„Genetikai nyelvészet”? Török Tibor legújabb közleményének határozott kritikája
A Szilaj Csikó Magyar Őstörténet rovatának szerkesztője, Darai Lajos, valamint szerzőtársa, Cser Ferenc megjegyzései Török Tibor kutatási összefoglalójához
Idén Kisasszonynap Török Tibor közzétette az MKI-is genetikai kutatások összefoglalását:
Nem lehet megjegyzés nélkül hagyni és úgy megtekintésre továbbítani a bizonyára nagy érdeklődéssel várt közleményt, ezért ezekkel együtt ajánljuk az érdeklődők figyelmébe.
Bár az ő szándéka biztosan nem a ma olyannyira erőltetett, húsba vágó divat követése, kiszolgálása lehet, de a magyar őstörténet kapcsán csupán a bevándorlókra tekint. És ez a buktatója egész közlendőjének.
Mert ugyan a bevándorlókra nézve igazak lehetnek a megállapításai, de akikre szerinte sorra rátelepedtek, itt a Kárpát-medencében, azoknak a száma mindig kiabálóan nagyobb volt, mint a bevándorlóké, de előbbiekre nincs tekintettel.
És itt jön elő a nyelv és a nyelvészet. Mert a magyar nyelv nem keveredett nyelv, nem lehet különböző rétegekből fölépíteni. Mégis, ez a nyelvi műveltség határozza meg az életformát, a szemléletet és sok minden mást. És ez a műveltség az évezredek hosszú során át, a változó körülmények között is folytonosnak mutatkozik, amint ezt műveinkben kimutattuk.
Csakis olyan modell fogadható el, amely valamennyi vonatkozásban ellentmondásmentes.
Márpedig a mi nyelvünk egységessége, ősi etimonokra épülése, kifejlett kifejező készsége nem hagyható figyelmen kívül.
És ez kapcsolódik a terület műveltségéhez, amely 3,5 évezreden át tükrözte a mellérendelést. Egészen a hun időkig a sírok egységesek voltak, nem volt elit és szolga. Ezt Török Tibor az előadásához kapcsolt ábrákon a sárga–zöld jelekkel ki is fejezi (Összegezve „A vizsgált honfoglalás kori népesség származás szerinti megoszlása” című ábrán, 37:16 perc.)
De egy népesség jellegét nem az (uralkodó) elit határozza meg! Különösen, ha ilyen gyakori és sok a hatalomváltás. Ezt legalább László Gyulától megtanulhatta volna, ha nem akar minket olvasni.
És a különböző időszakokban betelepedettek forrása más és más, nem hozhattak egységes nyelvet. A részletekbe nem tudunk most belemerülni, de a nyelv itt valóban kritikus tényező. Jóllehet, Török Tibor éppen azon akar átlépni. A tárgyi, népi, mesei, legendai, dal, tánc, stb. műveltséggel sem látható, hogy foglalkozni akarna. A tapasztalat szerint nem a meghódított, hanem a hódító veszíti el nyelvét (lásd Nagy Sándor: A Magyar Nép Kialakulásának története. Hídfő Baráti körének Kiadása, Garfield, 1987).
Nem értjük ez a merev elzárkózást, hiszen azt mondja, tanácskozott magyar régészekkel és történészekkel.
Összefoglalva az állapítható meg, hogy Török Tibor ebben az előadásában (amint azt korábban is tapasztaltuk, például a ZMTE 31. Magyar Őstörténeti Találkozóján:
különösen a korai időkre nem veszi figyelembe, hogy nemcsak harcosok voltak, hanem alapnépesség is mindig. Neki a történelem mintha csak térképre rajzolt elnyújtott karikából, nyilakból állna, az emberek folyamatos élete nem érdekli, különösen a szegényeké, pedig legnagyobb régészünk éppen attól lett nagy, hogy a „szegény emberek és a szegényes sírok régésze” volt, mint maga mondotta.
Amikor pedig Török Tibor mégis figyelembe veszi az elit mellett az alapnépességet is, akkor sokszoros rárétegződésről beszél, és megfordítja az eredeti hatást,
azt állítván, hogy a sok-sok beköltöző által apránként behozott nyelvi hatás összeadódott, egymásra rakódott és ebből lett a mai magyar nyelv.
Hát, nem!
Queanbeyan–Kápolnásnyék, 2022. december 10.
Cser Ferenc, Darai Lajos
Comments