Kedves barátom, Fernando (Deli Mihály verse)

Kedves barátom, Fernando

Tíz órakor leszállt a lisszaboni gép

Milyen jó lenne, ha nem a lélek szárnyán

jönnél, hanem ezzel az esti tízessel

De ez már így marad a mi életünkben

Minek is rángatnánk egymást, néha elég

egy virtuális este itt Budán, vagy ott

Lisszabonban / stílusunk bajusza gyakran

összeakad, és ha ezen bosszankodva

felröhögünk, parlandóra váltva újra

nekirugaszkodunk, hogy átértelmezzük

a hétköznapok egyhangú és drámai

ügyeit, eseményeit / Te, jéghideg

kardoddal, száraz szubjektivitásoddal

analitikus pöcsöléseddel / én meg

pöröllyel, ködös keleti ábrándokkal

a megtépett Isten visszhangjait zúgva

Te, tanult búvár / érzelmeiddel szemben

én, az ösztönös fuldokló: egy nagy zsivány

Na jó, hagyjuk ezt / estefelé mindketten

védtelenül állunk a tenger ég előtt

Szokatlan józansággal mondjuk a közös

imát, amely furfangos okoskodásunk

csontozatáig hatol / velőnket rázza

Minek ide az Isten?! / elég keményen

kibontjuk alázatunkat egymás előtt

És közben halandzsázunk is, a Krisztusát!

Mélyből a magasba, és onnan sehova

Sétálgatunk, rohanunk és bukfencezünk

Komoly pofát vágunk, pedig nem is vagyunk

részegek / de mit tegyünk, idegeinkig

hatol fogyatkozásunk felfoghatatlan

kényszere / az idő puha ólmossága

Mintha valami fontos történne velünk…

Reggelre kiderül, mégiscsak beittunk

Hideg vízben mosakszunk, verset cserélünk

Nélkülem tér vissza a lisszaboni gép

(P.S.)

Megtáncoltat az

élet / ránk lép / verseink

szoknyát emelnek

(Fernando üzenete)

Gyere bármikor

Verseink velünk buknak

Velünk fetrengnek

José de Almada Negreiros: Retrato de Fernando Pessoa. 1964.

(a kép forrása: itt)