Megjelent a Búvópatak júniusi száma!
„1920. június 4. 16:32.
Nem ismerős a dátum?
Akkor nem vagy magyar!
Nem vád ez. Tény.” – Így kezdi Trianonra emlékező írását Petrusák János a Búvópatak polgári kulturális és társadalmi havilap júniusi számában, és bár mindössze két dolgozat elemzi közvetlenül ezt a 101 éve kiheverhetetlen, feldolgozhatatlan, tragikus eseményt, alapjaiban az egész szám légkörét meghatározza.
„…100 év elnyomás sem tudott tönkre tenni minket. Most új kihívások előtt áll a megbolydult világ. […] Minél nagyobb a baj, annál erősebb Isten segíteni akarása. Istennek terve van a magyar nemzettel, ezért tartotta meg ezer éven át. De Isten csak úgy tud segíteni, ha mi is akarjuk a jót, a változást.” – idézi az erdélyi vitéz Ilkei Ferencet Gerencsér Zsolt, aki az Amiért a harang szól címmel megjelent, Trianonra emlékező szöveggyűjteményről írt ismertetőt.
Olyan ez az ország
csonkolják levágják
fél lábát fél karját –
nem óriás már többé
kivájják fél szemét
kimetszik fél tüdejét
fél veséjét csonkolják
máját – vergődjön még
kicsit átmossák agyát
átütik szívverését -ritmusát
hát gondolkozzék másként
ha halnia kell – daloljon
s vére másképp csobogjon! – Saitos Lajos Trianon-szindróma című verse is olvasható a Búvópatak júniusi számában.
A kárpátaljai Lengyel János készülő kötetében beregszászi történeteket gyűjt össze, ezek közül olvasható a lapban a Mira című novella, amelyben egy tragikus sorsú fiatalember életét írja meg. „Évtizedeken át volt elmaradhatatlan tartozéka a belváros arculatának. Bármikor sétáltam a főtéri korzón, vele mindig összefutottam. Kora tavasztól késő őszig, amikor az időjárás engedte, a református templommal szemközti padon ücsörgött, a teret uraló főiskola épületének tövében vagy a sétálóutca végén, a hármas úttalálkozásnál álldogált, amit a népnyelv csak majomszigetként emleget, így egyben, kisbetűvel. A város forgatagát figyelte éberen, ismerősökre vadászott, akiktől némi pénzt lejmolhatott, hol alkoholra, hol csak kávéra.”
A Szovátán élő Csiki Melinda négy verssel – Messze, Gyermekhit, Fegyenc(ek) és Mint aki él - jelentkezik a lapban:
Te is holdnéző lettél
az álmatlan éjeken,
kulcsot zörgető elméd
behatol a réseken,
mit szíved gravírozott
ki. Kitöltetlen idő
kiabálja magányod
s önmagadat megvédő
álmomat kibéreled,
hogy el ne felejtselek.
Eszelős vagy, így könnyű
mindig hozzád tévedek,
csillaggá szelídülök,
helyettem csak az beszél,
s te ahogyan még sosem,
olyanná válsz, mint aki él.
Sándor János Aki a zenét színekben álmodta című írásában a litván festő és zeneszerző, Mikalojus Konstantinas Čiurlionis életét és művészetét mutatja be. „A kis népek zenei és beszélt nyelve egyaránt mártírsorsra ítéltetett a XX. századi Európa diktatúrák fűtötte, mindent egybeolvasztó, a nem kívánatosat pedig megsemmisítő rémséges kultúr-kohójában. Nem csoda, ha az orosz, a lengyel és a német nemzetek hármas fojtószorításában vergődő, a függetlenségéért félezer éven át küzdő, kicsiny Litvánia íróinak, képző- és zeneművészeinek alkotásait könnyen bekebelezte a környező, nagy nemzetek szellemi kincsestára. Így olvasztották előbb a lengyel, majd az orosz művészetbe Čiurlionis zenei és festészeti életművét is.”
