az interjúalany így kezdi:

“Közel 18 évig szolgáltam ezt az intézményt. Az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjánál kezdtem. Ez lehetőséget adott arra, hogy megértsem a rendszert. A fenntartható fejlődés stratégiája és a helyi 2021-es Agenda koordinálásáért felelős igazgató voltam. Később különböző rendezvényeken vettem részt, New Yorkban, Genfben és sok más országban. Az ENSZ Európai Bizottságának is tagja voltam. Sok találkozón és egyeztetésen vettem részt, és kijelenthetem: értem, hogyan működik ez a rendszer. Lehetőségem volt fontos emberekkel találkozni, és megtudhattam, hogyan dolgoznak és gondolkoznak.Biztos voltam benne, hogy az ENSZ egy fantasztikus intézmény, amely segíthet az embereknek abban, hogy jól élhessenek, a természettel harmóniában. Környezetvédelmi háttérrel rendelkezem. Azért kerültem az ENSZ-hez, mert a fenntartható fejlődéssel foglalkozó szakember vagyok.De később rájöttem, hogyan működnek a dolgok valójában. Mert amikor kimész a helyszínre, rádöbbensz a valóságra. A valóságot nem az irodában, az újságban vagy a tévében találod meg. A valóságot a helyszínen találod meg.Megtanultam, hogy a legfontosabb dolog az, hogy a természet, Isten, az univerzum mindent megad nekünk, amit csak akarunk. Mindent. Minden igényünket ki tudja elégíteni. De a kapzsiságunkat lehetetlen kiszolgálni. A kapzsiság nem az emberek többségétől ered. A kapzsiság az emberek egy kis részétől származik: a milliárdos oligarcháktól, a világ oligarcha-rendszerétől. Igen, ők irányítanak. Az ENSZ az oligarchák platformja a világ irányítására. Az ENSZ 2030-as Agendája a davosi menetrend.”

A titokzatos interjúalany ezt követően kifejtette, hogy az Agenda 2030 hivatalosan a fenntartható fejlődés jegyében született, de a valóságban a világ minden aspektusát – a gazdaságtól az élelmiszerellátásig, az oktatástól az utazásig – az oligarchikus elit kezébe helyezi. Ez a világkormány létrehozásának terve.

Az ENSZ nem egy független szervezet, hanem egy platform, amelyen keresztül a világ leggazdagabb elitje érvényesíti érdekeit. Az irányítás kulcsszereplői azok a pénzügyi érdekcsoportok, akik teljes titokban működnek, és senki sem vonhatja őket felelősségre tetteikért.

Az egykori magas rangú ENSZ tisztségviselő felhívta a figyelmet: az ENSZ valójában nem egy demokratikus szervezet, hanem egy eszköz azok kezében, akik a világot a saját kényük-kedvük szerint akarják formálni. A legfelső szinteken a béke egyáltalán nem fontos, csak szavak szintjén említik, valójában a háború a lényeg. A konfliktusok, a válságok, sőt a járványok is eszközként szolgálnak a világ feletti ellenőrzés megszilárdítására.

Az interjúalany a fenntartható fejlődéssel foglalkozó szakemberként csatlakozott az ENSZ-hez, de idővel rájött, hogy a “fenntartható fejlődés” fogalma nem más, mint a fogyasztás és a multinacionális érdekek előmozdításának eszköze. A találkozókon szerinte nem a környezetvédelem vagy a társadalmi egyenlőség állt a középpontban, hanem az üzleti érdekek érvényesítése.

Mint fogalmazott: az igazi hatalom nem a politikai vezetőknél van, hanem azoknál, akik az erőforrásokat ellenőrzik. A politikai vezetők pedig nem az emberek érdekében dolgoznak. Ők az oligarchák alkalmazottai.

Kifejtette: a modern rabszolgaság már nem láncon tartja az embereket, hanem a függés az alapja. Az eladósodás, az alacsony fizetések, a manipulált életfelfogás mind eszközei annak, hogy az emberek a szolgálatukban maradjanak.

A titokzatos személy arról is beszélt, hogy az ENSZ tisztviselőit alapos eljárás után választják ki, és jelentős pénzügyi és társadalmi előnyökkel ösztönzik őket a lojalitásra. Azok, akik belépnek az ENSZ felsőbb köreibe, különleges kiváltságokat kapnak, magas fizetéseket, luxus utakat, és egyfajta intézményi védelem jár nekik. De ennek ára van: teljes lojalitás a rendszerhez. Elmondása szerint az ENSZ alkalmazottai rabszolgákká váltak:

“Senki nem meri kimondani, hogy NEM. Csak engedelmeskednek" (...) "Mert a rendszer végén ott van egy ujj, ami megnyom egy gombot, aminek köszönhetően havonta sok ezer dollár landol az alkalmazott bankszámláján.”

