Izrael Irán elleni háborújának nincs jövője (M.K. Bhadrakumar jegyzete)

Eredeti cikk:

Israel’s War on Iran Has No Future, June 18, 2025, Indiai Punchline

M.K. Bhadrakumar azt jósolja, hogy Netanjahu, mivel alábecsüli az iszlám köztársaság ellenállóképességét, ugyanarra a sorsra jut, mint Szaddám Huszein az iraki–iráni háborúban.

Az izraeli-iráni háború észrevétlen mellékzöngéje, hogy három európai keresztény nemzet – az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország – készséggel csatlakozott a harchoz Izrael oldalán.

Furcsa, nemde, hogy ezek az úgynevezett E-3-at alkotó európai országok jól bevált, kizárólagos párbeszédet folytatnak Iránnal, de csatlakoznak Izrael háborús ösvényéhez?

Ez egy keresztes hadjárat, te hülye!

A három „keresztes lovag nemzet” osztozik Izrael rögeszméjében, hogy megfékezze egy muszlim nemzet felemelkedését, mint feltörekvő hatalmat a Közel-Keleten, amely gyökeresen átalakíthatja a geopolitikai berendezkedést. Egyszerűen fogalmazva, az iráni iszlám rezsim elpusztítása Izrael – és a három európai keresztény nemzet – háborújának valódi célja.

Állítólag az Iránt támadó izraeli vadászgépek a ciprusi brit légitámaszpontot használták; brit utántöltő repülőgépek vannak bevetésen a szíriai-iraki légtérben az izraeli vadászgépek használatára; Emmanuel Macron francia elnök a római katolicizmus védelmezőjeként nyíltan fogadkozik, hogy fellép Izrael vereségének megakadályozása érdekében; Németország, a protestantizmus kútfője szintén hasonlóan Izrael mögé állt.

Másfelől viszont Donald Trump elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök szombati, egyórás telefonbeszélgetéséből az derül ki, hogy a jelenlegi konfliktushelyzet ellenére együtt fognak dolgozni az Iránnal való párbeszéd útjának előmozdításán. A Kreml közleménye hangsúlyozza, hogy Putyin határozottan elítélte az izraeli agressziót.

A főszereplők ilyen felállása azt jelzi, hogy Izrael legjobb esélye abban rejlik, hogy magát a háborút stratégiai hibaként megöli, és egy „új normális állapotot” teremt?

De vajon Teherán hagyja-e, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök megússza a gyilkosságot? Ez az egymillió dolláros kérdés.

Putyinnak minden meggyőző erejét latba kell vetnie a tervezett iráni látogatás során, ha az még mindig megtörténik.

Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) vezetősége és katonai parancsnokai elleni merényleteket Izrael abból az ostoba tévedésből kiindulva gondolta úgy, hogy Teheránnak nincs politikai akarata az agresszióval szembeni ellenállásra.

Az izraeli cél egyrészt az iráni rendszerváltás feltételeinek megteremtése, másrészt az amerikai-iráni konstruktív elkötelezettség minden formájának kisiklatása.

Mindvégig a terror volt Izrael és a nyugati hatalmak választott fegyvere Irán aláásására és meggyengítésére. De elérkezett az a pont, amikor Irán megfékezése már nem lehetséges. Logikusan Irán szomszédainak a muszlim világban Irán támogatására kellett volna felsorakozniuk, de ez túl sok elvárás, tekintve, hogy korlátozott szuverenitással rendelkeznek az önálló cselekvéshez.

Ennek ellenére Irán nem fog kapitulálni.

Iránt a nemzeti büszkesége és civilizációs államként való önbecsülése arra fogja késztetni, hogy "a szekeret körbejárja", és elhúzódó háborút vívjon a győzelemig.

A forradalom korai napjaitól kezdve az iszlám köztársaság, amely a nacionalizmus és a függetlenség alapkövén nyugvó igazságosság és ellenállás elvein alapult, vonzódott Mao Ce-tung „elhúzódó népi háború” koncepciójához, hogy sakkban tartsa a ragadozó nemzeteket. Ez a stratégia az iráni–iraki háború (1980-1988) során kifizetődött.

Az iraki Szaddám Huszein, akárcsak Netanjahu, elszámította magát, hogy Irán a polgárháborús körülmények között reménytelenül meggyengült nemzet, gazdasága gyakorlatilag összeomlott, hadserege szétesőben, államalakulata még nem kristályosodott ki, és a térségben nem voltak szövetségesei, akik segítő kezet nyújthattak volna. De mint kiderült,

Irán nyolc éven át dacosan küzdött egy patthelyzetig tartó háborút, amelyet nem tántorított el a nyugati hatalmak és regionális szövetségeseik által Szaddámnak nyújtott bőséges támogatás.

