Kedves barátom, Fernando (Deli Mihály verse)
Kedves barátom, FernandoTíz órakor leszállt a lisszaboni gép
Milyen jó lenne, ha nem a lélek szárnyán
jönnél, hanem ezzel az esti tízessel
De ez már így marad a mi életünkben
Minek is rángatnánk egymást, néha elég
egy virtuális este itt Budán, vagy ott
Lisszabonban / stílusunk bajusza gyakran
összeakad, és ha ezen bosszankodva
felröhögünk, parlandóra váltva újra
nekirugaszkodunk, hogy átértelmezzük
a hétköznapok egyhangú és drámai
ügyeit, eseményeit / Te, jéghideg
kardoddal, száraz szubjektivitásoddal
analitikus pöcsöléseddel / én meg
pöröllyel, ködös keleti ábrándokkal
a megtépett Isten visszhangjait zúgva
Te, tanult búvár / érzelmeiddel szemben
én, az ösztönös fuldokló: egy nagy zsivány
Na jó, hagyjuk ezt / estefelé mindketten
védtelenül állunk a tenger ég előtt
Szokatlan józansággal mondjuk a közös
imát, amely furfangos okoskodásunk
csontozatáig hatol / velőnket rázza
Minek ide az Isten?! / elég keményen
kibontjuk alázatunkat egymás előtt
És közben halandzsázunk is, a Krisztusát!
Mélyből a magasba, és onnan sehova
Sétálgatunk, rohanunk és bukfencezünk
Komoly pofát vágunk, pedig nem is vagyunk
részegek / de mit tegyünk, idegeinkig
hatol fogyatkozásunk felfoghatatlan
kényszere / az idő puha ólmossága
Mintha valami fontos történne velünk…
Reggelre kiderül, mégiscsak beittunk
Hideg vízben mosakszunk, verset cserélünk
Nélkülem tér vissza a lisszaboni gép
(P.S.)
Megtáncoltat az
élet / ránk lép / verseink
szoknyát emelnek
(Fernando üzenete)
Gyere bármikor
Verseink velünk buknak
Velünk fetrengnek
José de Almada Negreiros: Retrato de Fernando Pessoa. 1964.
(a kép forrása: itt)
