Komoly a veszély, hogy a pozsonyi csatából is tehetségkutatót rendeznek... (+ Szilaj Csikó-megj.)
- Szentesi Zöldi László, fészbuk
- 2020. dec. 16.
- 4 perc olvasás
Komoly a veszély, hogy a pozsonyi csatából is tehetségkutatót rendeznek majd, és mindenki belebőgheti a légtérbe a maga hülyeségeit.
Felfoghatatlan, hogy állítólag nemzeti gondolkodású embereknek az 1100 éves magyar történelemből csak erre az egy eseményre van ingerük, persze nem a tények, hanem facebookos baromságok alapján. De nem elég, hogy naponta kell ostobaságokat olvasni, teljesen reménytelen felvilágosítani a hívőket. A részleteket most hadd mellőzzem, a lényeg, hogy gyakorlatilag minden „köztudomású” tény hamis a pozsonyi csata emlékezetével kapcsolatban. Nem tudjuk, pontosan hol volt a csata, nem tudjuk, hányan harcoltak a két oldalon, nem tudjuk, Árpád élt-e a csata időpontjában, ahogy az sem, ott halt-e meg, vagy máshol, nem beszélve a fiairól, akiknek sem az életéről, sem a haláláról nem tudunk jóformán semmit. A csata részletes leírása is teljesen sérült és hamis ezekben a facebookos összefoglalókban, nem beszélve a már itt is cáfolt tévhitről, valójában ugyanis senki nem mondta, hogy a magyarok „kiirtassanak”, sima fordítási hibáról van szó. Az amerikai katonai akadémián nem tanítják a csatát, nincs benne a tankönyvben, nem szerepel a tananyagban (Négyesi Lajos hadtörténész 2013-ban járt utána, az amerikai katonai akadémia részéről a történelem tanszékről érkezett válasz). Az sem véletlen, hogy még senki nem szkennelte be az eredeti szöveget a tankönyvből, csak szolgaian átvette a mások híradását, mert hinni akarta, hogy a pozsonyi csatától ájuldoznak a 21. századi amerikai kadétok.
De nem, az amatőröknek soha nincsenek kételyeik – a hülyeség terjed. Az a szégyenletes helyzet állt elő, hogy mai nemzeti identitásunkba belopakodott a pozsonyi csata kifacsart változata, lassan úgy hivatkozunk rá, mintha bármi ok-okozati kapcsolata volna mai életünkkel. És nem, ne jöjjön senki azzal, hogy ez A CSATA a teljes 1100 évből, mert volt ott még néhány tucat sorsdöntő ütközet 896 és 1945 között – de nem, azokat nem idézgeti senki, azokat nem „titkolták” el, azok senkit nem érdekelnek.
Szomorú látlelete az ügy a magyar jobboldali-nemzeti tábor szellemi elvárásainak. Nyilván sokan felérik ésszel, hogy szólniuk kell, főleg, akik a történészi szakma közelében járnak, vagy maguk is történészek. De mégsem merik, mert nincs bátorságuk népszerűtlen ügyekről beszélni, inkább hallgatnak, nehogy sérüljön a renoméjuk. Ez helytelen eljárás, hiszen az embereket tanítani kell, nem pedig hízelegni nekik. Pláne, ha valamit rosszul tudnak, ha valamit kritikátlanul elfogadnak.
Én „csak” történelem szakon végeztem, írtam pár történeti és néprajzi tárgyú könyvet, történelmi magazint szerkesztettem az Echo TV-ben. Érdeklődő amatőr vagyok, de be is vallom. Azokkal ellentétben, akiknek fogalmuk sincs alapdolgokról, nem tanultak felsőfokon történettudományt, nem publikálnak szakkérdésekben, nem ismerik a forrásokat, következésképpen képtelenek forráskritikát végezni, nincsenek régészeti, térképészeti, alapismereteik, nem tudnak semmit a segédtudományokról, de magas lóról osztják ki a szakmabelieket.
Vegyétek úgy, hogy szóltam. Nem mintha bármit is tehetnék, de az értelmesebbek talán elgondolkodnak, hogy érdemes-e a történészi szakma kérdéseibe kívülről, tudás, felkészültség nélkül beleszövegelni-e vagy sem. Illúzióim nincsenek. Amikor tisztáztam, hogy Apponyi Albert nem mondta a neki tulajdonított jóslatot a trianoni diktátum sírásóiról, még én lettem lecseszve, hogy miért oszlatom szét a szép hiedelmeket... Mintha a történettudomány, a tények helyett az álmok volnának fontosak. Igen, sajnos, a nemzeti oldalon a látszat sokszor a fontosabb a valóság helyett. Szerintem a legtöbb embernek igénye sincs ismeretei szélesítésére, megelégszik azzal, ami megfelel előzetes elképzeléseinek. A tényeket és a nála felkészültebb emberek ismeretanyagát lebecsüli, mintha éppen a történettudomány nem olyan mesterség lenne, mint egy óceánjáró vezetése vagy egy hokedli elkészítése. (...)