Irán állóképessége egy hosszútávfutóé, amint azt az iráni–iraki háború megmutatta, míg

Izrael erőssége a 100 méteres futópályán való sprintelés. Ne tévedjünk, Izrael, egy 8 millió lakosú kis ország, egy elhúzódó háborúban ki fog merülni.

A jelenlegi forgatókönyv szerint, ami kritikusan Izrael ellen szól, az az, hogy míg Trump megpróbálta és nem sikerült megállítani Netanjahut a háborús ösvényen, nem fog amerikai erőket bevetni Izrael háborújának megvívására.

Trumpnak van egy evangélikus bázisa az amerikai politikában, és baráti viszonyban van a gazdag zsidó adományozókkal, de semmi köze az Óvilág keresztes lovagjaihoz – legyen szó Ukrajnáról vagy Iránról. Tulajdonképpen mindkét esetben hajlamos a paradigmát az America First prizmáján keresztül szemlélni, ahol óriási lehetőséget lát arra, hogy az Oroszországgal vagy Iránnal való üzleti kapcsolatokon keresztül gazdagságot teremtsen.

Emellett Trump túlságosan okos politikus ahhoz, hogy kockáztassa MAGA mozgalmának jövőjét, amelynek központi tétele minden intervenciós „örök háború” teljes elutasítása. Trump túl jól tudja, hogy az amerikai közvélemény határozottan ellenzi a közel-keleti háborúkat.

Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó leváltása május 1-jén (egy ismert izraeli megbízott, aki a Trump-kormányzat legfelsőbb szintjén találta magát) és az ezt követő tisztogatás a nemzetbiztonsági stábjában lévő „iráni sólymok” teljes falka megtisztítása

azt jelezte, hogy Trump óvakodik Netanjahu ördögi terveitől, hogy hátsó csatornákon keresztül kisiklassák az Iránnal folytatott tárgyalásait.

Szombati telefonbeszélgetésük során a Kreml közleménye szerint Trump és Putyin megállapodott abban, hogy az iráni atomprogramban „a tárgyalási pályát helyezik előtérbe... Trump megjegyezte, az amerikai tárgyalócsoport készen áll a munka folytatására az iráni képviselőkkel”. Nyilvánvaló, hogy az Iránnal való katonai konfrontáció nem szerepel Trump számításában.

Mivel ez a helyzet, és Netanjahu bombasztikus retorikájától eltekintve, Izraelnek az az érdeke, hogy minél gyorsabban véget vessen ennek a hiábavaló háborúnak. Elképzelhető, hogy ez az IDF preferenciája is. Egy elhúzódó háború a saját erejéből, egy csomó keresztes lovag nemzet szurkolói kíséretében, nem olyasmi, ami megmentheti Izraelt a pusztulástól.

Érdekes módon Trump a Putyinnal folytatott beszélgetés után vasárnap, a legutóbbi Igazság közösségi posztjában azt tanácsolta Izraelnek, hogy „kössön alkut” Iránnal! Ez beleillik Netanjahu háborús uszításába? És Trump tovább fényezte saját megbízólevelét, mint béketeremtő elnök.

Trump befejezésül azt jósolta, hogy „hamarosan BÉKÉT fogunk kötni Izrael és Irán között”! Röviden fogalmazva, Trumpnak egyáltalán nem áll szándékában amerikai életeket kockáztatni Netanjahu háborúival.

Nyilvánvaló, hogy a „BÉKÉT, hamarosan” Oroszország és Irán is előnyben részesíti majd, mivel újraindulhatnak a komoly tárgyalások és létrejöhet a megállapodás, amely az USA és Irán közötti normalizálódást és az amerikai szankciók feloldását jelentené. De vajon ez megfelel Netanjahunak?

A paradoxon az, hogy Izraelnek nincs jövője egy elhúzódó háborúban Iránnal, de

a háború eredménytelen befejezése nagy kockázatot jelent Netanjahu számára.

Izraelben a rendszerváltás iránti igény lépcsőzetesen terjed. A hatalom elvesztése a parlamenti mentelmi jog elvesztését jelenti, amelyet Netanjahu eddig élvezhetett az ellene és családtagjai ellen felhozott korrupciós vádakkal szemben, és egy esetleges börtönbüntetésbe torkollhat.

M.K. Bhadrakumar volt diplomata. India üzbegisztáni és törökországi nagykövete volt. Cikke a személyes véleményét tartalmazza. 

Ez a cikk eredetileg az Indian Punchline-on jelent meg.

---

DeepL.com – VDGy