Az interjúalany azt is elmondta: a Covid járvány 2016-ra volt tervezve, amit egy másik katasztrófa követett volna, az élelmiszer- és vízkrízis. Ennek a kivitelezését 2025-re tervezik.

Az egykori ENSZ tisztségviselő szerint ma választások már csak papíron léteznek. Tudják, hogyan kell manipulálni az emberek elméjét, hogy pontosan azt válasszák, akit ők akarnak. Donald Trump egy nagy sokk volt a rendszerükben.

Az egykori tisztségviselő arról is beszélt, hogy szerinte mi az ellenszere a globális terveknek. Mint fogalmazott, a információ a legnagyobb fegyver. Arra biztat mindenkit, hogy merjen kérdezősködni, merjen NEM-et mondani. A világot nem az elit kell hogy formálja, hanem az embereknek kell visszavenniük az irányítást. Az első lépés a felismerés. A második az, hogy megosztjuk ezt a tudást másokkal. Fontos, hogy az emberek tudatosítsák a valóságot, és nemet mondjanak a manipulációra. A szabadság visszaszerzése azzal kezdődik, hogy az emberek felismerik saját erejüket, és elutasítják az oligarchák által rájuk kényszerített rendszert.

Ezzel zárja:

“Önmagad legyél! Úgy értem: légy önmagad, tudd, hogy ki vagy, mielőtt valaki más mondaná meg ezt neked.”

A 40 perces interjúnak néhány részét emeltem ki, a kla.TV jóvoltából viszonylag jó fordítással magyar felirattal is meg lehet nézni a videót. Feltétlenül tegyék meg!

Gondolom, közben sokan rájöttek arra, hogy az interjúalany, akit idéztem: Călin Georgescu, aki a tavaly novemberi romániai elnökválasztáson mindenki meglepetésére a legtöbb szavazatot kapta az első fordulóban. Ezt követően a hatóságok megsemmisítették a voksolás eredményét, nemrég pedig Călin Georgescut kizárták a választásból, bűnügyi eljárások özönét indították ellene és a támogatói körével szemben. Csak március 20-án 17 helyen tartottak házkutatást és vegzálták a Călin Georgescut támogató üzletembereket, influenszereket.

Călin Georgescu, román mérnök, politikus, a fenntartható fejlődés szakértője

Emlékeznek, mivel kezdtük?

“Ha a szabad választásokon bármiben valóban szabadon dönthetnénk, csak nem gondoljátok, hogy megengednék nekünk?”

Furcsa módon egy olyan országban kezdett el működni a demokrácia, ahol a legkevésbé számítottak rá. Egy újabb hiba került a gépezetbe. A londoni City bankárországban székelő Titkos Elit legnagyobb rémülete vált valóra: országvezető lehet egy európai országban egy olyan személy, aki nem az ő zsoldosuk! Sőt, nemcsak, hogy nem az, hanem egy olyan ember, aki ismeri a módszereiket, tisztában van a terveikkel, olyan tudása van, hogy akár a gondolataikat is ki tudja találni.

Az egész globális média, a tudatipar minden szereplője azon dolgozik most, hogy ezt a veszélyes embert és a körét lejárassák, kiiktassák, megbélyegezzék, mint potenciálisan veszélyes tényezőt. És hát orrára kell koppintani a drágalátos népnek is: csak nem gondoltátok komolyan ezt a demokráciát?

Amíg a románok gondolkodnak, érdemes a kedves olvasóknak is elmerengeni egy kérdésen: vajon miért van az, hogy Georgescu lejáratásában vezető szerepet játszik az erdélyi magyarok politikai szervezete, az RMDSZ és annak médiaköre, illetve a Fidesz médiagépezete, beleértve azokat az erdélyi magyar médiafelületeket, amelyeket ugyancsak a Fidesz lobbija finanszíroz?

Aki pedig még alaposabban meg szeretné ismerni a nekünk és a gyermekeinknek szánt szép új világot, bátran ajánlom Thierry Baudet A Covid rulett - A globalista hatalomátvétel és a Nagy Újraindítás című alapművét. Nemcsak azt értjük meg, mi történt velünk az elmúlt években, miért volt szükség a Covidra, hanem tűpontosan rálátunk arra is, hogy néhány éven belül mit akarnak megvalósítani.