Kortársaink, Hitler és Sztálin
Sajnálatos, mondhatni sokkszerű hatás érte most a hazai közgondolkodást. Történt, hogy Demeter Szilárd Soros Györgyöt Hitlerhez hasonlította. Írását ugyan visszavonta, de előre megmondható, a történetnek még messze nincs vége, s politikai álruhába öltöztetett dráma látszik kibontakozni. Ebből a szempontból most szinte mellékes, hogy Demeter írása azért fog kiváltani világbotrányt, mert összekuszálta a szerepeket, s a szokványostól eltérő módon Hitlert a balliberális oldal egy ikonikus alakjával kötötte össze. Amúgy az egészben semmi szokatlan nincs, ez csak a politikai felszín, a drámai lényeg valahol a mélyben van.
A dráma társadalmi mélyáramlatokban meghúzódó lényege pedig az, hogy minden látszat ellenére, még mindig feldolgozatlan maradt a 20.század borzalmas diktatúráinak máig félelmet keltő emléke.
Ebből az a sajnálatos következtetés adódik, hogy a fasizmus és a kommunizmus ma is asszociációs bázisként működik, s ez a kapcsolat alkalmasnak tűnik jelenkori események átfogó értelmezésére.
Ebben az a tragikus, hogy ha mai szereplőkbe a borzalmas múlt megtestesült gonoszait látjuk bele, akkor esély sincs a lappangó félelem kimondására és feldolgozására. Az egyik a visszatérő fasizmustól fél, a másik a visszatérő kommunizmustól. Pedig lenne egy közös pont, ami összeköt: mindketten félnek.
Marad a dráma.