Szilaj Csikós megjegyzés
Szentesi Zöldi László írásához
A történelemről szóló, kiforratlan megállapítások, a jól hangzó állítások sokszor inkább vágyakat vagy érdekeket fejeznek ki, mint valóságot. Ezeket nehéz elutasítani, pedig ha hamisak, hosszú távon rombolni fognak. Ez vonatkozik azon elképzelésekre is, amelyek a „finnugor eredetre”, a „nomád jellegünkre”, „ázsiai bevándorlásunkra” és „dicsőséges hódításainkra” vonatkoznak, s amelyeknek itt, a Szilaj Csikó oldalain számos cáfolatát lehet olvasni, ugyanis fő törekvésünk Kárpát-medencei földműves eredetünk, folytonosságunk és mivoltunk bemutatása. Ezt pedig csak pontosított, alátámasztott ismeretekkel lehet a mai világban előadni, mert sok új eszköz, eljárás és eredmény született és működik, amelyek módosítják a múltról szóló bevett tudást, megtagadnak sok, eddig betonbiztosnak tartott ismeretet. Ilyen eszközök nemcsak a régészeti műveltségek időrendjének legmodernebb technikai eljárásokkal való meghatározásaihoz állnak rendelkezése, hanem az embertanon belül is. És nemcsak ezek eredményeinek összességét kell figyelembe venni – kiragadva egy-egy területet –, hanem kritikailag meg kell feleltetni őket a műveltségi, történeti és logisztikai szempontokkal, összefüggésekkel is. S ha valóban Kárpát-medenceiek vagyunk – miként ezt a kutatások egyre inkább igazolják –, akkor a magyarság egésze nem a Kárpátokon kívülről jött e tájra, különösen nem a Távol-Keletről vagy Nyugat-Ázsiából érkezett ide, hanem itt őshonos, akkor pedig az eddig „honfoglalásnak” nevezett hadmozdulatokra is másként kell tekinteni. S akkor a pozsonyi csatának is más a jelentősége, mert nagy a valószínűsége, hogy Árpád serege abban biztosította az új magyar hatalmat a német oldalról fenyegető támadás ellenében, hiszen előtte nem sokkal még Arnulf oldalán harcolt Árpád, ismereteink szerint. Az pedig fogós kérdés, hogy Anonymus miért nem említi a pozsonyi csatát, ha annak valóban olyan nagy jelentősége volt. Erre azért nincsen még válaszunk, mert még nem tisztázta történettudományunk, hogy mi igaz a krónikáinkban és mi nem. Ezzel kapcsolatosak a „Kárpát-medencei Meotisz” elmélet bizonyítékai, amelyek itt jelentek meg, a Szilaj Csikó oldalain, Fábián Sándor könyvében. Ennek tükrében át kell értékelni nemcsak a „honfoglalást” vérszerződés szerinti küldetésre, jogszerű birtokba vételre, hanem „a Kárpát-medencén kívüli helyeket" is krónikáinkban. És akkor a pozsonyi ütközet pontos helye is tisztázható lesz, de tehát nem az elavult szemlélettel.
Kapcsolódó cikkeink:
A magyar nyelv olyan kiemelkedő emberi alkotás, amelynek létrejöttét, eredetét és fennmaradásának körülményeit nem lehet elintézni egy „valahollal”. Különösen nem tudományos szinten. Már pedig a nyelvek eredetéről más eszközzel nehéz szólni, mint a tudományos vizsgálódáséval.
Minthogy a xiongnuk nem mutatnak közép-ázsiai genetikai kapcsolatot, hunok sem lehettek. Ezért a hunoknak sokkal több közük volt a magyarokhoz, a Kárpát-medencei magyar nép alapvető szerepe miatt, mint amit eddig szokás volt róluk állítani.
Regékből ismerjük, hogy a Földön léteztek emberek, akikre az volt a jellemző, hogy tudtak. A tudás népeként váltak ismertté. A Kárpát-medence őslakóit is a tudás népeként ismerik. Az itteni embert jogosan tekinthetjük a Homo sapiens sapiens hordozójának. És a hatása a szomszédságra is kiterjedt, így a közhiedelem szerint a tudás népe volt.
Magyar Őstörténet rovatunk vezetője, Darai Lajos elismert szakmabeliként ítéli korszakalkotónak azokat a kutatási eredményeket, amelyeket Fábián Sándor évtizedes kitartó munkálkodásának köszönhetünk, s amelyekből rovatvezetőnk szerkesztette össze az alább teljes terjedelmében megjelenített könyvet.
תגובות