MA ÚJRA ELJÖN A ZENEKÖLTŐ... (Deli Mihály Odú-sorozatából)
MA ÚJRA ELJÖN A ZENEKÖLTŐ...Ma újra eljön a Zeneköltő
Betör az önhitt falak közé
Lelkesült arcokat fényesít
A falakon kéjelgő puttók
észrevétlenül tovább fakulnak
A ragyogó girlandok
láthatatlanul tovább repednek
Légszomj támad
a vágyakozás felforrósodik
A Zeneköltő mély levegőt vesz
röpköd és alászáll
A díszpáholy lámpaoltásig üres
A sötétben megjelenik az Elnök
Sokan észre sem veszik
A zene meglódul
s e lendülettel
titokzatos árnyékait odaöntve
a bíbor-bársony felragyog
A páholyok mélyén
alszanak, vakaróznak, gukkerolnak
nők lába közé nyúlnak
fodrocskáikat igazítják
Lent minden szenvedély egyszerre dobban
A karmester kócosan és verejtékezve borul zenekarára
Egy vékony hegedű hanyatt fekszik az üstdobon
A hárfahúrok közt hajszálnyi szőr
A fuvolán aranyos nyál
A klarinét rinyál
A tubában izzó lehelet
A cselló mély kéjbe fullad
Az öldöklő basszust szíven döfi egy sikoly
A nézőtér mohó gyomra görcsöt hány és megkönnyebbül
Borongó fény, fakard és férc
Festék-ránc, műkönny, lihegő halott
A kakasülőn rajongók csaponganak
A levegőben odaadó, illatos jóllakottság
A dallamok hősiesen kígyóznak a széksorok fölött
Valami történet erőlködik
Sors íródik, az Isten is beleszól
Remegnek a falak
Orgazmus mossa a múlt köveit
A füstölgő romokat
a muzsika rúgja, tapossa, gyöngyözi
A művészet lángcsóvát villant
mire kitör a megszabadító taps
Virágcsokrok ívelnek
Pezsgő pukkan
Cinkosan révülnek
Hevült kenet csillant könnyeket
Lelkek egymásba szakadnak
Milyen aktuális, bólogatnak mindentudóan
Milyen romantikus, mosolyognak kesernyésen
Takony és nyál diszkréten kiköhögve
Esztéták fosnak a gyönyörtől és rögtön fintorognak
Az Elnök, mint bennfentes győztes a csatatéren
fölényesen mosolyog, hümmög, röhögcsél
tudálékosan dudorászik
Botfülű
(Mindent aláír, béke van)
Az igazgató lihegve humorizál
A rendező kapatosan kötekedik
A titkár észrevétlenül tartja a mennyezetet
Az Elnök hamiskásan körbekacsintgat
Mindenkit tegez, nyálasan megcsókol
Gyáva hős, félelme egyre lomhább
Harcai csomóra kötve
Elvonul
A portás leskelődő mosollyal meghajol
(látott már királyokat is!)
((de ezt, valakivel összekeveri))
A rettentő csillár elhamvad
és a Zeneköltő, mint százhuszonkét éve
újra álomba merül
A kürtös leszokva a dohányzásról
öntelt magányában sétál fénytelen mellékutcák alagútjában
A kórus suttogva szétszéled az égtájak felé
Kották a szekrénybe szórva
A jelmezek fáradt naftalinban, savanykásan bűzlenek
Az éjjeliőr, kalitkájában a sport-hírekre vált
Az épület sötétbe borul
A homlokzat fényben úszik
Odatévedt bogarak őrjöngve táncolnak a díszkivilágítás izzásában
Hátul a műszak kis csoportokban távozik
A félreértettek és a kritikus a közeli presszóban kábul
A jegyszedők kettétépett fontosságukkal a buszmegállóban
A szél szemetet kavar
Közönyös járókelők erre-arra
Eső mégse
De csillagos ég
Mindenki
Haza
Pawel Kuczynski alkotása
(A kép forrása: itt)
