Megjelent a Búvópatak novemberi száma!
„Egy fél emberről álmodott az éjjel. Egy fél ember a hamu alatt. Nem, nem is fél; egy darab: fej, nyak, váll, egy kar… a forradalom leverése után rejtette oda tizenhárom évesen. Most előkerült. Szoborszerű. Samott és salak.
A külváros egyik öreg házában ült. Kint esett. A padláson edények, mert beázott a tető; de nem érdekelte. Az ablakon át ragyás falat látott, és kis darab, háromszögletű szürke eget. Önkéntes rabságának idejét töltötte. Kávét ivott. Nézte, hogy a szemközti háztető peremvonalával milyen rigózusan párhuzamos a villámhárító vasrúdja.” – Csernák Árpád főszerkesztő drámai hangvételű novellájával (Vesztőhely) indul a Búvópatak polgári kulturális és társadalmi havilap novemberi száma, amelyben – mintegy az októberi szám testvérszámaként – megemlékezünk az 1956-os forradalomról és szabadságharcról, annak vérbe fojtásáról is.Ország László ihletett elektrográfiái is erről tanúskodnak, a címlapon és a belíveken is.
A novemberi számban egy újabb részlet ismerhető meg Balogh Elemér regényéből (A tanár úr) Tehenek, burgonya címmel. „Az egyetemről egyébként vagy kétszázan jelentkeztek nemzetőrnek, a főkapitányságról kaptak fegyvert és szigorú utasítást, hogy a szovjet csapatokkal kerüljék az összeütközést. A kar épületét biztosították, de őrt kellett állniuk az írószövetség és az újjáalakult kisgazdapárt székháza, sőt a Belügyminisztérium épülete előtt is. Honvédségi és más alkalmi teherautókkal járták a vidéket, kenyeret, lisztet, krumplit gyűjtöttek a kollégistáknak, a kórházaknak, és általában a pestieknek, hiszen a boltok napok óta nem nyitottak ki, az éttermek bezártak, nemigen volt mit enniük az embereknek.”
Tusnády László Idő-kút című esszéjében népünk történetének viharos évszázadait veszi górcső alá az 1125 évvel ezelőtti honfoglalástól kezdve a mohácsi országvesztésen át a legújabb kori történelmünkig. „Telt-múlt az idő. Maradt a haláltánc. Járták a diktátorok. Sztálin és Hitler. A Nyugat előtt, sokak számára kedves figurává vált Hruscsov pajkos jókedvében egyszer elárulta, hogy ha a nagy vezérek szórakozása a felsőfokra hágott, akkor egy-egy vezető elvtársat a Generalisszimusz felszólított arra, hogy járja el a medvetáncot. Ezt vele is megcselekedte. Szörnyű! Szisszentek fel sokan. Arra nem gondoltak, hogy a nagy táncosokkal a halál is bokázott, nem csupán Sztálin szórakozása volt ez a nagy mulatság.”
Csiba Zsolt vallástörténész tanulmányával (A cinquecento fojtásából Erdély aranykoráig) a XVI. századi Magyarországra lépünk vissza az időben. „A jobb sorsra érdemes trónörököst, Jagelló II. Lajost (1506-1526) a közismerten élvhajhász Brandenburgi György bajor őrgróf készíti föl az „uralkodásra”. »Gyermekkortól fogva rosszul nevelték, fajtalankodásra csábították, tánczra tanították, s nem arra, hogy a hazát védje. Minden húshagyó (farsangi) napon démoni orgiákban részesítették« – írja Szerémi György (1490-1549) udvari káplán a Magyarország romlásáról című könyvében.”
Az OLVASÓLÁMPA rovatban ezúttal Fülöp Zsuzsa Küzdelem utolsó vérig címmel a 160 évvel ezelőtt született gróf Tisza István miniszterelnök emlékére megjelent kötetet ajánlja az Olvasó figyelmébe, mely a tragikus sorsú államférfi pályáját mutatja be beszédeiben, leveleiben és visszaemlékezésekben.
Most minden üres, csak a csend tombol,
a kertek számkivetett rádiók
őszhullámhosszán kimerült sávok,
könnyed horizont dekorációk
köd bugyog szét jobb’ nemesíteni
az amúgy is egysíkú időtlen
szürkeállományt, és az emberben
valami szétesik, oly velőtlen
a természet, novemberszél emészt
eleveneket, megadom magam!
lelkem sodorja száz falevéllel,
úgyis majd elejti, oly súlytalan.
– Csiki Melinda Súlytalan című versét is közli a lap.
Ajtók című szürreális novellájában Gerencsér Zsolt egy, a világban egyre jobban elhatalmasodó életérzést fogalmaz meg. „Ajtók köré csoportosulunk. Figyeljük a kilincset, vagy a kilincs helyén pöffeszkedő gombot, mikor fordul már, mikor tárul az ajtó nyikorogva, hogy a kilépő helyére bemehessen a következő, hogy apadjon végre, szűnjön meg a sor… Aki végzett, magára ölti nyirkos kabátját és indul a kijárat felé. Nyomában a gyereksírás, egy-egy elfojtott szitok, pállott eső- és izzadtságszag keveréke. Még hallom cipőinek csusszanását a cementlapon, mikor nyílik a velem szemben lévő ajtó…”
Szentgyörgyi László erdélyi író történetei Triptichon címmel szervesen illeszkednek a lapszám atmoszférájába.
„…ma ki jó ember, holnap kicsi eszét az ördög veszi el,
így vagy úgy, de a pénzisten az úr, a hatalom, a dicsőség,
a csöndes bizakodás, mondja meg, hová lett, miért,
a sok ígéret, ha azok közül bár egyet is, betartani
nem lehet, mondja meg, miben higgyek…”
– írja Jó napot című versében a Székelykeresztúron élő Szente B. Levente.
(...)
