Krisztus feltámadt. Áll Él Új a! (Hosszú Zoltán jegyzete)

Egyszer volt, hol nem volt...

(David Icke spirituális tapasztalata)

Már megszoktuk, hogy népmeséinkben, kezdésként ezt olvassuk: "Egyszer volt, hol nem volt..." David Icke tapasztalatából (is) kiderül, hogy a magot őrző eleink tudatosan foglalták bele a tudásukat meséinkbe. Tették ezt úgy és azzal az egyszerűséggel, hogy egy 3-4 éves gyerek is megértse.

Részlet David tapasztalatából:

 Az elválasztottság, az ellentétek csupán az általam Mátrixnak nevezett koholt virtuális valóság illúziói. Azonban az illúzió függönyén túl minden Egy. Nincs én vagy mi, csak egy Végtelen „Én”. Még a virtuális-valóság játékban is minden ugyanaz az Egység, csak az illúzió, az elme nyújtja a megosztottság benyomását. A különbség az önmaga tudatában lévő Egység és az önmagáról elfeledkezett Egység között van. Mostantól az „Egységen” mindig az önmaga tudatában lévő egységet értem, szemben a megosztottság illúziójában vergődővel

 A második brazíliai éjszakámon az élmény még mélyebb volt. Ahogy a tudatom belemerült és átbukdácsolt a valóságokon, elkezdtem egy hangos, érthető női hangot hallani, ami nagy méltósággal és világossággal beszélt. Természetesen ez nem egy hangdobozon keresztül szóló, testben lakozó nő hangja volt. A Tudatosság kommunikált telepatikusan, és az agyam dekódolta ezeket a frekvenciamezőket érthető szavakká. A szavak angolul hangzottak el számomra, de ha olasz vagy pakisztáni lettem volna, akkor azon a nyelvre dekódoltam volna az információt. „David” – mondta – „visszaviszünk oda, ahonnan érkeztél, hogy emlékezz rá, ki vagy”. Ezzel a leírhatatlan mennyei öröm birodalmában találtam magam, még sokkal mélyebb és csodálatosabb volt, mint előző éjjel. Semmi megosztottság, semmi ellentét, nem volt fekete és fehér, nem volt fény és árnyék, nem volt mi és ők. Nem volt idő, nem volt tér, nem volt rezgés. Minden csak volt. Ezt a létállapotot meg kell tapasztalni ahhoz, hogy megérthesd. Nem a testem voltam, hanem a Tudatosság, én voltam minden tudatosság, minden létező bármely megnyilvánulási formában. Minden csak volt. Valék az Egység, a Lét, a Minden Lehetőség. Viszont mégis öntudatomnál voltam, egy „egyén”, saját egyéni nézőponttal az egészen belül. Itt voltam, és ott voltam. Mindenhol voltam és sehol, minden és semmi. Voltam és nem voltam, és minden voltam a kettő közt. Ez így zagyvaságnak tűnhet, de később tisztább lesz, hogy miért is az ellentétek felölelése a kapu az Egységhez, a Teljességhez. „Ez a Végtelen, David.” – mondta a hang – „Innen jöttél, és ide fogsz visszatérni”. Azt mondta nekem, hogy ténylegesen csak egyetlen dolgot szükséges tudnom, és e szavak kezdtek visszhangozni fejemben: „A Végtelen Szeretet az egyetlen igazság – minden más illúzió”. Formálni kezdtem gondolatban egy kérdést: „Tényleg úgy érted, minden?” Mielőtt még teljesen felbukkanhatott volna a gondolat, a hang már félbe is szakított: „A Végtelen Szeretet az egyetlen igazság – minden más illúzió; nincs de, nincs ha, nincs kivétel, ez van.” Az egyedüli Végtelen Tudatosság léte az egyetlen igazság, minden ettől eltérő csak e Tudatosság képzelgése – illúzió, káprázat.

Eddig az idézet.

Igen, Ő, a Végtelen Szeretet testet öltött, meghalt és feltámadt. Talpra állt, Él és megÚjítja a világot. Ez az igazság. Minden más csak tovatűnő árnyék.

Krisztus feltámadt. Áll-Él-Új-a.