top of page

Gyulai honfoglalás kori korong a hieroglifikus Nagyságos Nap mondattal (Varga Géza tanulmánya)

  • Szerző képe: szilajcsiko
    szilajcsiko
  • júl. 10.
  • 3 perc olvasás

Fodor István, Szatmári Imre és Vörös Gabriella foglalják össze a gyulai téglagyár területén korábban előkerült leletekről tudottakat. Dolgozatuk címe: Ásatás háború idején. A gyulai téglagyár területén 1941-ben feltárt temető szarmata, honfoglalás és államalapítás kori emlékanyaga. – Régészeti tárgyak a szarmata, honfoglalás és a magyar államalapítás korából. A bemutatott leletek egyike a jelen cikkben szereplő elolvasható jelekkel díszített korong (1. és 2. ábra). A korong díszítéséhez felhasznált két jel a magyar hieroglif írás szójele, amelyeknek párhuzama van a hettita (luviai, anatóliai) hieroglif írásban is (3. ábra). 

1. ábra. A gyulai honfoglaláskori korong rajza
1. ábra. A gyulai honfoglaláskori korong rajza

A gyulai korong köriratában a nagy hieroglifa ismétlődik, ami a hettita (luviai, anatóliai) hieroglif írás "nagy" szójelével tart rokonságot. A tárgy középpontjában pedig egy szabályos, a hettita (luviai, anatóliai) hieroglif írás "Nap" szójelével azonos szerkezetű Nap hieroglifa látható. A székely írást és a hettita hieroglif írást 20 formai és ezeken belül 12 tartalmi kapcsolódás fűzi egymáshoz. A Nagyságos Nap olvasat e két szójelből adódik (3. ábra). 

nagy szójelből keletkezett az akrofónia során a székely írás "n" betűje. A Nap szójel nem került át a székely írásba, ám a szójel közepén lévő sugaras napábrázolás összevethető a székely írás "ü/ű" betűjével, ami az Üdő szójeléből rövidült le (5. ábra). Ez az Üdő "Idő" szójel rokona Utu "Idő" sumér napisten hettita hieroglif írásban meglévő jelének (4. ábra). A szkíta Oitoszür "Üdő úr" napisten jele a székely "ü/ű" rovásbetűvel azonos alakú jel az okunyevi szkíta sztéléken (6. ábra).

2. ábra. A gyulai honfoglaláskori korong fényképe
2. ábra. A gyulai honfoglaláskori korong fényképe

A gyulai honfoglalás kori bronzkorong jeleinek kapcsolatrendszere a a székely írás eredetére vet fényt. A jelen cikkben bemutatott sumér, hettita (luviai) és szkíta párhuzamok nem véletlen egyezések (ezt a Nemetz Tiborral elvégzett matematikai valószínűségszámításunk kizárta), hanem az etnokulturális rokonság bizonyítékai. A székely írásban a kőkori ősvallásnak a Pireneusoktól Amerikáig elterjedten használt jelei őrződtek meg. Ugyanebből az ősvallási jelkészletből jutott a sumér, hettita és szkíta jelkészletbe is. Götz László, Simo Parpola és mások kutatási eredményeinek köszönhetően ma már nyilvánvaló, hogy a sumér nem rokontalan szigetnyelv. A nyelvi és rovológiai múlt feltárására nem törekvő akadémikus "tudomány" évszázados állításával szemben a sumér a magyar és az urálinak nevezett nyelvek rokona. 

3. ábra. A gyulai honfoglalás kori korong jelei (bal oldalon lentről felfele): a nagy és a Nap hieroglifa, az ábra jobb szélén a hettita (luviai, anatóliai) hieroglif írás "nagy" és "Nap" szójele (fotógrafika)

4. ábra. Utu "Üdő/Idő" sumér napisten hettita hieroglif írásban meglévő jele
4. ábra. Utu "Üdő/Idő" sumér napisten hettita hieroglif írásban meglévő jele

5. ábra. A székely írás "ü/ű" rovásbetűje az Üdő szójeléből rövidült le az akrofónia során, a középső vízszintes vonalakat a rovástechnológia miatt el kellett hagyni, mert egy pálcába nehéz vízszintes vonalakat róni

6. ábra. Okunyevi szkíta sztélé az Üdő atya mondattal, a székely írás "ü" és "ty" betűjének előzményével (balra)
6. ábra. Okunyevi szkíta sztélé az Üdő atya mondattal, a székely írás "ü" és "ty" betűjének előzményével (balra)

Irodalom 

legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg

Levelezés, kapcsolat: 

SZILAJ CSIKÓ SZERKESZTŐSÉG: szilajcsiko.info(kukac)gmail.com

bottom of page