MA ÚJRA ELJÖN A ZENEKÖLTŐ... (Deli Mihály Odú-sorozatából)

MA ÚJRA ELJÖN A ZENEKÖLTŐ...

Ma újra eljön a Zeneköltő

Betör az önhitt falak közé

Lelkesült arcokat fényesít

A falakon kéjelgő puttók

észrevétlenül tovább fakulnak

A ragyogó girlandok

láthatatlanul tovább repednek

Légszomj támad

a vágyakozás felforrósodik

A Zeneköltő mély levegőt vesz

röpköd és alászáll

A díszpáholy lámpaoltásig üres

A sötétben megjelenik az Elnök

Sokan észre sem veszik

A zene meglódul

s e lendülettel

titokzatos árnyékait odaöntve

a bíbor-bársony felragyog

A páholyok mélyén

alszanak, vakaróznak, gukkerolnak

nők lába közé nyúlnak

fodrocskáikat igazítják

Lent minden szenvedély egyszerre dobban

A karmester kócosan és verejtékezve borul zenekarára

Egy vékony hegedű hanyatt fekszik az üstdobon

A hárfahúrok közt hajszálnyi szőr

A fuvolán aranyos nyál

A klarinét rinyál

A tubában izzó lehelet

A cselló mély kéjbe fullad

Az öldöklő basszust szíven döfi egy sikoly

A nézőtér mohó gyomra görcsöt hány és megkönnyebbül

Borongó fény, fakard és férc

Festék-ránc, műkönny, lihegő halott

A kakasülőn rajongók csaponganak

A levegőben odaadó, illatos jóllakottság

A dallamok hősiesen kígyóznak a széksorok fölött

Valami történet erőlködik

Sors íródik, az Isten is beleszól

Remegnek a falak

Orgazmus mossa a múlt köveit

A füstölgő romokat

a muzsika rúgja, tapossa, gyöngyözi

A művészet lángcsóvát villant

mire kitör a megszabadító taps

Virágcsokrok ívelnek

Pezsgő pukkan

Cinkosan révülnek

Hevült kenet csillant könnyeket

Lelkek egymásba szakadnak

Milyen aktuális, bólogatnak mindentudóan

Milyen romantikus, mosolyognak kesernyésen

Takony és nyál diszkréten kiköhögve

Esztéták fosnak a gyönyörtől és rögtön fintorognak

Az Elnök, mint bennfentes győztes a csatatéren

fölényesen mosolyog, hümmög, röhögcsél

tudálékosan dudorászik

Botfülű

(Mindent aláír, béke van)

Az igazgató lihegve humorizál

A rendező kapatosan kötekedik

A titkár észrevétlenül tartja a mennyezetet

Az Elnök hamiskásan körbekacsintgat

Mindenkit tegez, nyálasan megcsókol

Gyáva hős, félelme egyre lomhább

Harcai csomóra kötve

Elvonul

A portás leskelődő mosollyal meghajol

(látott már királyokat is!)

((de ezt, valakivel összekeveri))

A rettentő csillár elhamvad

és a Zeneköltő, mint százhuszonkét éve

újra álomba merül

A kürtös leszokva a dohányzásról

öntelt magányában sétál fénytelen mellékutcák alagútjában

A kórus suttogva szétszéled az égtájak felé

Kották a szekrénybe szórva

A jelmezek fáradt naftalinban, savanykásan bűzlenek

Az éjjeliőr, kalitkájában a sport-hírekre vált

Az épület sötétbe borul

A homlokzat fényben úszik

Odatévedt bogarak őrjöngve táncolnak a díszkivilágítás izzásában

Hátul a műszak kis csoportokban távozik

A félreértettek és a kritikus a közeli presszóban kábul

A jegyszedők kettétépett fontosságukkal a buszmegállóban

A szél szemetet kavar

Közönyös járókelők erre-arra

Eső mégse

De csillagos ég

Mindenki

Haza

Pawel Kuczynski alkotása

(A kép forrása: itt)