Bobory Zoltán A kiszabadult szellem című irodalmi jegyzetében arról ír, hogy életünk nehéz szakaszaiban mekkora erőt adhat az embernek egy kis törődés, odafigyelés. „Hogyan került kézen-közön aztán végül hozzám, az igazi tulajdonoshoz, aki számára kétszer okozott Puskin mesekönyve nagy, különösen boldogító örömet. A másodikat több okból is. Drága nagyanyám emlékezetét színes virágszirommal vette körül, valamint csodálatos bíztatást, bátorítást kaphattam: Igenis, vannak jólelkű, önzetlen, áldozatra képes, másoknak jó érzést akaró embertársaink. EMBEREK. Akiknek örömet tud adni a másiknak szerzett öröm. Emberség és tiszta szív kell hozzá.”
Czigány Ildikó (Vízvarázs) és Stancsics Erzsébet (Csak egy zongora) kisprózájában ugyancsak életünk derűsebb, erőt adó pillanatait idézi föl. „Nekem egy kezem szabad, mert a másikkal tartom az ölemben. Ő mind a két kezét ráteszi maga előtt a billentyűkre, így csak az alsó és felső regiszterben tudok dallamot kipötyögtetni. Olyan aprók az ujjai, hogy egy keze mindössze másfél billentyűt takar le. Az anyja – legnagyobb unokám – ez alatt a konyhában gyorsan bekap egy kis levest, esetleg még futja az időből a mellékhelységre is. Hét hónapja csak percei vannak önmagára, és az alapvető. emberi szükségleteire. Mert most minden a fiáé: ideje, ereje, gondolata, fantáziája, ébrenléte, csak lopni mer magának egy-két órát még az alvásra is.”
Az OLVASÓLÁMPA rovatban Mezey László Miklós Történelmi múlt a lélek jelenlétében címmel Marosi Gyula prózakötetét mutatja be. „Hatvan fölött sokan érzik úgy, hogy valamiféle mérlegkészítésbe kéne fogniuk. Ez lehet az emlékek puszta fölidézése, ám jobb esetben élettapasztalataik összegzése végett, sorsuk meghatározó erővonalainak föltérképezése céljából vetnek számot életükkel. E szellemi munka alapvető módja természetesen az emlékek fölidézése, ismét csak jobb esetben a család, a nemzedék, a szűkebb vagy tágabb közösség történetének újragondolása. És aki még komolyabban veszi a mérlegkészítést, az fölméri az előtte járó nemzedékek sorsának rá vonatkozó következményeit is. Így pedig óhatatlanul szembesül legalább egy évszázad közösségi, nemzeti históriájával.”
Németh István Péter Hemingway passiója című dolgozatában rendkívül érdekes nézőpontból, meglepő asszociációkkal elemzi Hemingway Nobel-díjas kisregényét. „Kisregénye hősének, az öreg halásznak Hemingway a Santiago nevet adta. A név ’szent’-et jelent, s okvetlen beszélőnév. Szent az, aki a földi létezésében az éggel – vagyis az anyagi világon túli szellemivel – közeli kapcsolatban áll. Európa többek közt Szent Mártont, Szent Ferencet, Ázsia pedig Gautama Sziddhárthát látta olyan tiszta életű és istenhívő személyiségnek, aki kiérdemelte a szent jelzőt, valamint azt is, hogy ereklyéiket tiszteljük. Az öreg halász és a tenger című széppróza nem csupán szerzője egyetemes humanizmusának és írói remeklésének köszönheti maradandó értékét, hanem annak a spirituális nyitottságnak, amely a tárgyias ábrázolásból a világvallások felé is fordult.”
A megidézett, és más prózai műveken kívül rendkívül gazdag „versanyag” teszi teljessé, széppé, érdekessé a legújabb számot: Lencsés Károly (Dimenzióváltás), Csontos Márta (Kerti elégia, Egy próbababa monológja), Juhász Zsuzsanna (Without), Simek Valéria(Hozzád tartozom, Testvérek), Bobory Zoltán (Hajnali párbeszéd), Baán Tibor (Termés), Aknay Tibor (Valahol mindig), Németh István Péter (Vidéki szecesszió), Kerék Imre (Michelangelo), Balajthy Ferenc (Értünk, nekünk) és Csernák Árpád (Ébredés).
A júniusi szám borítóján és a lapban Mikalojus Konstantinas Čiurlionis több festménye látható.
Kommentare